A 950 évig állt magyar-lengyel határról (4/3)

 Határvita Lengyelország és Csehszlovákia között az első világháború befejezése után

 

A térkép felső részén, a két kis sötétebb folt azt a területet ábrázolja, amit a lengyelek kaptak az első világháború után

"Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátum" címmel trilógiát írtam. Egy szeletét most megosztom a magyarság története után érdeklődőkkel. A hosszúsága miatt több részletben olvashatjátok.

A Tátrában futó határ körüli vita előtérbe került az I. világháború után, amikor 1918 novemberében Lengyelország visszanyerte függetlenségét. A II. Lengyel Köztársaság (1918–1939) és Csehszlovákia között – amely csak a Habsburg Monarchia bukása után jelent meg Európa térképén – viták robbantak ki Árva, Szepes, valamint a velük szomszédos Tátra hegylánca körül is.
           Már 1918. decemberében ismert volt, hogy a vesztes Magyarországnak nem lesz lehetősége, hogy továbbra is ellenőrzése alatt tartsa a Kárpátok déli odalát. A lengyel hadsereg Łysza Połanánál átlépte a határt, majd Javorinán keresztül egészen Késmárkig menetelt, ahol nagy csatát vívott az újonnan megalakult csehszlovák hadsereggel. A cseh és szlovák parancsnokok a lengyelek katonai fölényének engedve hajlandóak voltak elhagyni a II. Köztársaság által igényelt területet, a Magas-Tátra főgerincének egy töredékével, a Hátsó-Gerlachfalvi-csúccsal, a Lengyel-nyereggel és a Jég-völgyi-csúccsal együtt. De a cseh diplomácia nem adta fel olyan könnyen a Történeti-Magyarország területének feladását, és meggyőzte az antant döntéshozóit, hogy Lengyelország túlzóan délre akarja meghúzni a határt a tátrai régióban. 1919 januárjában a szövetségesek elrendelték, hogy a lengyel csapatok vonuljanak vissza a Łysza Połanától délre fekvő területekről. A lengyeleket úgy tájékoztatták, hogy ezt a parancsot a francia Ferdinand Foch marsall adta, aki az I. világháború idején a nyugati fronton a szövetséges erők főparancsnoka volt, és akit Józef Piłsudski Lengyelország barátjának nevezett. A parancsnokok ezért elfogadták, hogy ellenállás nélkül teljesítsék a parancsot. Az már csak a szövetségesek jegyzőkönyveinek utólagos vizsgálata során derült ki, hogy a parancsot valóban Ferdinand adta ki, de nem Foch, hanem Vix… Vix ezredes, az antant budapesti missziójának vezetője, aki ezzel a kialakuló Cseh-Szlovákiának akart kedvezni. A lengyelek ekkor tiltakoztak a parancs ellen, de már túl késő volt, a katonák ekkor már visszatértek a Tátra lengyel oldalára. 1919-ben a lengyelek még egyszer átlépték a határt Łysza Połanánál, amikor Budapesten kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot (1919. márciustól augusztusig létezett). A magyarországi kommunista fordulat a Felvidéken is zavart okozott. A lengyel vezetés élt a lehetőséggel, és ismét elfoglalta a korábban már felügyelete alá vont magyar területeket. De annak hírére, hogy a magyar Vörös Hadsereg győztesen a Tátra felé menetel, maga előtt tolva a hátráló cseh légionáriusokat, valamint az ezzel egy időben kitört lengyel–orosz háború a közös határ kedvező kialakításáért, ismét visszavonulásra késztette a lengyeleket a magyar–lengyel közös határ északi, lengyel oldalára.    Az antant hatalmak egyetértettek abban, hogy – a vegyes lakosság (lengyel, német, szlovák) miatt – ezen a területen népszavazást kell tartani, bár a szepesi és árvai góralok inkább Lengyelországhoz akartak tartozni, mint Csehszlovákiához. A vitatott területen megkezdték a felkészülést a népszavazásra, melynek során nemzetiségi hovatartozástól függően különböző atrocitásokra is sor került, például egy népszavazási aktivista a magyar–lengyel határt évszázadokig kijelölő Dunajecbe fulladt.

          A trianoni békediktátumban (1920. június 4.) eldőlt, hogy a Felvidék elkerült Csonka-Magyarországtól. A lengyeleket azonban ebben az időben elsősorban a lengyel–szovjet háború kimenetele érdekelte, mivel 1920 nyarán a Mihail Tuhacsevszkij által vezetett támadó Vörös Hadsereg már Varsó alatt harcolt. A lengyel kormány azzal a lehetőséggel is számolt, hogy elveszíti a fővárosért folytatott csatát, de remélte, hogy ebben az esetben számíthat az antant támogatására. A nyugati hatalmak azonban ennek fejében feltételeket szabtak: Lengyelországnak el kellett fogadnia, hogy déli határait az akkor alakulgató Cseh-Szlovák Állam igényei szerint állapítsák meg. Ezután a belgiumi Spaban megtartott konferencián elvetették a Szepességben és Árvában tervezett népszavazás ötletét, és a vitatott területeket Prága fennhatósága alá rendelték. Józef Piłsudski marsall vezetésével a lengyelek – a Magyarországtól kapott fegyverek és lőszer segítségével – a varsói csatában, majd utána, visszaszorították a szovjet Vörös Hadsereget, de Árva és a Szepesség nagyobb része – ezzel együtt a Magas-Tátra főgerince, a Gerlach tömbje, a Lengyel-nyereg és a Jég-völgyi-csúcs – az új határ cseh-szlovák oldalán maradt.

A térkép egy részlete Lisza Polanával, Javorinával, Késmárkkal, a Halas-tóval (Tervezte: Batár Zsolt Botond, kivitelezte: Batár Emese.)