Az épület folyosóin és termeiben
a három nagyszerűen megrendezett, mutatós kiállítást Kolozsvári
István kulturális menedzser nyitotta meg.
A múzeum tartalmas anyagot szedett össze a
„Szemelvények a leventemozgalom történetéből” című kiállításhoz.
A „70 év távlatában” c. részben a Művelődési Központ tevékenységének reprezentatív metszetét láthattuk. A tablók között nézelődve jól esett, hogy többször is rábukkantam a fényképemre, az itt eltöltött évekről írt visszaemlékezésemre, a munkámmal kapcsolatos dokumentumokra.
A volt és a jelenlegi dolgozók közül sokat ismertem, ismerek személyesen is.
Sokat dolgoztunk, de ma is kellemesen gondolok vissza ezekre az évekre.
A különböző korosztályoknak meghirdetett "Az én kultúrházam" c.
alkotáspályázat magas szintű bemutatót tett lehetővé. (A képen Pap Marika, a hetvenes évek megyeszerte elismert berettyóújfalui ifjúsági klubjának egyik vezetője nézegeti a gyerekrajzokat.)
A díjakat Kolozsvári-Donkó Rebeka, a művelődési központ munkatársa és Porkoláb Lajos egykori igazgató adta át.
A „Négypatkó” Együttes (Szászné Ökrös Beáta, Kocsis Csaba) színvonalas műsora nagyszerűen keretbe foglalta a megnyitót és a díjátadást.
Az ünneplők a második részben először a Népligeti
Kopjafáknál emlékeztek, ahol közreműködött Meleg Vilmos színművész és a
Szeredás Népzenei Együttes. A néptáncbemutatót és táncházat a Bihari
Táncegyüttes rendezte a Szeredás Népzenei Együttes kíséretében, majd az Örökség
Együttes koncertje zárta a kiválóan sikerült, jól megszervezett és rendezett ünnepséget.
(A Berettyóújfaluban eltöltött éveimre emlékezem november 21-i két bejegyzésemben.)
(A Berettyóújfaluban eltöltött éveimre emlékezem november 21-i két bejegyzésemben.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése