2022. február 5., szombat

Mustárfajták

         A mustár három különféle módon kerül forgalomba:
Magként – ezt savanyúságok eltevéséhez, marinált halakhoz, különféle pácokhoz, szószokhoz és kolbászok ízesítésére használják.
Szárított porként – a mustárlisztet közvetlenül fogyasztás előtt készítik el víz hozzáadásával, de használják pácokhoz, húsok bedörzsöléséhez és szószokhoz is, ebben 200 éve az angol Colman’s a leghíresebb márka.
Mustárkrémként a legelterjedtebb formája – készítéséhez a mustármagot olajától részben megfosztják, és a magot lisztté őrölve, ecettel, sóval, különféle fűszerekkel összekeverik. A kezelés módja és a fűszerezés sokféle, országonként és gyártmányonként is változik, ez adja a mustárok hihetetlen sokszínűségét. Igen, mert nem csak az ízek és a zamatok változatosak, de a felhasznált fehér és fekte mustármagok aránya és típusa is különféle színű mustárokat eredményez.
            Az egyik leghíresebb fajta mustár a dijoni, ennek receptje háromszáz éves múltra tekint vissza, az eredeti jellegzetessége, hogy ecet helyett egykor savanyú mustban áztatták – ma már ehhez is ecetet használnak.
            A mustárok között az is különbséget eredményez, hogy van ahol bor-, de van, ahol almaecettel készül. Az adalékanyagok is igen sokfélék, ilyen a bordeaux-ihoz adott vörösbor, vagy az ír különlegesség, melynek jellegzetes zamatát a whiskey adja, míg az élénksárga yellow mustard színét a kurkumának köszönheti. S a változatosságot a különféle fűszernövények, bogyós gyümölcsök, sőt az ízesítésre használt pezsgő és sherry is tovább fokozza. Sokáig az itthoni választékban csak két fajta volt kapható: a csípős és csemege mustár. A különbség csak annyi volt, hogy az utóbbi készítéséhez több cukrot használtak.
            Az igazi különlegességek még ma is főleg importból származnak. Ilyen például a szemes mustár, mely durvára őrőlt vagy egész magvakat is tartalmaz; a champagne-i mustár, melyet pezsgővel kevernek, vagy a provence-i, amit paradicsommal, fokhagymával, hagymával, rozmaringgal és kakukkfűvel ízesítenek. Az orosz mustár fekete mustármagból készül, rendkívül csípős, barna színű, míg a német inkább édeskés, gyógy-és fűszernövényekkel ízesített mustár, amit előszeretettel fogyasztanak a kedvelt fehér kolbászokhoz (weiss wurst). S a felsorolást oldalakon keresztül folytathatnánk.
            A mustárkrémet – azaz a hétköznapi értelemben vett mustárt – szokás asztali mustárnak is nevezni. Az elnevezés eredete, hogy régebben az éttermekben létjogosultsága volt az asztali patikában. Azt a fűszertartót nevezték így, amiben a só, bors paprika, vagy az ecet és olaj mellett a mustár is az asztalon várta, hogy a felszolgált ételeket ízesíthessék vele. A mustárt leggyakrabban a „tányér szélén” kínálják, ekkor a különféle hentesárukat – kolbászokat, virsliket – mártogatják bele, de a főtt marhahús – a Tafelspitz – és a csülök mellől sem maradhat el. Ugyancsak gyakran használják húsok pácolásához, és nagyon finom mártások elmaradhatatlan alkotóeleme. 
          Ott a helye a majonézben vagy zöld majonézben (petrezselymes, csemegeuborkás), aioli mártásban, fűszeres paradicsommártásban, tojásmártásban; kikeverhetjük máj- vagy húspástétomokba stb. A mustár esetében is igaz a mondás: ahány ház, annyiféle. Régen ez különösen igaz volt, mert dédanyáink még többnyire saját recept alapján készítették el. A korabeli szakácskönyvek szerint az édes mustárt fehér édes mustból, őrölt mustármagból kevés tört borssal, szegfűborssal kell főzni, ami aztán légmentesen lezárt üvegekben korlátlan ideig eltartható. (Forrás: Richpoi Hírek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése