Életfa, karácsonyfa 2. rész

                   A mai karácsonyfa elterjedését az nehezítette, hogy e nap környékén szerte Európában, így hazánkban is állítottak életfát, illetve termőágat. Ez a megújuló természet ősi, mágikus jelképe, mely a keresztény hagyományban bibliai elemekkel is gazdagon ötvöződött. Lehetséges, hogy a karácsonyi termőágat a középkori magyarság kincs néven emlegette – állítják egyes néprajzkutatók. A horvátok ugyanis kincsnek nevezik a hasonló rendeltetésű ágakat, és magyar eredetűnek tartják. Aranyozott mogyoróval díszítették, amelyet a szoba mennyezetére függesztettek, mintha az égből nőtt volna ki. Más értelmezésben a földre szálló, emberek közt szállást kereső kis Jézust jelképezte. A karácsonyfa elterjedése előtt a Dunántúlon is zöld ágakat, borókát, fagyöngyöt függesztettek a gerendára, legtöbbször koronájánál fogva.

            A Balaton környékén a lakodalmas asztalnak még a múlt században is állandó dísze volt az életfa. A bojtorján kóróját vagy a bürök ágát finoman betekerték tésztával és megsütötték. Ezután teleaggatták gyümölccsel, pereccel és minden finomsággal. Az asztalfőre állították, ahol a násznagy mellett egy megbízott legény is vigyázta.

            A fenyőfa ősi elemek összekapcsolása. A zöld ág az életet szimbolizálja, a régi hiedelem szerint véd az ártó szellemektől. A tudás fáját is jelenti, s így az Ádám–Éva-epizód kellékeként szerepel. Sok helyen ezért van rajta alma. A manapság ráaggatott papírlánc, angyalhaj halványan idézi a kígyót. A fény, a gyertyagyújtás a termékenységet jelképezi. Gyertyadíszről azonban először csak 1757-ben történik említés. A karácsonyi adakozás a karácsonyfa állításánál is újabb. Adományt régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak, azok is ételfélét, legfeljebb egy kis pénzt. Eleinte általában a karácsonyfa és a rajta lévő nyalánkságok jelentették az ajándékot is, a ruhafélék, a játékok nagyon új keletűek.

(A Veszprém megyei Maratonban, 1998. dec. 17-én megjelent írásom.)