Nap mint nap hallunk a diktátorokról. Szerény véleményem szerint ezek a mai kis területeket birtokló vezérek még csak nem is jelenthetnének Sztálinnak, aki a fél világot úgy ugráltatta, ahogy éppen bolsevik kedvének jól esett. Ehhez kívánok újabb adalékot nyújtani.
Az egyszerre „fentről” és „lentről” szervezett megtorlások, koncepciós perek végigkísérték a szovjet rendszer történetét. Néhány példa ennek alátámasztására.
(Robert Service, az orosz történelem professzora, Oxford University): „Sztálin véres eszközökkel, ugyanakkor fesztelenül, udvaroncai körében, fekete-tengeri villákból és kremli lakásokból, vacsorák, mulatságok közepette gyakorolta hatalmát. Titkos, s furcsamód bensőséges világ formálódott, amelyet gyilkosok, fanatikusok, degeneráltak és kalandorok tetterős és színes köre alkotott. … Társai élete egy hajszálon függött, egymást ölték, hogy életben maradhassanak, pisztollyal a párnájuk alatt aludtak. Mégis már-már vallásosan hittek a bolsevizmusban, amely annyi ember halálát igazolta…”
Az 1917 utáni néhány év polgárháborúja alatt számtalan kegyetlenség, embertelenség történt mindkét oldalon (fehérek–vörösök). Ebből egy tipikus példa a raszkazacsivanyije (kozáktalanítás). A polgárháború alatt a vörös katonák a fehérekhez húzó sztanyiák közül jó néhánynak a teljes férfilakosságát kiirtották 16-tól 60 éves korig.
Ezek a polgárháborús állapotok éledtek újjá a Szovjetunióban az 1930-as évek első felében, bár ekkor semmilyen fegyveres konfliktus nem zajlott. De ebben az időben ment végbe a mezőgazdaság teljes kolhozosításának jelszava alatt végrehajtott genocídium a viszonylag jómódú parasztság ellen; ez pedig egy idő után elkerülhetetlenül éhínségbe torkollott. Ukrajnában és a Kubán vidéken legkevesebb hétmillió ember, a gyéren lakott Kazahsztánban pedig legalább egymillió-kétszázezer ember pusztult éhen, esett a deportálások áldozatául.
A szovjet államban sok minden a diktátor pillanatnyi hangulatától függött. 1937-ben és 1938-ban például a kivégzési és letartóztatási kvótákat a politikai bizottság, mindenekelőtt Joszif Sztálin állapította meg. Sztálin szeszélye nyomán az 1930-as évek második felében Szovjetunió-szerte letartóztatták például a bélyeggyűjtőket, mint külföldi cserepartnereikkel levelező potenciális kémeket. Börtönbe vetették a homoszexuálisokat, meg az eszperantistákat – az utóbbiakat annak ellenére, hogy az első világháború előtt Sztálin egy ideig maga is lelkesen tanulta az eszperantót mint a leendő világforradalom nyelvét.
Sztálin Szvetlanával az 1930-as évek elején egy nyaraláson
Sztálin kettősségének árnyaltabb bemutatása érdekében egy érdekes epizódot mutatok be. Sztálin rendszeresen levelezett kislányával – degenerációt súroló módon. (Gyerekeivel kialakult – egyáltalán nem szokványos – kapcsolatáról külön részben foglakozom.) Amikor valamelyik testőrétől megkapta a „sürgős” jelzéssel ellátott „napiparancsot” lányától, mindent félretéve, hamiskás mosollyal azon nyomban alázatos választ kanyarított, amelyet olykor részletesen megvitatott az éppen jelen lévő országnagyokkal. Sőt, néha alá is íratta velük a hivatalos levelezés bürokratikus stílusát utánzó cédulákat, amelyekben „verebecskémnek”, legyecskémnek”, „kedves gazdaasszonyomnak” és „életem értelmének” nevezte a címzettet. Az is előfordult, hogy ennek kedvéért félretette a vaskos albumokat, amelyekkel szokás

(Forrásom: Kun Miklós: Oroszország válaszúton, Akadémia Kiadó, Budapest, 2005.)
Vicc a korról:
Vicc a korról:
A Kremlben megállapodástervezetet készítenek elő a Szovjetunió és a Vatikán közti megbékélés alkalmából, a tervezet így kezdődik: "A Szovjetunió ünnepélyesen elismeri, hogy a világot Isten teremtette hat nap alatt. A Vatikán pedig a maga részéről elismeri, hogy e hatnapos terv kivitelezése során Isten mindvégig a Vörös Hadsereg döntő erejére támaszkodott".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése