2023. október 16., hétfő

VISSZAEMLÉKEZÉS - Világszínvonalú kiállítás a budapesti Bélyegmúzeumban (2/1.)


          Tegnap délután új időszaki kiállítás nyílt a Bélyegmúzeumban. E megnyitók specialitása, hogy  egyúttal a téma legmagasabb szintű körbejárását is biztosítja a mindig nagyszámú érdeklődő előtt.

A gyülekezést is felhasználtuk a kiállítás tanulmányozására.

          Nikodém Gabriella igazgató szeretettel és tisztelettel köszöntötte a megjelenteket, külön köszöntötte Gáncs Pétert, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét.
          Bevezetőjében elmondta, ez a kiállítás a polgári kor hajó- és repülőpostájának történetét foglalja össze. Két résztémát azonban külön is kiemelt, Peterdi István kapitány születésének 150. évfordulóját és a  przemysli légipostát, melyet száz évvel ezelőtt szerveztek meg Przemysl körbezárt erődjének második ostroma alatt.
          Borbíró András, a Zente Ferenc Színház (Salgótarján) színművésze mély átéléssel több alkalommal teremtette meg a hangulatát a kiállításnak. Gyóni Géza: Repülj már levelem! c. költeményét is az erődben írta, melyet repülőgép hozott át az orosz vonalak fölött. (Gyóni végigharcolta az első és a második ostromot, majd a kitörést is, végül orosz hadifogságban halt meg 1917-ben.) Többek között megismertük az 1915. év 9. számú várparancs mellékletét, amely a repülő postáról intézkedett. 



A látványt makettek is gazdagították.
(Folytatom)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése