A lengyel csapatok elfoglalták a Csehszlovákiához tartozott Teschent (Český Těšínt) ­– 1938. október 2.

A történelem iránt érdeklődő olvasóimnak egy újabb csemegével szolgálok. És még magyar vonatkozása is van!
Ami erről eddig a köztudatban szerepelt: 1938. szeptember 30-án sikerült diplomáciai eszközökkel, négyhatalmi megállapodással (közülük három győztes az I. világháborúban!!!!), Hitler, Mussolini (Olaszország miniszterelnöke), Daladier (Franciaország miniszterelnöke) és Chamberlain (Nagy-Britannia miniszterelnöke) által aláírt Müncheni egyezménnyel elérni a Szudétavidék Németországhoz való csatolását. A német csapatok másnap, október 1-én bevonultak az engedélyezett területre. 

És ami a történelemkönyvekből kimarad: A müncheni egyezmény nem teljesítette Magyarország és Lengyelország Csehszlovákiával kapcsolatos kérelmét, bár ezt Mussolini nagyon támogatta. Amíg Németország esetében a terület azonnali átadása mellett döntöttek, a magyar és a lengyel kormányt arra szólították fel, hogy kezdjék meg a közvetlen tárgyalásokat Csehszlovákiával a vitás kérdések rendezése céljából. A lengyel kormány mélyen meg volt sértve, hogy őket, mint nagyhatalmat meg sem hívták a müncheni konferenciára, s nélküle döntöttek. A négyhatalmi határozatot nem vette figyelembe, hanem már szeptember 30-án ultimátumszerűen követelte Prágától az I. világháború utáni vitás területek azonnali átadását. A csehszlovák kormány engedett az erőszaknak, és október 1-én válaszjegyzékben tudatta "kész azonnal megkezdeni a terület átadásának lebonyolítására vonatkozó megbeszéléseket". A lengyelek azonban tárgyalásokba nem voltak hajlandóak belemenni, a lengyel katonák másnap (október 2-án) átlépték Csehszlovákia–Lengyelország - a valamikori antant - által kijelölt határát, és elfoglalták Český Těšínt (német neve: Teschen) és környékét, valamint a Tátra néhány részét. Ez jogos területszerzés volt? Akkor a II. világháború utáni határrendezéskor miért lett újra Csehszlovákia része? Vagy nem ugyanott lett kijelölve a határ? (Érdekes kérdés még az is, hogy ez a rész kb. egy év múlva - Lengyelországnak a németek, szlovákok, a szovjetek és a litvánok által történt felosztása után - hová került, a Cseh-Morva Protektorátushoz, vagy maradt az elfoglalt Lengyelország része – eddig nem sikerült kiderítenem. Ha valaki tud segíteni, megköszönném.) Az Imrédy-kormány a lengyelek tanácsa, biztatása és sikere ellenére sem merte ugyanezt a lépést megtenni. A magyar kormány tisztában volt azzal, hogy Magyarország földrajzi, politikai és katonai helyzete, valamint a követelt terület nagysága nem hasonlítható a lengyelekéhez.

Teschen ma kettéosztott határváros (Český Těšín ill. Cieszyn), melyet az Olše (Olza)-folyó választ ketté. Az évszázadok folyamán híres volt nemzeti és kulturális sokféleségéről, főképpen német, lengyel, és zsidó közösségek éltek itt (és nem cseh!!), de az Osztrák–Magyar Monarchia idején kisebb magyar közösség is lakott a városban. 1920-ban 35.790 lakosa volt.

         És bármilyen hihetetlennek tűnik, de volt időszak, amikor a Magyar Korona része volt. Például, ha Mátyás országának térképén keressük, akkor az északi tartományban Boroszlót (ma: Wroclaw - Lengyelország), Ratobort (Raciborz - Lengyelország) megtaláljuk. És ettől délre feküdt a Tescheni hercegség. Az I. világháború után mind a csehek, mind a lengyelek igényt tartottak az előtte az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területre, a lengyelek el is foglalták.

