Az állatok világnapjára - Új-Zéland állatvilágából

         1931 óta ünnepeljük világszerte az állatok világnapját. Hazánk a rendszerváltás után csatlakozott a kezdeményezéshez.

Ezt a napot kezdetek­ben inkább a vadon élő állatok védelme miatt szervezték meg, mára azonban az ünnep üzenete megváltozott: javarészt a háziállatoké október 4-én a főszerep.

És hogy miért pont ezen a napon ünnepeljük? Az állatok védőszentjére, Assisi Szent Ferencre emlékezünk. Szent Ferencről és életéről számos anekdota és legenda terjedt el. Különösen szerette a természetet és az állatokat, emiatt leggyakrabban állatok, elsősorban madarak társaságában ábrázolják alakját.

Az állatok világnap­jának üzenete az, hogy az állatok boldogabbá, szebbé teszik mindennapjainkat. Célja, hogy az emberek odafigyeljenek a környezetükben élő élőlényekre, állatokra, hogy óvjuk őket. Ezen a napon világszerte különböző programokkal, akciókkal hívják fel az emberek figyelmét.

          Új-Zéland a világ legzöldebb és legnyugodtabb szigete. Elszigetelt fekvéséből adódóan számos ritka növény- és madárfaj maradt fenn. Állatvilága viszonylag szegényes, de egyedi. A földtörténeti harmadidőszakban jórészt szigettenger volt, és a tengeri szökőárak rendszeresen elpusztították a szárazföldi állatokat, ezért szinte teljesen hiányoztak, amíg a fehér ember nem telepített be.

Az eredeti állatok közül sok furcsát találni itt, pl: papagájok hóban fürdenek, denevérek föld alatti alagútban laknak, a tücskök nagyobbak, mint egy egér, a röpképtelen madarak sünökhöz hasonlóan élnek. Őshonos madárvilága különösen jellegzetes, 89 ősi, eredeti faja 66 nembe tartozik, amelyből 22 csak egy szűkebb területen fordul elő.

      Az őslakók, a maorik megjelenése előtt két denevérfajon kívül nem volt szárazföldi emlősállat a szigeten. Ennek következtében maradhattak fenn természetes ellenség híján az erdőket lakó nagyméretű, röpképtelen madarak (pl. kivi, talahe, pukeko, weka). Hat teljesen egyedi papagájfaj él itt. Szárazföldi kígyó nincs.

A röpképtelen kivi szimbolizálja legjobban Új-Zélandot, ezért is választották az ország madarának. Három alfaja a moánál sokkal kisebb termetének és éjszakai életének köszönhetően túlélte a korlátlan vadászat időszakát. A közönséges vagy csíkos kivinek a három szigeten három alfaja található; a kis foltos kivi a Déli-sziget egész nyugati partvidékén előfordul; a nagy foltos kivi csak a Déli-sziget északi partvidékén él Nelsontól nyugatra. Nem repül, nincs farka, éjszakai állat. Hosszú csőre végén orrlyukak találhatók, amelyekkel megérzi a táplálékot, miközben a földet döfködi rovarok, lárvák és kukacok után kutatva. A kivi erős lábain hamar elfut a veszély elől. Napközben elbújik vackában, éjszaka keresi a táplálékot. A nőstények aránytalanul nagy tojást tojnak, amelyeket a hím kelt ki 65 napon át. A kivit mindig is nagy tisztelet övezte a maorik körében, a kivitoll ruházat a törzsfőnököknek járt csak.

Itt élt a struccokhoz hasonló futómadár, a moa, a valaha létezett legnagyobb méretű madárfajta, amely valószínűleg az első polinéz bevándorlók élelemszerzás céljából a 17. század elejére kiírtották.
          Az alábbi képeken egy elképzelt moavadászat, valamint egy moa csontváz látható:

     A különleges madarak sokasága közül néhány. A kea a világ egyetlen magashegyi papagája, amely télen jóval a hóvonal fölött él. Erős csőrükkel mindent szétszednek, ami útjukba kerül. Így esnek áldozatul a síelő autójának antennái, gumiszegélyei, síléctartói. Egyébként mindent fogyasztanak: lárvákat, férgeket, rovarokat, tojásokat. Rendkívüli intelligenciájuk, tanulékonyságuk miatt „hegyi majom”-nak nevezik őket.

A fürge és röpképtelen kokako (bagolypapagály) az ágakon szaladgál, mint egy mókus, a tieke nevű nyergesmadár a lombkorona és az aljnövényzet között rohangál rovarokat üldözve, a tui rendkívüli utánozóképességgel rendelkezik, képes utánozni más madarak hívását, sőt a macskák és az emberek hangját is, tojója és hímje egyaránt csodálatosan énekel.

A behurcolt ragadozók elterjedése számos állat kihalásához vezetett a két fő szigeten. De a több mint hatszáz sziget menedéket nyújtott sok veszélyeztetett fajnak. Közülük a legszokatlanabb állatnak a tuatarát tartják. A hidasgyíkok kétszázhúszmillió évvel ezelőtt fejlődtek ki, és ma ez az egyetlen képviselőjük. Lassú állat, lassan szaporodik, de előfordul, hogy száz évig is él.