Török világ Magyarországon
Minden történésznek, történelmet kedvelő embernek van egy vagy két kedvenc kora, ami lényegesen közelebb áll hozzá, mint a többi. Nekem ilyen a középkori török világ, ami nagyon hosszúra nyúlt, még történelmi mércével számítva is. Ezt a korszakot már az Anjouktól számítom, hiszen I. (Nagy) Lajos – akinek idejében a Magyar Korona részét alkotta a mai Bulgária is – nagyranőtt országa védelmében 1366-ban megütközött az oszmán-török csapatokkal. És a hódoltság a Történeti-Magyarország területén a passzarovici (pozseraváci) békével fejeződött be 1718. július 21-én.
Miért tetszik ez az időszak? Többek között azért, mert ez az igazán férfias, a szerencse forgandóságában gazdag korszak kiváló emberek sokaságát teremtette meg. És ami a legjobban vonzó számomra, az a nagyon érdekes, sokszínű kavalkád, ami sem előtte, sem utána nem létezett Magyarország területén. Európa nyugati részének spanyoljaitól, Ázsia keleti területének tatárjaiig a közbülső területeken élő számos és számtalan nép nem is kis létszámú képviselője fordult meg ebben az időszakban a Magyar Korona területén. Vannak, akikre szívesen emlékszünk, a többség azonban csak szenvedést, pusztítást hozott elődeinkre. De a megszámlálhatatlanul sokféle szokást, életmódot, vallási irányzatot, öltözködést, táplálkozást, fegyverformát, művészetet nem lehet tagadni. Ez tette olyan színessé, változatossá ezt a korszakot. Persze az akkor élt embernek ez nem volt ilyen szívderítő, mert az állandó rettegés mindentől, mindenkitől – még a saját oldalon állóktól is – a pokollal ért fel. De az utókor ezt már nem érzékeli. Nekünk már csak a várostromok, a nagy csaták, a vakmerő portyák romantikája, a háremek fülledtsége, a vallások, a gondolkodás eltérősége, a nemes és nemtelen cselekedetek elemzése, a törökországi és a balkáni magyar emlékek ápolása jut.
Kapisztrán János szobra a Budai Várban
De nem szabad elfelejtenünk, hogy az oszmán-török hódítók tették tönkre a Magyar Királyságot. A magyarság – a szinte mindenki ellen folytatott több évszázados heroikus küzdelemben – elfogyott, kipusztult. A Mátyás idejében még színmagyar területekre más népek költöztek spontán módon, vagy telepítés révén. És hiába mondták rólunk évszázadokon keresztül a középkori Európában, hogy „a kereszténység bástyája, a világ keresztényeinek védőfala és őrtornya”, és elődeink oroszlánrészt vállaltak abban, hogy nem teljesedett be II. Mohamed szultán vágya - hogy lova leendő istálója a római Szent Péter-székesegyház legyen -, az önfeláldozást az I. világháború után az antant a „győztes jogán” az ezeréves Magyar Királyság szétdarabolásával hálálta meg. Bár a történészek nem szeretik a „ha úgy lett volna” kezdetű mondatokat, azért kicsit elmélkedhetünk ezen. Ha e hősi múlt helyett szépen, csendesen teltek volna a hétköznapok a Magyar Királyságban, és utazóink, katonáink, hadvezéreink a gyarmatokon kamatoztatták volna született tehetségüket, akkor a mai idegenvezetők nem tudnának órákon át mesélni az izgalmasabbnál izgalmasabb történésekről, az emberek nagyszerűségéről, gyarlóságáról, az útikönyvek lényegesen kevesebb várat, erődtemplomot tudnának felsorolni, és a meglévőket is szárazabban tudnák bemutatni. De így a várak helyett várromok maradtak, a patinás, román stílusú templomok helyett sok helyen barokkok pompáznak, a régi udvarházak eltűntek stb. Ma a várakról, templomokról, lakóházakról, dűlőutakról, barlangokról, lápokról, de még kőbuckákról is órákon át lehet mesélni, oldalakon át írni az északnyugati Trencséntől (ma: Szlovákia) a délkeleti Brassóig (ma: Románia), az északkeleti Munkácstól (ma: Ukrajna) a délnyugati Fiuméig (ma: Horvátország), az északközép Nedectől (ma: Lengyelország) a délközép Szabácsig (ma: Szerbia), vagy Jajcáig (ma: Bosznia–Hercegovina). Ha nincs a „hódoltság”, akkor ma Magyarország egy 50 milliós középhatalom lenne, hatalmas erőforrásokkal és Spanyolország, Olaszország, Lengyelország tekintélyével rendelkezne. Ez talán a legfontosabb része a „törökkor”-nak!
Sok sikert kívánok a blogodhoz!
VálaszTörlés