1975-ben egy maroknyi profi és amatőr képzőművésznek a kezdeti szárnypróbálgatásaikhoz az akkori lehetőségek adta kalitka meglehetősen szűknek bizonyult, ezért Kletz László Lajos képzőművész szervezésével, vezetésével megalapították és elindították 1976 januárjában Magyarország első olyan független, szabad és önálló képzőművészeti alkotóközösségét a Diósgyőri Képzőművész Stúdió '76-ot, amely nem tartozott (és még ma sem tartozik) sem intézményhez, sem politikához. Alapító tagok között találhattuk Kletz László Lajos képzőművészen kívül Szlifka Annát, Pócsik Istvánt, Kriston Bélát, Mészöly Ágnest, Szabó Lászlót, Szűcs Lászlót, Smizsánszki Istvánt, Koscsó Lászlót, Ferencsák Attilát, Eisele Gyulát, Tőkey Pétert és még e sor folytatódhatna azokkal az alkotókkal, akiknek időközben el tudták venni a kedvüket a képzőművészet aktív gyakorlásától.
Eisele Gyula alkotása
Közös céljuk, mint ahogyan az az eltelt több évtizedes munkásságukból bizonyosságot nyerve egyértelműen kitűnik, sokrétűen, gazdagon és hitelesen reprezentálni az értékes magyar nemzeti képzőművészeti kultúrát, felhívni a figyelmet arra s egyben népszerűsíteni az értékmegőrző, értékteremtő alkotásokat. Gondolkodásuk, életfelfogásuk középpontjában a harmónia, a béke, a szeretet, az alkotói szabadság és a tolerancia, egymás elfogadása és megbecsülése áll. Precedens értékű, valódi civil szervezetként kezdték el tevékenységüket. A Lenin Kohászati Művek vezetősége felvállalta a mecénás szerepét, aminek köszönhetően nemcsak műteremhez, de biztonságos működési lehetőségekhez is jutottak.
Ambrus Imréné Balogh Andrea
Borsos Mária ékszerei
Hadházy-Molnár Attila
Veres Attila: Tihany
Urbán László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése