kibontották virág lobogóikat a fák
kezdődik valami féktelen rohanás
ez most már végleges a télnek vége lett
a kezdet kegyelme sodor a vég végzetébe
így lesz mindennek majd egyszer vége
kökörcsin szárán ébred az ármány
ellenem jött a szél is de hazavitt mégis
borongós éjjelen hozzám bújt a félelem
az életben mennyi mindenre vágytál
remélem ha kell lesz majd egy ágytál
a lusta nyár után az ősz már sodorja
fonja kötelét ködhálóját teríti szét
nem moccan a nyúl se fészkébe lapul
a hó magányom téli templomára hull
mélyén a csönd a csöndre ráborul
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése