Dalmady u. 5., ezen a helyen állt a költő első lakása, ahová 1851-ben költöztek.
Az Arany J. u. 27. sz. házban volt a második lakása. Innen költözött át a gimnázium mellett álló professzori lakások egyikébe.
A Széchenyi tér 4. sz. alatti Arany János Református Gimnázium Internátusa
A Szabadság téren a régi Városi Szálloda épületében ma az Arany János Művelődési Központ működik.
A tér másik oldalán álló református templom kertjében található Arany János mellszobra, mellékalakja az egyik költeményében szereplő "Vén gulyás". Alkotója Stróbl Alajos.
A szobor mögött álló Arany János Református Iskola épületének sarkán lett elhelyezve Arany harmadik lakásának emléktáblája, itt állottak az egykori professzori lakások. A domborműves táblát Molnár Elek készítette 1960-ban, a 100. évfordulóra.
A Hősök terén áll az Arany János nevét viselő Református Gimnázium és Szakképző Iskola, amelynek oktatója volt 1851-1860. között a költő.
A bejárat mellett egy újabb domborműves emléktábla, amelyet Sári Zoltán készített 2010-ben.
A Cifrakertben álló Városi Múzeum, amely természetesen szintén a költő nevét viseli. Az egykor huszárlaktanyaként szolgáló épület bejáratánál szép domborműves tábla adja tudtul az intézmény névadóját. Az előtte kialakított parkban állították fel 1996-ban Varga Imre "Nagy tanári kar" nevet viselő szoborcsoportot. Az alsó képen Arany János látható középen, a többi híres Nagykőrösön is oktatott "akadémiai tag" között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése