II. (Nagy) Katalin orosz cárnő (oroszul: Екатерина II Великая; 1729. május 2. – 1796. november 17.) 1762-től haláláig Oroszország cárnője. Uralkodása alatt megerősödött Oroszország európai helyzete, és immár nagyhatalomként tekintettek az országra. Katalin jelentősen támogatta az orosz művészetet is: számtalan műalkotás, palota született uralkodása idején.
Keresztély Ágost anhalt-zerbsti herceg porosz tábornok és Stettin (ma: Szczecin, Lengyelország) kormányzójának gyermeke születésekor Zsófia Auguszta Friderika (Sophie Friederike Auguste von Anhalt-Zerbst) nevet kapta, távoli orosz felmenőkkel. A kor német nemesi hagyományainak megfelelően oktatásban francia nevelőnője és néhány házitanító részesítette.
Zsófiát némi diplomáciai ügyeskedés révén választották ki a jövendő III. Péter feleségévé, ezzel akarták erősíteni az orosz–porosz barátságot, és gyengíteni a Habsburgok befolyását. Zsófia hercegnő arra törekedett, hogy megkedveltesse magát Erzsébet cárnővel és az orosz néppel, így már a házassága előtt elkezdett oroszul tanulni. Figyelmen kívül hagyva apja ellenzését, 1744-ben ortodox hitre tért, és a keresztségben a Jekatyerina Alekszejevna nevet kapta. 1745-ben megtörtént az esküvő, és az oranienbaumi palotában rendezkedtek be.
A házasság azonban nem sikerült. Katalin nem szerette a férjét, főleg sebhelyes arca miatt, de Péter alkalomadtán mégis az ágyába kérette. Katalinnak nehezére esett, hogy magát egy olyan embernek kell odaadnia, aki nemcsak, hogy csúnya, hanem gyengeelméjű is.
Péter is szeretőt tartott (Jelizaveta Voroncova), Katalin pedig Szergej Szaltikovot, Charles Hanbury Williamst és Poniatowski Szaniszló Ágostot részesítette kegyeiben. Katalin sokat olvasott, és naprakész tudással rendelkezett az ország és Európa történéseiről; levelezőpartnerei között számos kortárs filozófus található, például Voltaire és Diderot.
Miután Erzsébet cárnő 1762. január 5-én meghalt, III. Péter követte a trónon, és beköltözött a szentpétervári Téli Palotába, így Katalin cárné lett. Péter különcködése és poroszimádata azonban szálka volt azoknak a politikai köröknek a szemében, amelyekben Katalin forgott. 1762 júliusában Péter visszavonult holsteini születésű udvartartásával és rokonaival Oranienbaumba, feleségét Szentpéterváron hagyva. Július 13 és 14-én a gárda fellázadt, és Katalint kiáltotta ki uralkodónak. A vértelen államcsíny sikeres volt; Jekatyerina Daskova meg is jegyezte, hogy Péter boldognak tűnik, hogy megszabadult a tróntól.
Hat hónappal trónrakerülése és három nappal lemondása után, 1762. július 17-én III. Péter meghalt. Katalin első nyilatkozata szerint férjét „hagymázzal súlyosbított vérzéses görcs” vitte el, de valójában Alekszej Orlov, Katalin szeretőjének, Grigorij Orlovnak az öccse ölte meg egy véletlen verekedés során. Egykor úgy tartották, hogy a gyilkosság Katalin parancsára történt, de újabb kutatások szerint Katalinnak ugyan jól jött férje halála, de nem adott parancsot megöletésére.
Katalin – noha nem volt egyik előző orosz cárnak sem a leszármazottja – mégis trónra került, ugyanúgy, ahogy I. Katalin követte I. Pétert 1725-ben. Az új cárnő ezért beiktatási kiáltványában a nemzet egyöntetű akaratára hivatkozott. Ennek ellenére a nemesség egy része trónbitorlónak tekintette, akinek csak régensként lehetett volna szerepe fia, a későbbi I. Pál kiskorúsága alatt. Katalinnak azonban sikerült 34 évig, azaz haláláig uralmon maradnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése