Kimagaslóan jó előadással egybekötött könyvbemutatóra és ragyogó, szép, értékes kiállítás megnyitóra várták az érdeklődőket szeptember 22-én, kedden délután Budapesten a XV. kerületi Csokonai Művelődési Házba. A megszólítottak fogékonyak voltak a hívásra, és megtöltötték – természetesen egymástól az előírt távolságban – a művelődési ház elegáns előadó termét.
A vendégek legtöbbje már érkezésekor megnézte
Batár Zsolt Botond előtérbe kiállított könyveit, a ,,Miért igazságtalan a
trianoni békediktátum” trilógia három kötetét, és megtekintette a Dósa István
nyugalmazott honvédtiszt által
összeállított, az előtér főfalán kezdődő, majd a kamarateremben
folytatódó profi módon rendezett 45 parafatáblán elhelyezett ,,Él nemzet e
hazán” című kiállítást.
A megjelenteket először a kiállítás rendezője Ferk Ilona művészeti vezető köszöntötte, drámainak nevezve a kiállítást, amelyen végigtekinthetjük Magyarország történelmét a honfoglalástól 1941-ig, benne a magyar kultúra és művészet, tudomány és technika kialakulását, fejlődését az első világháborúig és összeomlását Trianonkor, majd a visszatért területek érdekében tett erőfeszítéseket.
Bezerédi Erika a Csokonai
Kulturális Központ igazgatója erős érzelmi hatású megnyitójában Trianon
megismerésének a fontosságát hangsúlyozta. Ismertetett egy tavaly végzett
felmérést, amelyben három Trianonnal kapcsolatos kérdést tettek fel különböző
korú és végzettségű embereknek, és bár a kérdésre nagy részük pontatlan vagy
értékelhetetlen választ adott, azt szinte egyöntetűen vallották, hogy nem is
magyar az, akinek Trianon nem fáj.
Batár Zsolt Botond nagyívű előadása elején köszönetet mondott Ferk Ilonának és Bezerédi Erikának szép megnyitó beszédükért, amelyben olyan pontosan elmondták a Trianonban történteket, hogy neki már csak a kevésbé ismert, de lényeges különlegességek ismertetése maradt.
Sok példával alátámasztott beszéde középpontjába a magyarság élni akarását helyezte. Ennek köszönhetjük, hogy túl tudtuk élni Trianont, amikor elvették az összes erőforrásunkat, a magyar népesség egyharmada határon túlra került, és körbezártak bennünket mesterségesen létrehozott ellenséges országokkal. Nagymagyarország területéből ma tíz ország birtokol kisebb nagyobb részt, de mi élünk és Közép- Európa egyik legbefolyásosabb országa vagyunk.Batár Zsolt Botond
könyvbemutató előadása után, amely kizárólag történelmi tényekre hagyatkozott,
a nézők percekig döbbent csendben ültek a nézőtéren.
Batár Zsolt Botond és Hódsági Béla István dedikál, a háttérben jobbra Kóródy Nóra, a rendezvény összefogója. (Fotó: Cserhalmi Dóra)
A kiállítás szeptember
végéig tekinthető meg a Csokonai Művelődési Ház kamaratermében. (Budapest,
Eötvös utca 64–66.)
Szigeti Márta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése