A Pálinka Napok programjában Török Ádám és a Mini Trió koncertje szerepelt 19.30 órától. Ettől eltérően a budapesti Capriccio Zenekar lépett fel, és a magyar szokásoktól eltérően a közölt időponthoz képest 6 perccel korábban kezdett, Török Ádám pedig csak a második részben szerepelt.
Erről az a kiváló szovjet vicc jut az eszembe, amikor Iván nagy boldogan újságolja Szergejnek, hogy: Azt írta a Pravda, hogy Leningrádban, a Szmolnij előtt személykocsikat osztogattak.
–Szergej: Nem a Pravda írta, hanem az Iszvesztyija!
–Iván: Az mindegy, a lényeg a fontos, hogy Leningrádban a Szmolnij előtt személykocsikat osztogattak.
–Szergej: Nem olvastad pontosan, mert nem Leningrádban, hanem Moszkvában, és nem a Szmolnij előtt, hanem a Vörös téren!
–Iván: Nem az a lényeg, hanem, hogy személykocsikat osztogattak.
–Szergej: Tényleg nem olvastad pontosan, mert nem személykocsikat, hanem teherautókat, és nem osztogattak, hanem fosztogattak! A többi azonban stimmel.
De mi nem így jártunk! Az este folyamán egy nagyívű, kiváló koncertet hallottunk, amire a koronát Török Ádám blokkja tette rá. (Ez utóbbival külön bejegyzésben foglalkozom.)
De a Mindegy, hogy mennyibe kerül c. nemrégen megjelent saját kislemezükről bemutatott slágergyanús számnál bontakozott ki igazából a zenekar. Dübörgött a zene, az erőteljes ének, „…a kevés is lehet nagy ár!” meggondolandóan szállt a Megyehegyen keresztül egészen Veszprémig.
Az ötödik számnál kigyulladtak a reflektorok, szállt a füst, sírt a gitár! – nekem nagyon tetszett. A hatodik szám újra slágergyanús saját szerzemény volt, és becsempészték a Balaton szót is a tenger helyett. Kiry mély átéléssel énekelte, mintha átélte volna valamikor: „Milyen sokszor mondtam neked, Ha játszol velem, én elmegyek!”. Itt is sírt a gitár, nagyon jól sikerült ez a dal is. A közönség is „kézzel foghatóan” élvezte, amit a zenekar frontembere azonnal le is reagált egy jól irányzott kérdéssel: Mindenki jól érzi magát?
Kyru a gyors és a lassú számokat egyaránt kiválóan énekelte, ez bebizonyította a következő lassú számnál is. És a gitár sírása is a specialitásuk, ami ekkor is vitte a számot. Még az sem rontotta az élményt, hogy két meglett korú, nem kimondottan reprezentatív kinézetű hölgy kiugrott a sorból a színpad elé, és úgy vonaglottak, mintha akik ezzel a sámántánccal vissza tudnak fiatalodni.
Honlapuk szerint a zenekar 2000. tavaszán alakult azzal a céllal, hogy népszerűsítse a rhythm & blues, blues, rock és progresszív rock műfaj ismert és kevésbé ismert klasszikusait, valamint, hogy, saját számokkal bővítse a magyar zenei palettát. A zenekar az évek során egyre összeszokottabbá vált, annak ellenére, hogy folyamatos tagcserék jellemezték. Mára azonban kiforrott saját jellegzetes zenei világa, szívesen nyit az ismert amerikai blues zenék világa felé és azokat saját jellegzetes módján interpretálja, ám emellett rengeteg olyan dalt hallhatunk egy-egy kellemes hangulatú koncerten, amit maga a zenekar hozott létre.
2010-ben jelent meg első önálló szerzeményeket tartalmazó albumuk: Túlsó oldal címmel, amelyen olyan előadókkal dolgoztak már együtt, mint Török Ádám és Németh Károly, Póka Egon és Tátrai Tibor.
Tagjai: Radovics “Kyru” László, ének; Gazdag Viktor, gitár; Boateng Aaron, basszusgitár; Kecskés “Kecsi” András, ritmus gitár; Tóth “Diza” Dénes, dob.
(A bejegyzésem készült: 2012. szeptember 1-én.)
(A bejegyzésem készült: 2012. szeptember 1-én.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése