Autómentes napra - szeptember 22.

        Sokan megfigyelték, hogy a közlekedési szokásokban alapvető eltérések tapasztalhatók a világban. Egy vonalat lehet húzni, a vonal Skandináviából indul és Indiában ér véget. Minél közelebb vagyunk Indiához a vonal mentén, annál “szabadabb” vagy másként fogalmazva felelőtlenebb a közlekedési stílus.
          Skandináviában a sofőr inkább áll két órán keresztül a hibásan állandóan pirost jelző lámpánál, de akkor se megy át a piroson, ha az élete ettől függ. Németországban ez esetben átmennek a pirosan, de amint gyalogost látnak a zebránál, illemtudóan megállnak, várva a gyalogos áthaladását. Magyarországon a zebránál várakozó gyalogos nem fejt ki hatást a sofőrökre, de ha a gyalogos már lelépett a zebrára, akkor megállnak. A Balkánon a zebrára lelépett gyalogos érdektelen tényező a sofőrök szempontjából – lehet, hogy csak nézelődik az a gyalogos, nincs miért megállni tehát -, csak a határozottan a zebrán haladó gyalogos készteti az autóst megállásra. Törökországban már a zebrán haladó gyalogos is kevés, ha nem halad eléggé gyorsan. Irakban és Iránban a gyalogosnak nincs elsőbbsége (a szabályok szerint persze van, de a gyakorlatban nincs), így a gyalogos kézzel jelez az autósoknak, hogy átmehessen a zebrán. A “legszabadabb” India, ahol a kocsik semmi szín alatt nem állnak meg a zebránál, csak lassítanak és lassítva szlalomoznak az átkelő gyalogosok között. Bulgária valahol a Balkán és Törökország között van a fenti skálán. A határozatlanul zebrán lépegető gyalogosra a közeledő autók rádudálnak és rávillantanak, sőt a kicsit agresszívebb sofőrök még ki is kiabálnak, hogy pl. “gyorsabban, nem kecskét legeltetsz otthon a tanyán!”. (Forrás: maxval bircaman)