 |
| Betlehem (Dévényi Mariann honlapjáról) |
A magyarságot letelepedésétől kezdve többféle hatás is érte, melyek együttesen a magyar karácsonyi szokások kialakulásához vezettek. Ilyenek voltak a középkortól kezdve a katolikus egyház szertartásai, karácsonyi énekei, továbbá a szerzetesek és tanítók által ideplántált színjátékszerű mozzanatok, mint a karácsonyi játékok, a jászolállítás szokása. Ezeknek a századok során népi formaváltozatai alakultak ki.
Más, inkább mágikus jellegű rítusok is meghonosodtak nálunk, mint a karácsonyi asztal szertartásos elkészítése, a karácsonyi szalmahintés szokása, a pásztorok karácsonyi vesszőhordása.
Főként katolikus vidékeken divatozott a karácsonyi asztal készítése. Somogy megyében pl. szénát borítottak az asztalra, és sarkaira különböző tárgyakat: fésűt, kaszakövet, kést raktak. Utána asztalkendővel borították le az asztalt; a Zselicségben három asztalkendőt is használtak ilyenkor, a terítőt pedig keletről nyugati irányba kellett az asztalra tenni. A jó termés reményében egy szakajtóban terményeket: zabot, búzát, kukoricát kevertek össze, erre lószerszám került, s ezt az asztal alá tették.
A hagyományos magyar paraszti életben december 25-e – mint minden nagy ünnep – munkatilalommal járt. Az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették. Nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert az is kivinné a házból a szerencsét.
A karácsonyi játékok legrégibb rétegét hazánkban is latin nyelvű liturgikus játékok képviselik, amelyek a 11. századtól kezdve az istentisztelet részét képezték. Középkori magyar nyelvű karácsonyi játékszöveg nem maradt ránk, nyomon követhetjük azonban e műfaj barokk szakaszát. A 17–18. században főként iskolások és laikus vallásos társaságok előadásairól szólnak a tudósítások.
A 19. századtól a betlehemezés két fő formáját ismerjük, az élő szereplőkkel és a bábokkal előadott karácsonyi játékot. Az utóbbit bábtáncoltató betlehemezésnek nevezik; ennek két táji központja volt: Dunántúl és a Felső-Tisza vidéke, bár szórványosan másutt is előfordult a karácsonyi bábozás. A karácsonyi népi színjáték középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő bohókás betlehemes pásztorok tréfálkozása, éneke, játéka áll. A betlehemezők házilag készített jászol vagy templom alakú kis betlehemet hordoznak magukkal. Ma általában gyermekek adják elő a betlehemes szövegeket, kivéve egyes székely falvak felnőtt férfiak által előadott karácsonyi misztériumait, amelyeknek külön érdekessége, hogy a pásztorok állatbőrből készült, félelmes álarcokat hordanak. Ilyen pl. a Bukovinából Tolna megyébe települt székelyek ún. csobánolása (betlehemes játéka).
A betlehemes játékok fő jelenete hazánkban a pásztorjáték. A mezőn alvó pásztorokat az angyal keltegeti, és az újszülött Jézushoz küldi. A főszereplő egy süket öreg pásztor, akinek tréfás félreértései alkotják a humor fő forrását. A játékok további mozzanatai a következők: a szent család szállást keres (itt a játék bemutathatja a szállást megtagadó gazda vagy a gazdag kovács keményszívűségét és a keményszívűség büntetését is). Ezután a pásztorok, néha a napkeleti királyok is, ajándékot visznek a kisdednek. A játék része lehet a Heródes-jelenet is, pl. Heródes találkozása a napkeleti királyokkal, tanácskozása vezéreivel stb., de a Heródes-játék külön vízkereszti játék tárgya is lehet.
Az ország sok részében karácsonykor a pásztorok vesszőt hordtak a házakhoz. Az Ipoly menti falvakban karácsony böjtjén a csordás egy csomó vesszővel végigjárta azokat a házakat, ahol tehenet tartottak. A gazdaasszony a csomóból annyi vesszőt húzott ki, amennyi tehén a háznál volt, s ezzel megcsapkodta a csordás lába szárát. A vesszőhordás általában köszöntő mondásával is összekapcsolódott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése