2021. július 6., kedd

Csontváry Kosztka Tivadar születésnapjára - 1853. július 5. (3/2)

A kedvenc magyar festőm előtt tisztelgek három részből álló sorozattal.
Csontváry Kosztka Tivadar (Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben, 1853. július 5.-Budapest/Krisztinaváros, 1919. június 20.) eredetileg gyógyszerésznek tanult, de tehetséget érezve otthagyta állását, és különböző mesterektől festészetet tanult. Utazásokat is tett, jelentősebb képeit Keleten festette. Mintegy száz nagyobb művet alkotott. Míg külföldi kiállításairól (például Párizs, 1907) a legnagyobb kritikusok elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de igazából nem tartozott egyik elhatárolható irányzatba sem.

Festői pályájának kezdetei

Csontváry Kosztka Tivadar festői pályája különös módon kezdődött. Huszonhét éves koráig patikussegédként dolgozott, mindenki kissé különc, de csendes, szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni (Vörös Kereszthez gyógyszertár, Gács), s szórakozottan lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig „az idős, jólelkű” patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry – 1913-ban írt önéletrajza szerint – a feje fölött hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb ... festője, nagyobb Raffaelnél!”. Ezt a hangot pedig komolyan vette (a ... helyére később a napút szót illesztette, s kezdetben nem értette, hogy miért pont Raffaellonál kell nagyobbnak lennie). Külföldi utazásokra indult: járt a Vatikán képtáraiban, és többek közt Raffaello képeit tanulmányozta, de saját bevallása szerint nemigen bűvölte el a klasszikusok „idegen szellemet és nem a valóságot tükröző”, a „természettől elütő” festészete. Itt érlelődött meg végleg hivatástudata, és későbbi nagyobb utazásainak és munkái egy részének tervei. Hazaérve saját gyógyszertárat nyitott, és évekig dolgozott patikusként, hogy legyen pénze a nagy „Motívumot” kutató utazásokra. Csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni: 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-től Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt.

Utazások közül

1904-ben ismét Palesztinában, Egyiptomban járt. Ekkor készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben c. sokalakos, expresszionista kompozíciója, melyen egyes kritikusok szerint már a lappangó skizofrénia jelei mutatkoznak. 1906-ban megfestette a fő művének érzett legnagyobb méretű vásznat, a Naptemplom Baalbekben-t, melyről Rockenbauer Pál így írt:
… és megfestette a világnak méreteiben egyik legnagyobb, saját, mindinkább befelé forduló értékítéletében pedig a világ legnagyobb festményét, melynek bizarrnak tetsző, addig sohasem látott színei annyi vitára és gúnyra adtak alkalmat itthon. Pedig ezek a színek ott vannak a Libanon rózsásba látszó hegyláncán, az alkonyat felé kocogó Napnak az égre varázsolt színjátékában.
(Rockenbauer Pál: Szívességből a mediterránban; 130. old.)

Élete utolsó éveiben festette azokat a képeket, amelyek nekem a legkedvesebbek: a Magányos cédrust, a Zarándoklás a cédrusfához, a Mária kútja Názáretben c. kompozícióját, a Marokkói embert, a Sétalovaglás a tengerparton címűt.
Nem tartozott egyetlen korabeli irányzathoz sem, magát a Napút festők közé sorolta
Sokszínűségére utal, hogy 1912-től filozófiai töltetű írásműveket ír, röpiratait; előadásokat tart, brosúrákat jelentet meg.
Mária kútjából iszom 2019. májusában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése