Az idén a naptár hosszúra, vagy „kurtára szabta ki a farsang idejét” – bizony mi aligha tudnánk úgy számot adni róla, mint a víg poéta, Csokonai az 1799. éviről. Egy biztos, hogy mindig rövidnek tűnik.
A karnevál az egyik legérdekesebb és sok-sok évszázados örökségünk. Szerte Európában otthonos volt a falvak utcáin éppúgy, mint a királyi paloták tükrös termeiben. Sokan üldözték, még többen szerették. Országonként, koronként, társadalmi osztályonként más-más formában jelent meg. De mindent túlélt, és lényegében ugyanaz maradt: a vidámság, a móka, a játék ünnepe.
Őshazája Itália. A régi római Saturnalia-ünnepekből származik. A nálunk kevésbé használatos olasz eredetű „karnevál” szó egyes kutatók szerint a „carne-vale” azaz „hús, isten veled!” szójátékból, más kutatók szerint a karneválon felvonuló tengeri hajót ábrázoló „cerrus navalis”-ból keletkezett. Köznyelvünk „farsang” szava német jövevény, a Fasching szóból ered. Valószínű, a hazai német polgárságtól vettük át.
A legtöbb országban – így hazánkban is – az ún. epifánia-ünneptől (vízkereszttől) a húsvét előtti negyvennapos böjtig, hamvazószerdáig tart a farsang. A szezon legjelentősebb napja általában mindenütt a húshagyó kedd.
mi aligha tudnánk úgy számot adni róla, mint a víg poéta, Csokonai az 1799. éviről. Egy biztos, hogy mindig rövidnek tűnik.
Eleinte nagy népünnepély volt, maskarás, álarcos utcai felvonulásokkal, mulatozásokkal, de belevitték a természet megújhodásának köszöntését is. Ez utóbbiakból eredtek a vidám népi jelenetek. Később otthonos lett a báltermekben is.
(A Veszprémi 7 Nap 1998. január 29-i számában megjelent cikkem felhasználásával.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése