1921.
december 14.–16. Sopron és környékének lakossága
népszavazáson Magyarország mellett döntött: a 37,5 ezer lakosú
város 19 ezer választójogosultjának 91,1%-os (17 298 a 18
994-ből) részvétele mellett Magyarország mellett szavazott 12 327
(71,3%), Ausztria mellett 4620. A nyolc községben Ausztria mellett
3607, Magyarország mellett 3007 (45,5%) voksolt. (A nyolc község
közül a többség Magyarországra szavazott a magyar Nagycenk
mellett a német Fertőboz és a horvát Kópháza is.) Az
összesített eredmény szerint a 26,9 ezer jogosult 87,7%-os
részvétel és 0,5 ezer érvénytelen szavazattal Magyarországra
szavazott 15 334 (65,1%), Ausztria mellett 8227 fő. A referendum
értelmében a 257 km² és 55 ezer lakosú soproni kiszögellés
egésze Magyarország része maradt. Az osztrákok nehezen nyugodtak
bele, 1965-ig Sopront nevezték Burgenland tartomány fővárosának.
Kismarton (Trianon után: Eisenstadt) csak a tartományi kormány
székhelye címet viselte.
1922–1923
A soproni népszavazás után
sor kerülhetett az új magyar–osztrák határ pontos kijelölésére.
Az antantbizottság igyekezett a nemzetiségi viszonyokat, valamint a
lakosság igényét figyelembe venni. Az északi területeken sok
esetben az uradalmi birtokok határát követte az államhatár. A
természetes határvonalat nem tekintették döntőnek, pl. a Pinka
patakot hétszer keresztezi a határ. A 16. század zűrzavaros
éveiben a török hódítók elől húzódott délről erre a
területre horvát lakosság, akik attól tartva, hogy az osztrák
szociáldemokrata kormány megszünteti a felekezeti iskoláikat
1921-ben kérvényezték
a határkijelölő bizottságnál, hogy falvaik Magyarországnál
maradhassanak. Így a horvát határ menti falvak nagy része
Magyarországé maradt.
Suba
János: Magyarország trianoni határainak kitűzése 13. o.: „A
magyar biztos szakaszonként 1–1, tehát 3 javaslatot nyújtott be
a bizottsághoz, amelyekben az Ausztriának ítélt 342 község
közül 96 községet kért visszacsatolni, amelyek lakossága 79 823
fő, szemben az Ausztriának ítélt terület 344 260 fő
összlakosságával. A bizottság a három javaslatot elfogadta. A
Népszövetség Tanácsa az első javaslatot elvetette, a második és
harmadik javaslaton pedig módosításokat hajtott végre. A magyar
megbízott tudomásul vette, hiszen amikor a magyar kormány a
döntést kérte eleve alávetette magát annak határozatának.
A
magyar–osztrák
határon 1923.
január 10-én
vették
át azt a nyolc vasvármegyei községet (Kisnarda, Nagynarda,
Alsócsatár, Felsőcsatár, Németkeresztes, Magyarkeresztes,
Pornóapáti
és Horvátlövő), amelyeket a Nemzetek Szövetsége Tanácsának
1922.
szeptember 19-én
hozott döntése alapján visszakerültek Magyarországhoz.
Alsócsatár:
Vas
vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben
212 horvát és német lakos.
Felsőcsatár:
Vas
vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben
587 horvát, német és magyar lakos. Felsőcsatárt 1933-ban
egyesítették Alsócsatárral.
Horvátlövő:
Vas
vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben
397 túlnyomórészt horvát lakos.
Kisnarda:
Vas
vármegye Szombathelyi járásához tartozott. Lakossága
1910-ben
212 horvát lakos.
Nagynarda:
Vas
vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben
470 horvát lakos.
A
két települést Narda
néven 1950-ben egyesítették.
Magyarkeresztes:
Vas
vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben
289 német lakos.
Németkeresztes:
Vas
vármegye Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben
411 német lakos.
A
két települést 1929-ben
egyesítették. Ideiglenes neve Keresztes,
majd Kettőskeresztes
volt,
mai nevét, Vaskeresztes,
1930-ban
kapta.
Pornóapáti
(azelőtt: Pornó):
Vas
vármegye
Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben
696 többségében német lakossal, de jelentős magyar kisebbséggel.
Narda
címere
Felsőcsatár
címere
Vaskeresztes
címere
Pornóapáti
címere Horvátlövő címere
1923.
március 8-án
illetve március
9-én
kapta vissza Magyarország Rendek és Rőtfalva községek helyett
Ólmod és Szentpéterfa községeket.
Ólmod:
Sopron
vármegye Csepregi járásához tartozott. 1910-ben
270 túlnyomóan horvát nemzetiségi lakos.
Szentpéterfa:
Vas
vármegye
Szombathelyi járásához tartozott. 1910-ben
1481 fő volt, többségben horvát
lakossal,
jelentős magyar kisebbséggel. A
község lakosságának nagy része Németh János tanító és
Hirschl Ferenc községbíró vezetésével mindent elkövetett
azért, hogy a falu visszakerüljön Magyarországhoz. A kitartó
küzdelem meghozta eredményét. Ennek elismeréseként Vas
Vármegye Törvényhatósági Bizottságától a
község megkapta a Communitas Fidelissima – a Leghűségesebb
Község címet.
Ólmod
címere Szentpéterfa
címere
A
határmegállapító bizottságnak azt a javaslatát, hogy a Moson
megyei szakaszon Pomogy községet Magyarországhoz csatolják
vissza, hogy így elkerüljék a Rába árterületének
kettészakítását, a Tanács elvetette.
Amit
sikerült visszaszerezni Moson vármegyében:
Albertkázmérpuszta:
Féltoronyhoz tartozó nagy pusztaság, Moson vármegye Nezsideri
járásához tartozott. A
királyi birtok a 18. században nászajándékként Mária Krisztina
és férje, a birtok névadója, Albert Kázmér herceg tulajdonába
került. Albert Kázmér az 1800-as évek elején mintagazdaságot
alakított ki itt. Telepeseket hozatott ide, saját költségen
házakat építtetett nekik, s a házhoz fél hold földet
adományozott. 1851-ben
46 házban 290 katolikus lakott. Az
1800-as évek végén az ország egyik legszebb majorjának tartották
Frigyes főherceg birtokát. A
főhercegi család birtokai a trianoni békediktátum után
megcsappantak. A főherceg nem tette le az esküt az új osztrák
alkotmányra, így ausztriai területeiről kénytelen volt
lemondani. Miután Féltoron (Trianon után: Halbturn) is Ausztriához
került, a család ekkor Magyaróvárra települt át. Az 1930-as
adatok alapján Albertkázmérpuszta virágzó kistelepülés volt.
Lakossága 420 fő, anyanyelvét tekintve az itt élők több mint
fele magyar, 153 pedig német. A falu hanyatlása 1946-ban indult
meg, kitelepítés során ugyanis másfélszáz sváb lakosának
kellett búcsút mondania. 1949-ben még 50 lakója volt a
településnek. A leépülés másik kiváltó oka az lett, hogy
Albertkázmérpuszta közvetlen
közelében futó műszaki zár elzárta a települést az eddig
szorosan együtt élő Féltoronytól, s Ausztriától. A határ
közelsége miatt a falu veszélyesnek bizonyult az államhatalom
szempontjából, így 1966-ben újabb vasfüggönnyel vették körül
– ezúttal Magyarország felől zárták le. Aki tehette,
elköltözött, elhagyta otthonát. Az egykori több száz lakóból
a rendszerváltásra csupán 27 maradt szülőfalujában. A műszaki
zár 1989. augusztus 1-i felszámolása óta újra megnyílt a
település. Azóta a szép számú – főleg a környékről
elszármazott – osztrák befektető mellett magyarok is vásároltak
itt földet, ingatlant, hiszen a település nyugalma, csendje ritka
különlegesség.
Rohreföld:
A mindenkori albertkázmérpusztai Habsburg tulajdonos egyik
majorsága volt. Ma Jánossomorja város területének a része.
Jellegét tekintve külterület, lakóegység és népesség nélkül.
Mekszikópuszta
(Mexikópuszta): Három
oldalról (kivéve a déli irányt) a magyar–osztrák államhatár
keríti, ebben, mint „zsákban” fekszik. Közúton jelenleg csak
a tőle délre fekvő Sarród községből megközelíthető. 1976
óta a település neve Fertőújlak, Sarród
(Magyarország maradt)–Pomogy (Pamhagen, Ausztriához került)
közti vasútvonalon egy rövid zsákvonal vezetett be
Mekszikópusztára. Mivel az elágazás kezdő pontja a trianoni
diktátumban Magyarországé maradt, úgy döntött a
határmegállapító bizottság, hogy a terület is Magyarországhoz
tartozzon mintegy „zsákként”.
A
magyar–osztrák határmegállapító bizottság működése nyomán
az államhatárt 1 km-ként főkövek, köztük határkövek
jelölték, amelyeket folyamatosan számoztak. A határ felmérésének,
technikai kivitelezést két részre osztották, a magyar szakaszon
magyar műszaki személyzet dolgozott, műkövekkel jelölt, az
osztrák részen az osztrák személyzet terméskövekkel jelölt.
A
határmegállapítás folyamán visszakerült 21 563 kat. hold 800 öl
és 5854 fő. A határmegállapítás címén még többletként 19
756 kat. hold és 5383 fő jött hozzá. A Soproni népszavazáskor
44 628 kat. hold és 50 020 fő került vissza Magyarországhoz.
Összesen 64 383 kat. hold 55 403 fő volt a politikai
határmegállapítás eredménye. 22 községnek a területét
kettévágták”
Magyarország
és Ausztria között egy teljesen új, 358 km hosszú államhatár
keletkezett, amely ritkán támaszkodott természetes határvonalra.
Az érzelmi sokkon kívül nagy gazdasági hátrányokkal is járt a
térség számára a különböző kiviteli és behozatali tilalmak
miatt (pl. 1913-ban még 130 000 marhát, borjút, lovat és sertést
vittünk Ausztriába, 1926-ban már csak 4837 darabot.). A térség
jelentősebb városai (Sopron, Moson, Szombathely, Szentgotthárd)
Magyarországon maradtak, a hozzájuk tartozó vidék azonban
Ausztriához került. Ez
a többi területeken fordítva következett be, a felvidéki,
kárpátaljai, partiumi, délvidéki határ menti színmagyar
városokat elvették Magyarországtól. A
magyarok vallási hovatartozásának sajátossága, hogy négy
különböző felekezethez tartoztak. Legjobb példa a három
szomszédos magyarlakta település: Őrisziget evangélikus, Alsóőr
katolikus, Felsőőr többsége református.
A
később Burgenlandnak elnevezett területen 1910-ben 291 800 fő
élt. Nyelvek alapján: német 217 072 (74,4%), horvát 43 633
(15,0%), magyar 26 225 (9%), egyéb 4870 (1,6%). A megváltozott
körülmények miatt az 1923-ban végzett osztrák népszámlálás
szerint a 285 600 lakos 80%-a volt német anyanyelvű, 14%-a horvát
és 5%-a magyar. Az 1934-es népszámlálás már csak 10 442 magyar
anyanyelvű lakost regisztrált.
A
békediktátum, a határkiigazítások, a népszavazás után 4010
km²
került
Ausztriához. (Ez 1918 előtt egy közepes nagyságú vármegyének
felelt meg). A 327 településből két városi jogú volt: Kismarton
és Ruszt. Moson vármegye 28 (8,6%), Sopron vármegye 104 (31,8),
Vas vármegye 195 (59,6%) települést vesztett. A határvidéki
járások településeinek 60%-a Ausztriához került. Az Őrvidék
(Burgenland) természetföldrajzi értelemben soha sem volt önálló
egység. Sopron elvesztése különösen érzékenyen érintette az
osztrákokat. Az államelnök kijelentette, Sopron nélkül nincs is
értelme Burgenlandnak. A Magyar Királyság e területeinek annyira
eltérő volt a fejlődése, belső élete, hogy nem csatolták a
nagy hagyományokkal rendelkező történeti osztrák tartományokhoz,
hanem önálló tartománnyá alakították. E
területről 1187 menekültet tartottak nyilván (1921:
499,
1922:
576,
1923:
112), többségük köztisztviselő.
(Batár Zsolt Botond: Trianon történelmi tévedése c. könyvéből.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése