Vasfüggöny Múzeum, Felsőcsatár - az Országhatártúra OHT 83 útvonala mentén

AZ INTERNETEN TALÁLTAM, EZ VOLT A HÍVOGATÓ:

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm honlapomon!

Goják Sándor vagyok, a VASFÜGGÖNY MÚZEUM alapítója és tulajdonosa.

Engedjék meg, hogy pár mondatban megismertessem Önökkel a múzeumom előtörténetét.

Honnan is jött a múzeum megépítésének ötlete?

Az 1990-ben a felsőcsatári szőlőhegyen, azaz a Vashegyen nyitott éttermemhez, a SÁNDOR Borozó-Buschenschank-hoz  piros-fehér szalagokkal díszített fenyőágak vezették el a vendégeimet. Mivel a szőlőhegy egykoron a határövezet részét képezte, csak helyi lakosok, illetve határsáv-igazolvánnyal rendelkezők juthattak át a Pinka-hídon felállított katonai ellenőrző-ponton.  Idegeneknek számára megközelíthetetlen volt e hely, hiszen TILOS volt ide a belépés.

Ami tilos, az érdekes?

Hát persze!  Nem is kell hát csodálkozni, hogy vendégeim szerették volna pontosan tudni, hol is járnak valójában, így a helyismertetés mellett elkerülhetetlen volt egy kis történelmi kitekintő is. A sok-sok rajzolás, beszélgetés hatására született meg a szabadtéri múzeum ötlete, hogy az idelátogatók korhű képet kapjanak a Vasfüggöny időszakáról.

 Hogyan valósult meg a múzeum?

Az ötletet aztán szorgos, ám máig tartó gyűjtőmunka követte.  Kutattam és gyűjtögettem a korabeli vasfüggöny-maradványokat, különböző tárgyakat, hogy végül  a világon egyedülálló módon, elsőként építhessem meg azt az 1948-1989-ig az osztrák-magyar határ mentén tobb száz kilóméteren keresztül húzódó "nevezetesség" egy darabját, amit a nyugati világ VASFÜGGÖNY-ként ismert.

Van-e valóságalapja az általam elmondottaknak?

1965 és 1968 között jómagam is „részese” voltam a Vasfüggönynek: Kőszegen és Pornóapátiban szolgáltam sorállományú határőr szakaszvezetőként.  Ezenkívül a látogatásukkal megtisztelő egykori katonák, „határsértők”, illetve hozzátartozóik számtalan történetet osztottak meg velem, amit a múzeumot felkeresőknek szívesen elmesélek.

Mi is a célom a múzeummal?

Egyrészt az utókornak szeretném megmutatni a történelem egy kicsiny, de elrettentő időszakát: mi az, ami SOHA nem ismétlődhet meg!  Másrészt emléket szeretnék állítani mindazon személyeknek, akik életüket vesztették akár menekülőként, akár katonaként a nyugati határszélen.

ÉS AMIT TALÁLTAM:

Goják Sándor portája Felsőcsatáron, Szombathelytől 18 km-re található. Az eredeti szögesdrótokból, oszlopokból megépített emlékhely bemutatja Magyarország határvédelmi történetének 1948-től 1989-ig terjedő időszakát, a vasfüggöny korszakát. Lézeres imitált aknamezőn próbálhatnak szerencsét a „szökni” vágyók, katonai magasfigyelőre mászhatnak a „határfigyelők”.

Az építő-tulajdonos,   Goják Sándor éppen egy csoportnak tartott személyes ismertetőt, valamint a kiállított fotókon, emléktárgyakon keresztül bepillantást nyerhettünk a határmenti települések polgári és katonai mindennapjaiba.

„A baltikumi Stettintől az Adriánál lévő Triesztig vasfüggöny ereszkedett le, a kontinens teljes szélességében. E vonal mögött van Közép- és Kelet Európa ősi államainak összes fővárosa.” - mondta Winston Churchill 1946. március 5-i fultoni beszédében.

A vasfüggöny építésének, telepítésének valamint felszedésének mintegy 41 évet felölelő 3 korszakát mutatja be a múzeum, melyben az egykori vasfüggöny eredeti darabjaival, alkatrészeivel és működő, 1:1-es modelljével is találkozhattunk.

A rideg és hátborzongató tények a nyugati határszélre vonatkozóan: 350 km kétsoros tüskésdrót kerítés, és 800.000 db taposóakna. Az aknatelepítési munkák során többen meghaltak, vagy súlyos sérüléseket szenvedtek. A szökési kísérletek során arányaiban ezer emberből mindössze öt-tíz juthatott át az aknamezőn. A későbbiekben már az aknazár sem bizonyult megfelelő védelemnek, „pszichikai visszatartó ereje” ellenére sem. Így új, minden mozgást észlelő jelzőrendszert építettek fel. Az építkezés során véglegesen el kellett távolítani az aknákat, melyek újabb halálos áldozatokat, vagy csonkolásos baleseteket követeltek. Nagy kiterjedésben kiirtották az erdőket, és vadfogó kerítéseket építettek, hiszen a jelzőrendszer nemcsak emberi mozgásra, hanem időjárási változásokra, és vadak okozta jelzésekre is reagált. 

Goják Sándor részletesen meséli a történeteket, melyek a sokszor halálos kimenetelű szökési kísérletekről szólnak. Szemléletes bemutatásra is sor kerül a vasfüggöny egykori „díszletei” között.

A "kukorica" akna

A képletes aknamezőn sétálva ki lehet próbálni, hogy vajon átjutottunk, vagy felrobbantunk volna a határzáron? Ha aknára lépünk, detonáció, kigyulladó reflektorok, és sziréna hangja figyelmeztet. „Ön aknára lépett. Felrobbant!” – villan a felirat.

A szökési kísérletek helyszíneit és módozatait is testközelből lehet érezni, például az egyik szögesdrót alatti gödörnél, ahol két fiú ásta át magát a jobb élet reményében, vagy a létránál, ahol a Stern Magazin szerkesztője próbált kiszökni az országból kislányával együtt.

A Vasfüggöny Múzeumban bárki áthaladhat azon az őrbódéval őrzött kapun, ahol azt akkoriban a gazdák tették, ha metszeni, szüretelni, vagy éppen bort fejteni igyekeztek a saját kis birtokukra. Az áthaladáskor le kellett adniuk a személyi igazolványt a katonáknak, akik felírták az adataikat, és egy személytelen, számmal ellátott bilétát adtak, azzal a kikötéssel, hogy sötétedéskor vissza kell térniük. Ha nem, kíméletlenül megindult utánuk a hajtóvadászat.

A Vasfüggöny Múzeum fölött, a domboldalon az 1700-as években épült kis Mária-kápolnát találtuk. Építtetője a közelmúltban boldoggá avatott gróf Batthyány-Strattmann László családja volt.

A varázslatos völgyben látható Felsőcsatár. 

A 2015-ben felállított kerítés és "Nátó-drót" sem hiányzott a kollekcióból.

(A képeket 2017. június 16-án, pénteken készítettem.)