A Rákóczi Szövetség középiskolás vezetőképzője, Budapest, 2015. február 27–március 1. -- 12/9.

Zichy László: Újjászőni a nemzetet

            Zichy László – Amerikából hazatért pszichológus – megküldte részemre a harmadik nap délelőttjén tartott másfél órás foglalkozásának a leírását. Mivel ezt ő tudja a legjobban visszaadni, ezért szó szerint közlöm három részben. A képeket én készítettem.

Harmadszorra hívott meg Rákóczi Szövetség valamely nagyobb rendezvényre, s mindig szabad kezet kapok. Szívesen megyek, mert mindig azt tapasztalom, hogy nagy gonddal állítják össze a döntően határon túli fiatalok, középiskolások, egyetemisták és tanárok számára a programokat. Jó érzés, amikor az ember általa becsült előadótól veszi át, vagy adja át a stafétabotot, ránéz a színes és gazdag  programra.

Idén tudatosan a nemzet hálójának újjászövéséről beszéltem, s feleségemmel, Évával úgy építettük fel a programot, hogy az ne csak beszéljen az utolsó évszázad okozta sokrétű károk legalább részleges begyógyításáról, hanem gyakorlatban is segítsen a kapcsolat-  és hálózatépítésben.

            Nemeskürthy tanár úr egyszer arról mesélt, milyen meghatározó szerepe volt Mohács után, hogy a haza csatatéren veszett vezetőinek özvegyei képesek voltak összefogni a gazdaságot és a társadalmat, s nem porladt szét az ország. Tompos Lilla, a magyar nemesség ruhaviseleteinek nagyívű bemutatása kapcsán mondta el, hogy 1949-es világosi fegyverletétel és azt azt követő Haynau bosszú és Bach diktatúra során, egészen a kiegyezés előtti évig minden hivatalos tiltás ellenére az istentiszteleteken a nők gyászöltözékben (feketében vagy sötétbordóban) jelentek meg. Ez nemcsak a gyász, a feloldatlan gyászt mutatta, de egyben a nemzet ellenállását is. Majd amikor a „Kiegyezés” belátható közelbe került, a nemesi és főnemesi udvarokban hatalmas ruhakészítési mozgalom indult, csodálatos díszes ruhákat alkotva, készülve a nemzet újra feltámadására.

A szovjet „Gulag” fogoly millióiból információk szerint a magyarok szabadultak legnagyobb arányban, melyet azzal magyaráznak, hogy köztük volt a legnagyobb összetartás, szolidaritás. A Kárpátaljáról elhurcoltak kaphattak néha csomagot, a konyhán dolgozó foglyok is tudtak időnként élelemre szert tenni és a táboron kívül munkát végző kőművesek is hozzájutottak néha többletellátmányhoz.

Nemzetünk a nehéz történelmi időkre időnként kemény összetartással válaszol – saját magam is emlékszem arra, hogy az 1956-os forradalom idején az ellátási zavarokkal küzdő fővárosba teherautókon küldte a vidéki parasztság térítés nélkül a krumplit, zöldséget és almát. S a nemzeti összetartás pillanatai nemzetünk fennmaradásának kritikus időszakaiban történtek. Az elmúlt száz év két világháborúját, két diktatúráját nehezen élte túl az ország és a nemzet. Összefogásra ma is szükség van, s ebben meghatározóak a kapcsolati rendszerek, hálózatok, s persze az értékeink átmentése.