Május első vasárnapja az anyákról való megemlékezés hagyományos alkalma. Megünneplésének gondolatát az amerikai Ann M. Jarvis vetette fel 1907-ben. Az USA-ban 1914-ben törvényesen is bevezették az anyák napját. Európában az I. világháború után terjedt el. Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték, 1928-ban egy miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepélyek közé sorolta.
Anyák napjára (népköltés)
Úgy repültem, mint a madár!
Pedig szárnyam sincsen.
Virágot is hoztam Neked!
Pedig kertem sincsen.
A szeretet az én szárnyam,
Szívem az én kertem.
Anyák napján köszöntelek,
Édesanyám, lelkem!
Móra Ferenc: Anyának
Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon,
Édesanyám, fejedre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése