A diktátorok közel sem egyformák – mint sokan hinnék. Néró, Calligula római vagy Napóleon francia császárok merőben mások voltak, mint Hitler kancellár, vagy Rákosi Mátyás pártvezér. A despoták között is ritka volt azonban az olyan, aki saját híveit, bizalmasait, támogatóit börtönöztette be, sőt megkínoztatta, sőt meg is ölette!! De akadt ilyen, Sztálin, a Gazda! Ehhez persze kellettek a hűséges kiszolgálók. Közülük mutatom be két részben az egyik legodaadóbbat, Beriát.
Lavrentyij Berija 1899-ben Grúzia egyik tartományában, Abháziában született. Életének korai szakasza tele van „fehér foltokkal”. Sem végzettségéről, sem pedig bolsevik párti tagsága kezdetéről nem maradtak megbízható adatok. A szovjet politikai rendőrségen gyorsan haladt a szamárlétrán. 1931–1938 között az egész Kaukázuson túli terület pártmunkásait vezette, mint Sztálin ottani helytartója. A Nagy Terror leszálló ágában került Moszkvába, hogy átvegye a kegyvesztett Jezsovtól az NKVD vezetését. 1941-től a Szovjetunió legfőbb vezető testületének, a politikai bizottságnak a „póttagja”, 1946–1953 júniusa között a „rendes tagja” volt. A háború alatt a GULAG (koncentrációs táborok) tejhatalmú ura, azt követően pedig a szovjet atomprogram, majd az ipari-katonai komplexum irányítója. Sztálin halála után Malenkovval együtt „uralkodtak”. Véres hóhér múltja ellenére számos reformot indított el. 1953. június 25-én Berija vidáman, grúz dalokat énekelve himbálózott függőágyában a dácsájában. Telefonon az elnökség különleges ülésére hívták. Délután egy óra körül Hruscsov felállt, és támadni kezdte Beriját. Majd Bulganyin is csatlakozott. –Mi folyik itt, Nyikita? – kérdezte Berija Hruscsovot. Miért kutakodsz bolhák után a nadrágomban? Ekkor Malenkov nem bírta tovább, és titkos jelzést adott a kint várakozó tábornokoknak. A háborús hős, Zsukov marsall berontott, és letartóztatta Beriját. Nemsokára Hruscsov – Sztálinhoz hasonlóan – egyszerre töltötte be a miniszterelnöki és a kommunista párt főtitkári tisztségét. Zsukov pedig védelmi miniszter lett.
1953. december 22-én őt és néhány társát egy titkos politikai bíróság halálra ítélte, olyan vádakra hivatkozva – árulás és terrorizmus –, amelyekben történetesen pont nem voltak bűnösök. Néhány nap múlva Beriját alsóneműre vetkőztették, kezét megbilincselték, majd egy falból kiálló kampóra akasztották. Megveszekedetten könyörgött életéért, és akkora zajt csapott, hogy törülközőt tömtek a szájába. Szemei kigúvadtak az arca köré tekert kötésből. Hóhéra, Batyickij tábornok (akit szerepéért később marsallá léptették elő) homlokon lőtte. Utána elhamvasztották.
Berija fia, Szergo röviddel 2000-ben bekövetkezett halála előtt kiadta emlékiratait, és apja rehabilitálásának ügyében az Orosz Legfelsőbb Bírósághoz fordult. A bíróság azonban helybenhagyta a Berija elleni kitalált vádakat.
Források:
Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin
Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara.
Kun Miklós: Oroszország válaszúton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése