Moszkva - Egyetem
A realizmus a 19. század közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti, irodalmi irányzat. A név a latin real ('valós') szóból származik. A romantika virágkorában született, a polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása. Az 1850-1870 közötti két évtized a realizmus diadalának a korszaka. Mind az irodalomban, mind a festészetben remekművek érvelnek létjogosultsága és igaza mellett. A realista ábrázolás elfordult a romantika történelemszemléletétől. A heroikus témákat felváltotta a mindennapi élet objektív bemutatása. Egyszerű emberek, kőtörők, parasztok, kétkezi munkások jelennek meg, mint társadalmi osztályuk jellegzetes képviselői. Az ábrázolásmód a természethez hű kifejezésformákat honosította meg.
Haza anyácsaka - Kijev
A szocialista realizmus (vagy rövidebben, és némiképp pejoratívnevén: szocreál) lényegében a marxizmus–leninizmus világnézetén alapuló alkotómódszert jelenti, tehát nem stílus vagy adott formarendszer. Az I. világháború után, a szovjet-orosz avantgarde-művészet elfojtását követően meghonosított és politikai ideológiával is telített „hivatalos” (építő)művészeti irányzat. Kibontakozásának mértéke és hatása az egyes művészeti ágak közt eltérő. Ideológiája a kritikai realizmusra alapoz. Nem elvont (absztrakt) módon ábrázoltak, hanem a valóság mélyebb összefüggéseit akarták megragadni konkrét képekben. Ennek legfőbb eszköze a típus volt, mert Friedrich Engels filozófiája szerint a típusban egyesül a konkrét és a szükségszerű. A szocreál alkotónak mindenekelőtt magáévá kellett tennie a marxista esztétikát, de ebben már az is benne rejlett, hogy vállalja a szocializmus vagy a kommunizmus építését, az emberek ilyen szellemben való nevelését.
Medgyessy Ferenc: Minden hatalom a dolgozó népért
A szocreál Magyarországon: Az ötvenes évek magyar szocreálja a szovjet szocialista realizmusnak, egészen pontosan a késő sztálinista akadémizmusnak a hűséges másolata volt. 1949-ben, a hatalomátvétel után a magyar kommunisták nekikezdtek a kultúra átalakításának: megszüntették a korábbi művészcsoportokat és felépítették a hivatalos művészet nagy gépezetét. Az 1950-es első szocreál országos kiállításon már a szovjet típusú műalkotások hűséges variánsaival jelentkeztek a magyar alkotók.
A szocreál - mint kötelező fogalom - jelen volt minden művészeti ágban, így az építészetben, a képzőművészetben, a zenében vagy éppen az irodalomban. A szocreál célja: „tartalmában szocialista, formájában nemzeti”. E cél nyilvánvalóan alárendelt volt a Szovjetunió világhatalmi törekvéseinek. Leglátványosabb, ma is lépten-nyomon látható megnyilvánulása a monumentális köztéri munkákban, és az új, városrészméretű lakótelepek építésénél, és az ún. szocialista városok telepítésénél pl: Dunaújváros (akkori időkben: Sztálinváros), Ajka, Komló, Kazincbarcika, Tiszaújváros (akkori időben: Leninváros) bontakozott ki. Erősen archaizáló és eklektizáló irányzat volt. Az ebben a stílusban létrehozott épületeket a köznyelv gúnyosan "sztálinbarokk" jelzővel illeti.
Járási Pátbizottság épülete az 1950-es években
Martinász szobra Sztálinvárosban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése