Lányi Sarolta sógorával, Czóbel Bélával
Költő, műfordító, Székesfehérváron született, és 1975. november 10-én halt meg Budapesten. Lányi Ernő zeneszerző harmadik gyermeke volt, bátyja, Lányi Viktor Géza később ismert zenekritikusként működött. Gyermekéveit több helyen, köztük Miskolcon és Szabadka városában töltötte. Ez utóbbiban apja a zeneiskola igazgatója volt, és jó kapcsolatot ápoltak a Kosztolányi családdal. Húga, Hedvig, Kosztolányi Dezső szerelme volt több mint két éven át. Első publikációi is a szabadkai lapokban jelentek meg, a Bácskai Hírlapban és a Bácsmegyei Naplóban.
1909-ben Szabadkán szerzett tanítói oklevelet, majd 1911-től 1918-ig Budapesten volt tanítónő. 1915-ben házasságot kötött Czóbel Ernő irodalomtörténésszel, Czóbel Béla festőművész testvérével; 1918-ban született meg Anna lányuk. Részt vett a munkásmozgalomban és szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban is. Napjaim című, 1922-ben megjelent verseskötete is a szocialista eszmék iránti elkötelezettségét tükrözi. Ugyanebben az évben követte a fogolycsere-egyezmény keretében a börtönből szabadult férjét a Szovjetunióba. Férjét azonban a sztálini rendszer 1937-ben koholt vádak alapján letartóztatta, és több évet töltött börtönben. 1935 novembere és 1937 októbere között írott naplóját a halála után, 1982-ben, több ifjúkori írásával együtt, Szabadkán adták ki, Dér Zoltán gondozásában. 1938-tól az Új Hang című folyóirat, 1940-től a moszkvai Kossuth Rádió munkatársa volt. 1946-ban tért haza, szerkesztőként dolgozott. Műfordításaival főként orosz írókat szólaltatott meg, és ő fordította magyarra a Bunkócska című mozgalmi dalt, illetve ő írta a Varsavianka című dal magyar szövegét. Egyik legismertebb fordítása Konsztantyin Mihajlovics Szimonov „Жди меня” (Zsgyi menyja; Várj reám) című verse, amelyet gyakran adott elő megzenésítve Darvas Iván.1950–56 között az Irodalmi Újság munkatársa volt. 1948-ban Baumgarten-jutalmat kapott, 1950-ben és 1972-ben pedig József Attila-díjat.
Férjét 1953-ban veszítette el; lánya, Anna később a Magyar Televízió operatőre lett. Személye szerepet kapott Sinkó Ervin Egy regény regénye című munkájában, és még hangsúlyosabban Slobodan Šnajder horvát drámaíró Sinkó regénye nyomán írott Confiteor című darabjában. (Forrás: Wikipedia)
Idézetek
Nem volt elég lelkem a jóra,
s nincs elég erőm rossznak lenni,
nincs már se könny, se bűn, se semmi.
Csak fáj a föld, az ég s a szívem.
Szeretsz? De én megint magam vagyok
S mint elhagyott halott
Kit senki, senki nem virraszt
Fölérez, éled újra bennem
Szerelmem -
Sikong és te nem hallod azt.
Nem hallod azt se meg soha
Mikor szólítlak, hívlak, vágylak,
Nevedtől hangos a szoba
Ahol a sóhajtásaim tanyáznak.
Tegnap kuszán, napittasan remegtem én is.
Arcomon izzott a nyári rozsda:
veríték, vér és szerelem.
Ma már hideg van. Elsápadt az erdő,
hova múlt, hol van a tegnapi hőség?
(...)
Ma nem vagy itt. Ím elküldöm neked
a haragom.
Nagyon szenvedj.
Mint én.
Akarom.
Csak én hordozom arcod itt benn,
Csak nekem vagy te minden, minden
S tied vagyok mindennél jobban.
Az izzó, drága bélyeget,
Amit szemed rámégetett,
Hordom fájósan, boldogan, titokban...
Kedves! Fogadj el, haraggal ne kergess,
ne bánd, ha néha hozzám küld lángod,
ne lázongj daccal érte. Nem tiéd
az akarat, felém mi hajít, se az emlék,
mely aranyköddel felhőzi be kerted,
hol vágyvirágok fájva fakadnak...
A Pireneusokat Dél-Franciaországon keresztül kerültük el, hogy megnézhessük a Világ egyik legnagyobb kegyhelyét, Lordest. Itt állok a város táblája előtt, és el sem akarom hinni, hogy ez sikerült.
Az európai kontinens legnyugatibb csúcsánál, a Cabo da Roca-nál állunk Portugáliában
Ez bizony az Atlanti-óceán a legnyugatibb csúcsról lepillantva
A fenti képen jobbra látható a Lisszabon nyugati bejáratánál álló kastély széle, melyet 1747-ben V. János kisebbik fia, Péter nagyobbíttatott meg. 
