2024. július 20., szombat

Kapros-túrós lepény elkészítése

Hozzávalók
2 evőkanál + 0,7 dl langyos tej, 1/4 mokkáskanál barna cukor, 1 dkg élesztő, 3 egész tojás, 1,5 mokkáskanál só, 20 dkg liszt, 5 dkg olvasztott vaj, 0,5 kg tehéntúró, 2 evőkanál kaporlevél, 3 evőkanál tejföl

Elkészítése
Előzőleg 2 evőkanál langyos tejet egy kisebb pohárban keverjünk össze negyed mokkáskanál barna cukorral, morzsoljunk rá 1 dkg élesztőt, és tegyük meleg, huzatmentes helyre. Erre azért van szükség, mivel a lehűlt, hideg tejben az élesztőgombák szaporodása nem indul meg. Felmelegíteni azonban nem szabad, mert így viszont elpusztulnak az élesztőgombák.
Utána 1 egész tojást keverjünk habosra 0,7 dl langyos tejjel, és 1 mokkáskanál sóval. Adjunk hozzá 20 dkg szobahőmérsékletű lisztet, valamint a felfuttatott tejes élesztőt, és az egészet egy kisebb tálban jól gyúrjuk össze. Ha túl kemény lenne, öntsünk rá még egy kis tejet.
Ezután apránként hozzáadva alaposan dolgozzunk bele 5 dkg olvasztott vajat, majd a ruganyossá, szivacsszerűvé dagasztott lágy tésztát konyharuhával takarjuk le, és meleg, huzatmentes helyen kelesszük kb. 1 órán keresztül, amíg több mint kétszeresére duzzad. Ne tegyük fűtőtestre, mert a túl nagy meleg hatására elpusztulnak az élesztőgombák, és a tészta nem kel meg. Tűző napra se tegyük, mert túlkel és megsavanyodik, sütés közben pedig összeesik, sült csiriz lesz belőle. A letakarásra nem csak azért van szükség, hogy a por ne szálljon rá, hanem azért is, hogy a hosszú kelesztési idő alatt a tészta felülete ne száradjon ki. (Műanyag fóliát ne használjunk erre a célra, mivel a tészta befülled alatta.)
Ha megkelt, gyúrjuk össze, és nyújtsuk ki akkorára, hogy egy kisebb méretű, előzőleg kivajazott és kilisztezett zománcozott tepsibe helyezve éppen az oldaláig érjen, majd meleg helyen letakarva kelesszük még fél óráig. A sütés közbeni felfúvódás miatt legalább 6 cm magas tepsit használjunk.
Közben villával törjünk át 0,5 kg tehéntúrót, majd keverjük össze 1 tojássárgájával, 2 evőkanál finomra vágott zsenge kaporlevéllel, 2 evőkanál tejföllel és fél mokkáskanál sóval. Ezt követően 2 tojásfehérjét verjünk kemény habbá, és ezt is adjuk hozzá. Az alaposan összedolgozott masszát egyenletesen simítsuk rá a tésztára.
Végül a megmaradt 1 tojássárgáját 1 evőkanál tejföllel keverjük simára, és kenjük vagy locsoljuk meg vele a túrókrém tetejét, majd előmelegített sütőbe helyezve, mérsékelt tűzön süssük kb. fél óráig, amíg a tészta alja világosbarnára pirul. Ezt csak úgy tudjuk ellenőrizni, hogy kivesszük a tepsit, és a lepény egyik sarkát kissé megemeljük. 20 percig azonban ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert a felfúvódott túrókrém összeesik.
Ha langyosra hűlt, vágjuk nagyobb kockákra, és a tepsiből óvatosan kiemelve tálaljuk. Fogyasztás előtt locsoljuk meg a tetejét simára kevert meleg tejföllel.
Fóliával letakarva hűtőszekrényben tároljuk. Másnap grillsütőben újramelegítve fogyasztható. Előtte locsoljuk a tetejére a kívánt mennyiségű tejfölt is.
Sokan vannak azonban, akik hidegen fogyasztva, és tejföllel bőven meglocsolva kedvelik ezt a lepényt. Télen 1 evőkanál szárított kaporlevelet használhatunk hozzá.
A valódi magyaros ízű kapros–túrós lepény mindig sóval készül, aki azonban nem szereti a sós túró ízét, elkészítheti édesen is. Ebben az esetben a tésztájába csak egy csipet sót tegyünk, és keverjünk hozzá 3 dkg barna cukrot, a tölteléket pedig só helyett 10 dkg mézzel ízesítsük. Ha télen készítjük ezt a változatot, sokkal finomabb lesz, ha mézzel tartósított friss, üde kaprot használunk hozzá.
Ebben az esetben a tölteléket kóstolás útján ízesítsük. Amennyiben az édes lepényben a kaprot 4 dkg mazsolával helyettesítjük, és a töltelékbe 1 dkg vanillincukrot is teszünk, akkor közönséges túrós lepényt kapunk.
A fenti mennyiség fő fogásként tálalva 4, desszertként 6 személynek elegendő.
(Forrás: otletkonyha.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése