Nagymaros
a Dunakanyarban, a Duna bal
partján, a Börzsöny lábánál fekszik, szemben Visegráddal és
a visegrádi várral. Megközelíthető vasúton a Budapest-Szob fővonalon
Nagymaros-Visegrád vagy Nagymaros állomáson leszállva, menetrendi
kirándulóhajóval, szárnyashajóval Budapestről és Esztergomból is, vagy
Visegrádról komppal, esetleg a 12-es országúton gépkocsival.
·Római katolikus templom:
A 14. században épült. A lent négyzet, a
második emelettől fölfelé nyolcszögletű torony a 15. század végén az
oromfalas hajó mellé épült. A torony nyolcszögletű felső szakasza a 15.
században kétemeletesre épült, és két sátorral lehetett fedve. Ma egy és fél
emeletes. A harmadik emeleten a fő homlokzatnak megfelelő csúcsíves lezárású,
kőkeretezésű könyöklő párkányos, ferde bélletű ablaka van. Közvetlenül az
ablakzáradék felett húzódik a harmadik és negyedik emeletet szétválasztó, az
egész toronytestet körülfutó ővpárkány. E felett alacsony dob, az egykori
negyedik emelet maradványa. A hajóhoz épített torony az egykori 14. századi
oromfalat jelentékeny részben eltakarja.
A hajóhoz egyszakaszos, a nyolcszög három oldalával záró támpilléres gótikus szentély és téglány alaprajzú sekrestye kapcsolódik. A torony alatti négyzetes előcsarnokba a homlokzati gótikus keretű kapun át jutunk.
A főbejárattal szemben csúcsívben záródó kapukeret-zárókövén 1509-es évszám. A templom északi oldalán 14. századi vörös márvány sírkőlap volt, mely a visegrádi Mátyás király Múzeumba került.
·Kittenberger Kálmán szobra
·Nagymaros
egyik utcája Kittenberger Kálmánról kapta a nevét (azelőtt Csuka-völgy volt). A
Léván született Afrika kutató és vadász 1920-1958-ig lakott a 20-as számú
házban. Az expedíciói során gyűjtött anyag nagy része elpusztult 1956-ban egy
tűzvészben a Nemzeti Múzeumban. A nagy vadász mellszobra 1971 óta a Fő téren
áll. A ház gyakori vendége volt Fekete István író, továbbá sógora, a másik
Afrika-kutató és ornitológus Kovács Ödön.
·Julianus barát kilátó
·Ereklyés Országzászló
·Rókus kápolna
·Kálvária kápolna
· XIV. században telepített szelídgesztenye erdő Nagymaros
egyik nevezetessége volt, sok családnak nyújtott kiegészítő megélhetést. A
gesztenyét Pestre vitték eladni. A Kálváriadomb 167 lépcsőjének megmászása után
igazán kellemes a séta a hűvös erdőben.
·Szent István és Gizella királyné szobra
·Szent Márton és a koldus szobra
·Az Élet fája:
a Csodaszarvast felidéző kút Seregi György alkotása
Híres emberek
·Itt
született 1906. február 18-án Hollósi Frigyes evezős, úszó, edző,
sportvezető.
·Itt
hunyt el 1958. január 4-én Kittenberger Kálmán híres Afrika-kutató, vadász,
akinek egykori otthona még ma is megtalálható Nagymaroson (Sylvia Lak).
·Itt
hunyt el 2009. április 15-én Gánti Tibor vegyészprofesszor,
természetkutató, a Chemoton elmélet (az élet keletkezésének egy hipotézise)
megalkotója.
·Itt
élt Szabados György zongoraművész-zeneszerző, a
város díszpolgára.
(Szöveg és képek: Wikipedia, saját)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése