Ady Endre budapesti szobra három méter magas, több mint két méteres kőtalapzaton áll. Csorba Géza szobrász és Janaki István építész alkotása 1960-ból.
Ady Endre szülőhelyének eredeti neve Érmindszent. Később az Adyfalva nevet vette fel. A mai térképeken románul Ady Endre szerepel. 1877. november 22-én születet; Budapesten, Terézvárosban halt meg 1919. január 27-én. A 20. század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei. (Forrás: Wikipédia)
Születésnapja alkalmából egy jellemző Ady-verssel köszöntöm.
A magyar Ugaron
Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.
Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?
Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.
Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.
„A magyar Ugaron”-ban a költő szemében a táj elátkozott föld, ahol minden és mindenki pusztulásra ítéltetett. Az 1905-ben írt vers nem “tájleírás”, a szimbólumba átváltó metafórák sora nem egy vizuálisan elképzelhető konkrét tájat ábrázol, sokkal inkább belső látásunkat ragadja meg riasztó látomásként. Feszítő, cselekvésre izgató ellentétek találhatók a költeményben: az elvadult táj, a vad mező szemben áll az ős, buja, szűzi földel, a szent humusszal: a szépséget jelképező illatával szerelmesen bódító virággal pedig a dudva, a muhar, az égig nyúló giz-gazok, a vad indák kerülnek szembe. A képek és a jelzők egyrészt a nagy lehetőségekre, a föld gazdag termékenységére utalnak, másrészt az elkeserítően kopár valóság, az eldurvult, műveletlen világ leverő élményét fejezik ki.
(Forrás: Érettségi tételek elemzése)
(Forrás: Érettségi tételek elemzése)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése