A szabványosítási világnapra - okt. 14.

A mérések egységesítése

Szabványosítás: olyan tevékenység, amely általános és ismételten alkalmazható megoldásokat ad fennálló vagy várható problémákra azzal a céllal, hogy a rendező hatás az adott feltételek között a legkedvezőbb legyen. 

A mérleghez nemcsak a súly megállapítását, hanem minden mérés, mérlegelés fogalmát társítjuk. A hosszúságot, a távolságot előbb tudták mérni, hosszabb időnek kellett eltelnie, míg az ember felismerte, hogy különböző anyagú és méretű tárgyak súlyát össze tudja hasonlítani. Ám rendre végül mindennek mérési módjára rájött – csakhogy kölönböző időkben s a Föld különböző pontjain jött rá; lett is ennek eredményeképpen jókora zűrzavar. A helyi szokásoknak megfelelően kialakult itt is, ott is egy-egy hagyományos mértékrend, csak az egész emberiségnek nem volt egy általánosan érvényes mérőrendszere. A különböző népek ragaszkodtak a maguk megszokott mértékeihez: a rőf, könyök, lat, pud, mérföld, uncia, arasz, láb, hüvelyk és a többi. Egyiknek-másiknak a nevét egy-egy szólásmondás ma is őrzi. „hétmérföldes csizma”, „nem rőffel mérik a tudást”, vagy valami „esik a latba”… Hogy ez így nem mehet tovább, azt akkor vették észre igazán, amikor a technika és a tudományok fejlődésével újabb, bonyolultabb, közösen, közös érdekből megoldandó problémák adódtak. Pedig még nem is olyanok, mint mondjuk a vasúti menetrend, ahol igazán nem lehet mindenütt tetszés szerint mérni az időt vagy a távolságokat, mert akkor megbénul a közlekedés. De hol volt még a vasút feltalálása!… Mindössze a kereskedők és a tudósok kezdték egyre határozottabban szorgalmazni az egységesítést, az egyezményeket. A Nagy Francia Forradalom szellemében és légkörében megtörténhetett az áttörés végre, ezen a téren is. Korszakalkotó újítások születtek. Megegyezés jött létre például, hogy egy délkör negyvenmilliomod része lesz a „méter”. Érdekessége a dolognak, hogy mivel abban az időben nem voltak olyan műszerek, és még nem tudtak olyan pontosan elvégezni minden mérést, mint manapság, ezért a délkör „felosztásánál” is tévedtek egy kicsit, de – bár később észrevették a hibát – a méter hossza mégis megmaradt. Olyan anyagból készült el a mintadarabja, melyet se az idő, se a hő vagy a hideg nem befolyásol: a platina s az iridium ötvözetéből. Ugyanebből készült el az a kocka, melynek hossza, szélessége, magassága egyaránt a méter egytized részét teszi ki; ebbe 4 °C hőmérsékletű vizet töltvén, ennek súlyát vették alapul a „kilogramm” megteremtéséhez. Ezeket az eredeti mintákat gondosan őrzik, kettős üvegszekrénybe zárva, Párizs városában; hanem minden ország megkapta aztán a mértékmintákat, melyeket az országos szabványügyi hivatalok őriznek.

(Forrás: Lászlóffy Aladár: Régi rejtély – Új talány)