Az aradi vértanúkat haláluktól fogva általános tisztelet övezi. Minden évben szomorúan emlékezünk 1849. október 6-ra, a 13 aradi vértanú kivégzésének napjára. Özveggyé vált feleségeikről viszont alig tudunk valamit, pedig ők álltak férjeik mellett, ők bátorították, segítették őket egészen halálukig, és ők őrizték emléküket hosszú évtizedeken keresztül olykor egészen méltatlan körülmények között.
A 13 tábornok közül kilencen voltak nősek (Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knézic Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Vécsey Károly); ketten nőtlenek (Aulich József, Török Ignác); egyikük özvegy (Kiss Ernő); egy másikuk még csak vőlegény (Nagysándor József). Mindössze egy tábornok élt már több mint húsz éve együtt a feleségével (Schweidel József), a többiek valamennyien az 1840-es években kötöttek házasságot, így egészen fiatal házasok voltak, maguknál rendszerint sokkal fiatalabb feleséggel. Egy volt közöttük, aki öt árvát hagyott maga után (Schwedel József), a többiek kevesebbet. Volt közülük, akinek nem volt még gyermeke, de nem is nagyon lehetett, hiszen Dessewffy Arisztid a templomi szertartás befejezése után azonnal visszament a frontra, és következőleg már csak az aradi vár cellájában találkozott feleségével, Vécsey Károly pedig 1949 nyarán kötött házasságot.
Az asszonyok sorsa férjük halála után különbözőképpen alakult. Volt amelyikük férje kivégzését meghallva összeesett és meghalt (Knésic Károlyné), de többen hosszú évtizedekkel túlélték férjüket (Lahner Györgyné, Leiningen-Westerburg Károlyné, Vécsey Károlyné). A legtovább Damjanich Jánosné élt, aki kereken hatvan évvel férje halála után hunyt el…
Most kezdődő sorozatunkban rájuk emlékezünk. Mindennap egy-egy özvegyre, egészen október 6-ig, az aradi tábornokok kivégzésének évfordulójáig.
Szigeti Márta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése