A kiadott programhoz képest öt perccel hamarabb minden színpadi szöszmötölés, szerencsétlenkedés, hangolás nélkül teljes hangerővel megszólalt Solymos Tóni száma: Ha volna egy dalom: „Indul a zene, csak gyere közelebb, és kezdődik a buli, ma őrület lesz!”
És a zenekar betartotta a szavát, megindult a gőzhenger, és majd csak a 17. szám lett lassú. És amikor én két és fél óra múlva elmentem, még javában tombolt a zene és a táncolók hada. A kellemes idő és Keresztes Ildikó műsorától már felhangolt tömeg hatott a zenekarra is, akik nagy kedvvel játszottak.
A második, a Hungáriától az „itt a nyár, süt rád a napsugár…”, majd Szécsi Karolinája, a Hungária Rock and Roll Partyja után kissé pihentetőnek nagyon kellemes volt Omegáéktól a Petróleumlámpa. Koós Jánossal együtt ábrándozhatott a közönség, egyik része azért mert járt ott, a másik meg azért, mert nem: „Rómában jártam idén, Még úgy a nyár elején…”.
A romalakodalmas után a Magna Cum Laude Pálinkadala osztatlan sikert aratott nem annyira a pálinkától, mint a bortól jókedvűek körében, majd Máté Péterrel együtt gondolta úgy mindenki, hogy Zene nélkül mit érek én? A Neoton Familia 1979-ből származó dala, a Santa Maria mindig sikert arat az utcabálokon, ugyanúgy, mint a tizenegyediknek előadott Csókkirály a Hungáriától. A Valahol messze délen és a ritkán hallható, kiváló dal Delhusa Gionitól az Albániát, szülőhazáját népszerűsítő Buzuki hangja szól után együtt imádtuk Afrikát, majd közösen nyaltuk a fagylaltot a mézesmadzag helyett. És megjött az utcabálok biztos dala, nekem is az egyik kedvencem a Ne gondold azt, hogy tied a világ! A közönség életkorából kiindulva csak kevesen emlékezhettek rá, hogy ez valamikor milyen forradalmi éneknek számított. Az Illés együttes Kádár Jánosnak szánta. És tényleg, ő már hol van, a számra meg még mindig önfeledten ropják. A forradalmat követő időszakban a táncolók között a „viharkabátos, rövidhajú elvegyülő” ugyancsak felkapta volna a fejét, hogy a közvetlen utána következő számban Koncz Zsuzsa kimondja: legfőbb kincs a szabadság, amit a hetvenes években rendkívül rossz néven vettek: „A királyé nem leszek! Akkor inkább elmegyek, elmegyek! Soha vissza nem jövök!”. Persze ma már rajtam kívül talán senki sem gondolta, hogy ez a két szám egymás után egyesekben megindítja a nosztalgiát a fiatal éveit idézve. Én pedig megifjodva, kellemes érzések közepette távoztam az egyre mámorosabban néző közönség soraiból, és megfogadtam – Koncz Zsuzsával ellentétben –, hogy máskor is visszajövök erre a duóra, vagy más utcabálra.
Nem is volt zavaró, hogy a zenekar szóban nem kommunikált a közönséggel, megelégedett azzal, hogy jó zenét, jó színvonalon szolgáltatott. És mindezt magyarul énekelve, ami külön öröm volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése