Pár éve, talán a
Balatonfüreden rendszeresen eltöltött hetek során fokozatosan megszerettem a
szőlőt mint növényt. Szeretem, amikor a tél végén könnyezni kezd, a
rügyfakadását, amikor a levelek vitorlaként bomlanak ki és lengedeznek a
szélben. Állítólag a virágának fenséges az illata, de még egyszer sem értem oda
időben a tőkékhez. Korábban meg nem figyeltem fel rá. Erről Schaffer Erzsébet tud
felemelően és érzékletesen írni: „Június végén még ott úszott a tőkék között a
szőlővirág semmivel össze nem hasonlítható, fáradtan édes, titkokat hordozó
illata. Ha még nem volt benne részed, egyszer feküdj a tőkék közé a szőlő
virágzásának idején, és akkor megérted, milyen titkokról mesélek. Közel kell
vinni arcodat a majdani tömött fürtökhöz, hogy érezd ezt a minden bizonnyal a
déli földtekén született illatot. Ebben az istenek keverte illatban ott van a
mámor ígérete… Ott van benne az édes bizonyosság, hogy élni jó, hogy ajándék
idelent a földön minden óra, minden perc és minden pillanat.” (A szőlővirág
illata) Aztán élvezetes, amikor zsendülni kezd, gömbölyödnek a bogyók, híznak
az esőben, a naptól a cukorfok emelkedésnek indul, hogy aztán ősszel a szüreten
kibuggyanjon fehéres és pirosas vérük. „Szőlőérlelő hetek következnek. A
hajnali párát a délelőtti órákra felszárítja a nap, és délután csöndes, öreges
napfény melengeti a völgyet. Este, amint lemegy a nap a füredi Péter-hegy
mögött, rögtön hűvösebb lesz. A lehűlő éjszakák megóvják a szőlő érzékeny
savait” — olvashatjuk egy másik kiváló borász, a csopaki Jásdi István
mindentudó, szőlőről szóló könyvében, prózai szerenádjában, mely vallomások
során feltárulnak nemcsak a szőlő, de a család, a bor, Csopak, a balatoni táj
titkai is. A must finom, csak kevés kell belőle, mert nagyon édes. A murci
fanyar és csípős, türelmesen meg kell várni, amíg a hordókban nemes itallá
érnek. Aztán indulhat le a szőlősgazda a pincébe a fokolóval meg a lopóval, mi
tarthatjuk a pléh bögrénket vagy a fátyolos üvegű poharunkat alá, hadd
csurogjon bele a kóstolnivaló, az újbor. Leginkább december közepén, adventben,
de a karácsonyi ünnepi asztal már nem képzelhető el nélküle. Nos, már akinek
van szőlője, pincéje, hordója (nem is egy), és palackozni is tudja. Mint K.
Feri, aki igen finom borokat tud készíteni. A vegyes házasításúakat kedvelem
leginkább. Kedvenceim vörösben mostanában a Cabernet Sauvignon, fehérben az
Irsai Olivér, a Cserszegi Fűszeres. Jásdi István jellemzése tökéletes ennek a
bornak a bemutatásához: „Elkezdjük palackozni a Cserszegi Fűszerest. Ebben az
évjáratban is szépséges. Színe halványsárga. Illatában keveredik a vadrózsa és
a bodzavirág. A lehűlt pincében már kicsapódtak belőle a keményebb savak,
megmaradt intenzív traminis, muskotályos zamata. Talán nincs is ennél jobb
étvágygerjesztő egy nagy vacsora előtt.” (Szerenád a dűlőben) A legköltőibb
borajánlást Kovács Nimród egri borász igényes prospektusában olvastam nemrég a
Rhapsody borukhoz: „Rendkívül koncentrált, szép, bíborszínű
Bikavér-házasításunk áfonya, érett cseresznye és fűszeres tölgy ízét villantja
fel, a fajtára jellemző közepes testtel, közepesen hosszú lecsengéssel és lágy
tanninokkal. A különböző összetevők végül harmonikus performance-ként
csendülnek fel, mint egy Gershwin-zenemű.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése