Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepnapjára - november 19.

Szent Erzsébet szobra az esztergomi Szentháromság szoborcsoporton (Foto: Senkyházi János)

          A világon a legtöbben két magyart ismernek: Puskás öcsit és Árpád-házi Szent Erzsébetet. Ünnepe kapcsán most az utóbbiról emlékezem meg.

           Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott. Annak kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Mikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában - eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon. Más történetekben Erzsébet az apjával (3 évesen) vagy férjével találkozik.
        Erzsébet 1207-ben született Sárospatakon II. András király és Merániai Gertrúd harmadik gyermekeként. Alig múlt négy éves, amikor szülei eljegyezték a türingiai birodalmi gróf örökösével, és attól fogva a türingiai udvarban nevelkedett. 14 évesen Erzsébet a fiatal fejedelem felesége lett. Az életrajzok és a legendák egybehangzóan az ideális hercegnő képét rajzolják róla, aki megfelelt a világi követelményeknek (boldog házasságában három gyermeket szült), és az egyházi ideálnak (kórházat alapított, betegeket ápolt, és szinte minden vagyonát adakozásra fordította).

            Életéből néhány példa: Lajos hálás hittel vette tudomásul, hogy felesége néha éjszaka fölkelt mellőle, és a hideg padlóra feküdt, hogy Isten szeretetéért egy időre elhagyja férje közelségét. Azon sem ütközött meg, ha Erzsébet az asztalnál egy falatot sem evett, mert éppen böjtölt. Az 1225-ben kitört éhínség idején teljes tekintélyével mögötte állt, amikor Erzsébet fölnyitotta a kamrákat és hombárokat, és ,,kifosztva'' a várat, segített az éhezőkön.

Vagy egy egészen különleges tett. Lajos távollétében Erzsébet befogadott a várba egy leprás beteget, sőt urának ágyába fektette, hogy állandóan mellette lehessen, és szolgálhassa. Hazatérte után Lajos szívében egy pillanatra borzadás és rosszallás ébredt. Mikor azonban belépett a szobába ,,Isten, az Úr megnyitotta belső látásának szemét'', és meglátta a tulajdon ágyában a megfeszített Krisztust. ,,Lelkesen tekintett Erzsébetre, és így szólt: Erzsébet, édes nővérem! Ilyen vendéget igazán gyakran fektess az ágyamba! Ezt nagyon meg kell köszönnöm neked!''

            Lajos 1227-ben keresztes hadjáratra indult. Még útközben megbetegedett és meghalt. A hírt alig merték közölni Erzsébettel, s mikor megtudta, ezzel a kiáltással rohant végig a vár termein: ,,Jaj, Uram Istenem, most az egész világ meghalt számomra!'' Lajos oltalma nélkül nem folytathatta tovább addigi életét, ezért egy óvatlan pillanatban, gyermekeivel együtt elhagyta a várat.  Erzsébet magára öltötte a penitenciások szürke ruháját. 1228 nyarán a marburgi kórházat építtette, ettől kezdve az özvegy élete a kórház szolgálatában telt, nap mint nap mosdatta, ápolta a betegeket, osztotta az alamizsnát az egyre nagyobb számban érkező koldusoknak.

            Az akkori Európa egyik legtekintélyesebb udvarába, az esztergomiba is híre jött a király húgának helyzetéről. Az egyik napon megjelent nála egy magyar követség, élén egy tekintélyes úrral, hogy hazavigyék Erzsébetet Magyarországra. Mikor végre rátaláltak, foltozott ruhában éppen a rokka mellett ült. A főúr elborzadt, és felkiáltott elkeseredésében: ,,Ki látott már királylányt rokkánál!''  Azonban semmilyen unszolásra nem volt hajlandó a küldöttséggel hazamenni.

            Erzsébet mindössze huszonnégy éves volt, amikor földi életét befejezte. Magas láz vett erőt rajta, és a fal felé fordulva vacogva feküdt az ágyán. Egyszer csak a körülötte lévők arra lettek figyelmesek, hogy halkan, magyarul énekel. Később megmagyarázta nekik: ,,Egy kismadár ült le mellém, és olyan édesen dalolt, hogy kénytelen voltam vele énekelni. Hirtelen fölült, és elborzadva kiáltotta: ,,Mit tegyünk, megjelent az ördög! El innen, de mindjárt!'' -- aztán megnyugodott, és így szólt: ,,Beszéljünk inkább a Gyermek Jézusról, hisz hamarosan itt a karácsony, amikor megszületett, és jászolba fektették''. Aztán felsóhajtott: ,,Itt az óra, amikor a Mindenható magához hívja barátját'' – és 1231 november 16-án éjfél körül elszenderült. Marburgban temették el, s már négy évvel halála után, 1235-ben szentté avatták. Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának napjára. A világ minden pontján, Dél-Amerikától Ausztráliáig találkozunk egy szép hölggyel, akik rózsákat tart a kötényében. Ilyenkor hazafias büszkeségünk még magasabbra emelkedik!

Szent Erzsébet kanonizálása
(Felhasználtam: Diós István: A szentek élete; F. J.: Árpád-házi Szent Erzsébet, Google)