          A frissen összetákolt Cseh-Szlovákia (akkori helyesírással) - kihasználva Lengyelország nehéz helyzetét, mivel az a Vörös Hadsereggel háborúzott, hogy független lehessen Szovjet-Oroszországtól - elfoglalta a Cieszyni Szilézia nyugati részét (Zaolzie), ahol többségében lengyelek éltek. A keleten kritikus helyzetben lévő lengyel kormány az antant segítségét kérte. A Spába utazó Wladyslaw Grabski lengyel miniszterelnököt azonban az antant vezetői nem szövetségesnek kijáró fogadtatásban részesítették, hanem kikötötték, hogy csak akkor segítenek nekik fegyverszünetet kötni, ha elfogadják a határok kérdésében a világháborúban győztes országok küldötteiből álló Legfelsőbb Tanács döntését. A lengyel miniszterelnök kényszerből belement az alkuba. Így az antant jelölte ki a lengyel-csehszlovák határt a vitás területeken: Osztrák-Sziléziában és a Magyar Királyság északi területén Szepesben és Árvában anélkül, hogy népszavazást szervezett volna, amint azt a lengyelek kérték.

        Az "egyezség" eredménye a lengyeleknek határozottan nem kedvezett: Lengyelország 1009 km2-t kapott 145.241 lakossal, a franciák kedvence, Csehszlovákia pedig 1269 km2 területet 286.000 lakossal, az értékes iparvidékkel és a karwini szénbányákkal. A környék "fővárosából" Lengyelország kapta a nagyobbik részt, a csehek pedig megkapták a vasútállomást és a külvárost. A lengyelek - tekintettel a kritikus lengyel–szovjet front hadászati helyzetére - kényszerűen beleegyeztek ebbe az elosztásba. Az osztozkodás lezárulásával Lengyelország területe 388 634 km², (ezzel az akkori Európa 6. legnagyobb országa), lakossága pedig az 1922-es népszámlálás szerint 27,2 millió fő, 1939-ben, a második világháború kitörése előtt már 35,1 millió fő lett. 

Előzmények 

Szudétavidék (csehül: Sudety; csehül pohraniční území; németül: Sudetenland, lengyelül: Kraj Sudetów) néven nevezték Csehország azon határvidékeit, ahol a német lakosság volt többségben.

A történelem színpadán a 20. században nőtt meg a jelentősége, mivel az első világháború után nagyszámú német kisebbség (majdnem 3,5 millió) került Csehszlovákia határain belülre. A németek által lakott határvidéken a lakosság elsősorban passzív ellenállással vette tudomásul a cseh-szlovák csapatok megszállását. Annak ellenére, hogy Csehszlovákia viszonylag demokratikus berendezkedésű ország volt, Németország fokozatos katonai és gazdasági erősödésével a csehszlovákiai németség kisebbségi jogainak érvényesítése mellett, a külső, németországi propaganda hatására is önrendelkezési jogokat kívánt, ill. az anyaországhoz való csatlakozásra törekedett.

A Német Birodalom céljai közé tartozott Csehszlovákia szétverése, lehetőleg békés eszközökkel, mivel a háborúra még nem volt ereje. Ennek vált kiszolgálójává az 1935-ben a német pártok egyesítésével létrejött Szudétanémet Párt Konrad Henlein vezetésével. 
A német követelések növekedése és a helyzet csehszlovák kormány általi rossz kezelése azt eredményezte, hogy több helyütt atrocitások történtek. A németek, magyarok, lengyelek védelmére hivatkozva egy négyhatalmi találkozót szerveztek Münchenben, hogy a Csehszlovákiának ítélt területen a kisebbségek mostoha helyzetét rendezzék.

És miután 1938. szeptember 30-án sikerült megegyezni a német lakosságú Szudétavidék Németországhoz való csatolásáról, másnap a német csapatok – a helyi lakosság éljenzése közepette – bevonultak az engedélyezett területre.

Hitler tehát mást nem tett, mint érvényesítette a nemzeti önrendelkezés Wilson amerikai elnök által meghirdetett elveket, amit az akkori három vezető nagyhatalom is támogatott. De ezzel nem elégedett meg, hanem a Szudétavidék elfoglalása után 1938 novemberében még néhány kompenzáció nélküli annexiót is végrehajtott (Krems, Domažlice külvárosai, Gewitsch ipari központja, gablonzi sáv Reichenbergtől délkeletre). Miután Hitler látta, hogy a nyugati hatalmak szabad kezet adnak neki, 1939 márciusában magához hívatta a szlovákok vezetőit. Velük megegyezett, hogy a Honfoglalástól a trianoni diktátumig terjedő ezer éven át Felvidéknek nevezett (a diktátum után, az akkor még csak 19 éve Szlovákiára átkeresztelt) terület függetlenségét kikiáltsák (március 14.). Egy nappal később Cseh- és Morvaország maradékát Németország annektálta. (1937 őszén Hitler Darányi miniszterelnöknek Berlinben még a teljes Szlovákiát és Kárpátalját ígérte Magyarországnak, ha együttműködik vele Csehszlovákia ellen!)