Érdekességek a diktatúra jellemrajzához - Sztálin, az alkotó

            A mogorva, szúrós tekintetű, bosszúálló politikus utolérhetetlen volt a legendagyártásban. Kitalálta például, hogy már 1903-ban, ismeretlen grúziai pártmunkásként fölvette a titkos kapcsolatot az emigrációban élő Leninnel. Művei szerkesztőivel és titkáraival – akik nyárfalevélként remegtek előtte – fordítás javítása ürügyén átíratta a saját, eredetileg grúz nyelven keletkezett ifjúkori cikkeit. Miután pedig a „lánglelkű forradalmár” képéhez nyilvánvalóan nem volt elegendő ez a meglehetősen szegényes életmű, Berijával, akkori grúziai helytartóval … összegereblyéztette az állítólagos hőstetteit bizonyító emlékiratokat. De még a nagyotmondásban egymást túllicitáló grúziai földijeiben sem bízott igazán. Ezért a keleti szóvirágokban bővelkedő ömlengéseket – amelyekből amúgy is nehéz kihámozni a történelmi életrajzba illő, hiteles részleteket – szigorú cenzorokkal is átnézette.

Sztálin aláírása

A versírás iránti nosztalgia időnként előtört az öregedő Sztálinban. Megesett, hogy belejavított a nagy grúz költő, Sota Rusztaveli Pádúcbőrős lovag című eposzának orosz fordításába. A II. világháború alatt némileg átszerkesztette az Internacionálé helyébe lépő új szovjet himnusz szövegét is. Tőle származik egyik sora, a szláv sovinizmus állami ideológiává válását jelző „nagy Oroszország kovácsolta frigy” kifejezés. Élete végén pedig többször eltöprengett azon, lefordítsák-e fiatalkori zsengéit oroszra.

(Montefiore: Sztálin c. könyvéből kicsit kitérő: A nemzeti himnuszt 1943. nov. 7-én az ünnepségek keretében mutatták be. Utána feledhetetlen mulatságot rendeztek, melynek Molotov külügyminiszter volt a házigazdája. … A Politbüto-tagok azután mindannyian választottak maguknak egy-egy nyugati nagykövetet, akik megpróbáltak magukhoz hasonlóan részegre leitatni. Molotov például Clark Kerrek, a brit nagykövettel ivott addig, amíg az arccal a borosüvegekkel és poharakkal megrakott asztalra borult, még az arcát is megvágta.)

Nehéz megítélni, hogy a „Szoszelo”, illetve „J. Dzs-vili” aláírással az 1890-es években napvilágot látott költemények szerzője azért hagyta-e abba a verselést, mert rájött saját dilettantizmusára, vagy a múzsák csak rövid ideig voltak kegyesek hozzá. Tény, hogy a századelőn néhány verse antológiákba is bekerült. (Pedig ebben az időben még csak nem is sejthették, hogy nagyobb hatalma lesz, mint a cárnak!)

1939. december 22-én Sztálint a szovjet akadémikusok beválasztották testületükbe iskolai végzettség nélkül!

A polgárháború után Sztálin hetekre, sőt néha egy–másfél hónapra a Fekete-tenger partján megbúvó pazar villák egyikében vagy valamelyik kaukázusi magaslati gyógyüdülőbe húzódott vissza.
Hétvégéken a Moszkva környéki Zubalovo nyaralóban töltötte. A birodalmat pedig futárok segítségével irányította.

            Sztálin gyakran kikérte Berija és Hruscsov véleményét rózsáival (amelyeket olyan szeretettel gondozott), citromfáival és konyhakertjével kapcsolatban. Sztálin személyesen felügyelte konyhakertjének benépesítését, ahol új fajtákkal kísérletezett; egyszer például úritököt keresztezett dinnyével. Mindennap madarakat etetett. Egyszer Berija egy üvegházat építtetett neki ajándékba: -Ki volt az a bolond, aki ezt rendelte? – kérdezte Sztálin. – Milyen sok áramot fogyaszt a világítása! –Később le is romboltatta.

            Egyik éjjel Berija felvetette az ötletet, hogy a kerti kalitkában lévő fürjekre lövöldözzenek. –Ha nem lőjük le őket – mondta Berija –, akkor az őrök eszik meg őket!

         A vezér, aki ekkor már valószínűleg kapatos volt, kidülöngélt, és puskákat kért. Az öreg, gyenge és spicces Sztálin – akinek ráadásul gyenge volt a bal karja – először kicsit „szédült”, de azért lőtt – mégpedig a földbe, majdnem eltalálta Mikojant. Ezután sikerült ugyan a levegőbe lőnie, ám az őrökre. Ezzel Tukov és Hrusztalev ezredeseket sodorta veszélybe. Később ugyan bocsánatot kért tőlük, de Beriját – mint ötletadót – okolta.

A Sztálin parancsára  agyonlövetett 20 ezer lengyel tiszt exhumálása 1940-ben (Foto: Daily Mail)

            Simon Sebag Montefiore - Sztálin. A vörös cár udvara c. könyve 639. oldalán rövid összesítést közöl a Gazda garázdálkodásának eredményéről: Megközelítően húszmillió embert meggyilkolt, és huszonnyolcmilliót deportált, akik közül tizennyolcmilliót a Gulágra (a szovjet koncentrációs táborok összefoglaló neve) küldött.

Források:

Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin

Kun Miklós: Oroszország válaszúton

Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara.

Egy ilyen viccért becsukták az embert:
            Április 4-e a szocializmus idejében munkaszüneti nap, a felszabadulásunk ünnepe volt. Másnap a tanító néni végigkérdezi a gyerekeket, ki hogyan töltötte ezt a szép ünnepet.
            Annácska: Mi virágot szedtünk a kertben, és az apukámmal kivittük a hősi halált halt szovjet hősök emlékművéhez.
            Tanító néni: Nagyon szép dolog volt, Annácska, örülök, hogy ilyen szépen megemlékeztetek a hősökről.
            És te, Lajoska, te hogyan ünnepeltél? –Apukám beöltözött német katonának, én pedig szovjet katonának, aztán egy jót birkóztunk, és én legyőztem apát!
            Tanító néni: Ez nagyon kedves és vidám játék lehetett, biztos jól szórakoztatok.
            És te, Gazsika, te hogyan emlékeztél meg a szovjet hősökről? –Apukám beöltözött szovjet katonának, én is beöltöztem szovjet katonának, aztán átmentünk a szomszéd nénihez, és amíg apukám leteperte őt, én egy nagy zsákba összeszedtem minden mozdíthatót.