2020. október 25., vasárnap

Tudunk-e, akarunk-e hálásak lenni?


         A Magyar Hirlap 2012. július 2-i számában találtam egy érdekes cikket: Tervszerű vérengzés a Kossuth téren (Jobbágyi Gábor). A cikk szerint "A 20. század második felének egyik legnagyobb európai tömeggyilkossága zajlott le a Kossuth téren 1956. október 25-én." "...semmiféle magyarázatot nem lehet adni arra, miért lőttek a fegyveresek a fegyvertelen tömegbe, erre egy sztálinista hatalom tudatos provokációja lehet csak a magyarázat, vagyis az, hogy a lövetés nyomán keletkezett spontán ellenállást felszámolva megsemmisítsék az ellenállókat, ide értve a reformistákat is". "...látható, hogy nem "spontán megmozdulásról" van szó, hanem szervezett provokátorok behajtották a fegyvertelen, békés embereket több irányból térre".
          A téren már álltak szovjet páncélosok. A nyolc-tízezer főből álló tüntető tömeg - benne sok nő és gyerek - leginkább a "Vesszen Gerő" és a "Nem vagyunk fasiszták, nam vagyunk csőcselék" jelszavakat kiabálta. "Elhangzott a Himnusz, nagy volt az öröm a békés, barátkozó szovjet harckocsik láttán. Ekkor azonban teljesen váratlanul elszabadult a pokol, a tér különböző helyeiről, a környéken lévő épületekből össztűz zúdult a gyanútlan, védtelen tömegre". ... "A parlament körüli szovjet harckocsik legénysége visszalőtt az épületekre, vagyis védte a tömeget". A tankok mellett álló szovjet katonák onnan válaszoltak a tűzre. Ezeknek a páncélos katonáknak halottjaik is voltak.
... "Kéri Edit könyvében ezerre becsüli a halottak számát..." a Kossuth téren.
         És amiért a bejegyzésem megszületett, a következő mondatrész: "...a tömeget védő vöröskatonákat utóbb hadbíróság elé állították".
          Tudjuk-e kik voltak a halottak, és kiket állítottak bíróság elé? Mi lett a hadbíróságon? Mi lett velük a későbbiekben, mi lett a családjukkal? Kik a leszármazottaik?
         És ahogy ismerjük a szovjet rendszert, ezek a derék "vöröskatonák" - ha egyáltalán megúszták épp bőrrel - életük végéig viselték a verések, kínzások nyomait, a hátrányos megkülönböztetést, ami a családjukra is kihatott. De mi nem felejthetjük el a nevüket, a hőstettüket. Sok magyar ember életét mentették meg, akik ezek alatt a szovjet tankok alatt, mögött lapultak. És a visszalövés is erőt adott a forradalmároknak, a menekülőknek.
          Valahogy ki kell nyomozni, kik voltak, kik élnek még, kik a családjuk. És meghívni Magyarországra őket, és a leszármazottaikat az októberi ünnepségekre köszönetünk, elismerésünk, hálánk jeleként. Akár még kitüntetést is kaphatnának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése