Katalin hosszú uralma alatt több szeretőt tartott, akiket gyakran magas állásba emelt, majd a kapcsolat végeztével nagy kiterjedésű birtokokkal és a hozzátartozó jobbágyokkal ajándékozta meg őket. Az aktuális szerető beköltözhetett a palotába, a cárnő lakosztálya alá, lakhelyüket titkos lépcső kötötte össze. A cárnő engedélye nélkül a palotából ki sem léphetett, és figyelnie kellett, nehogy megsértse a féltékeny cárnőt azzal, hogy más hölgyekkel túlzottan kedves. A kegyvesztettséget a palotából való kiköltözés jelentette, de a cárnő anyagiakban még ekkor is nagylelkű volt. A szeretők közül többen lényegesen fiatalabbak voltak az uralkodónőnél, az utolsó a sorban, Zubov herceg kerek 40 évvel. A férfiak mellett a cárnő homoszexuális viszonyt is folytatott bizalmasával és legjobb barátnőjével, Jekatyerina Daskovával (1743–1810), aki udvarhölgye volt, majd megtette a Cári Akadémia igazgatójává (1783–1796). Daskova még ugyanabban az évben, 1783-ban megalapította az Orosz Akadémiát, melynek az elnöki tisztét töltötte be. A cárnő fiának, I. Pálnak a trónra lépésével anyjához fűződő kapcsolata miatt kegyvesztetté vált, és száműzetésbe kényszerült.
A cárnő hidegen bánt fiával, a későbbi I. Pállal. Katalin emlékiratai is nyitva hagyják azt a kérdést, ki is volt valójában I. Pál apja: Szergej Szaltikov vagy III. Péter orosz cár, de a fiú fizikailag a cárnő férjére, Péterre hasonlított, de pont ezért a tőle született gyereket sem szerette. Valószínűnek tűnik, hogy Katalin ki akarta zárni Pált a trónöröklésből, és a koronát legidősebb unokájának, a későbbi I. Sándornak szánta. Fiát félig-meddig őrizetben tartotta a gatcsinai illetve pavlovszki birtokán, így sikerült megelőzni azt, hogy részt kérjen a hatalomból.
1796. november 5-én öltözőszobájában eszméletét vesztette, és harminchat óra haldoklás után elhunyt, anélkül, hogy magához tért volna. A halála körülményeiről több mendemonda kering. Állítólag miközben haldoklott, fia módszeresen átkutatta a cárnő iratait, és megsemmisítette a végrendeletét, amelyben Sándort jelölte meg utódjaként. Katalin sírja a szentpétervári Péter-Pál-katedrálisban található. (Wikipedia alapján)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése