2019. január 6., vasárnap

A magyar Szent Korona hányattatott történetéből 4/2.

Székely Bertalan: V. László és Cillei (1870; olaj, vászon; 
123x222 cm; Magyar Nemzeti Galéria)
            Ulászló király 1444-ben történt elhalálozása után a magyar rendek elfogadták királyuknak V. Lászlót, akit 1452-ben csak fegyveres felkelés hatására bocsátott el Frigyes német császár. A Szent Koronát azonban nem adta ki a kezéből, mivel terveket szőtt a Habsburgok magyarországi uralmáról. 1457-ben V. László király váratlanul meghalt. Hunyadi János fiát, Mátyást 1458. január 24-én a magyar rendek egyhangúlag uralkodójuknak választották. Hunyadi Mátyás egyik legfontosabb törekvésének nyilvánította a Szent Korona visszaszerzését.
          Miután Frigyes hívei többször is vereséget szenvedtek Mátyástól, 1463 júliusában kötött békeszerződésben a császár megígérte a korona visszaadását.
          Az átvételre egy régi koronaőr öccse, Pálóczi László utazott Bécsújhelyre, aki az egyik zafír alig látható repedéséről kétséget kizáróan megállapította a korona valódiságát. 1464. március 26-án Budára vitték, ahol nagy pompával megkoronázták Hunyadi Mátyást.
            A mohácsi vész után a Korona többször gazdát cserélt, majd 1551. augusztus 1-jén Izabella királyné átadta I. Ferdinánd biztosainak, de előbb letörte róla a liliomos keresztet. A Korona II. Mátyás koronázásáig újra külföldön volt. 1608-ban II. Mátyás parancsára kicserélték a hátsó repedt zafírt. II. József német-római császár 1784–1790 között Bécsben őriztette.

A Szent Korona Budára hozatala - 1790. február 21. 
(Tischler Antal egykoru metszetéről. mely Gelineck F. rajza után készült. Az Országos Képtár metszet-gyűjteményében található.)

            II. József – bár a nemesség többször kérte –, a Szent Koronát nem adta vissza. A király 1789 végén egy hadi táborozásnál gyógyíthatatlan vérhast kapott. A magyar urak elérkezettnek látták az időt a korona visszaszerzésére. II. József 1790. február 16-án engedélyezte a Szent Korona kiadását. Másnap egy nemesekből álló bizottság Pálffy Károly gróf vezetésével átvette a koronázási ékszereket. A Buda felé vezető út soha nem látott diadalmenetté változott. A négy nap alatt három helyen álltak meg. Pozsonyban (ma: Bratislava, Szlovákia) az emberek kivonultak az utcákra és nagy üdvrivalgással, ágyúdörgéssel fogadták a Szent Koronát. Amikor a vár alá ért a menet, a városbírók kifogták a lovakat, és maguk vontatták föl a nehéz üveghintót a várba; majd a Szent Koronát közszemlére helyezték. Második napon Győr városában ugyanilyen ünneplés közepette a Szent Koronát éjszakára a várban lévő öreg templom oltárára helyezték közszemlére Szent László koponyája mellé. Február 20-án a menet Esztergomba töltötte az éjszakát, ahol nem kevésbé pazar ünnepélyekkel tisztelegtek az ország koronája előtt. A menet másnap délután négy órára érkezett Buda határába. A főnemesek, nemesek, köznép, klérus, katonák soha nem látott örömünnepet tartottak itt is.
            A Budai Várban két fős korona bizottság felügyelte biztonságát, őrzésére pedig kiszolgált katonákból válogattak koronaőrséget. A következő másfél évtizedig tartó nyugalmat Napóleon csapatainak fenyegetése szakította meg. Először 1805. végén Seplényi József báró, koronaőr a koronaőrség tagjaival Munkács várába menekítette, és csak 1806. márciusában vitte vissza Buda Várába. Pár évvel később a francia császár serege elfoglalta Bécset; I. Ferenc király Komáromba menekült.  Napóleon seregével bevonult Magyarország nyugati részébe is, sőt Győrnél még a magyar nemesi felkelést is szétugratta. Így a Budai Vár nem nyújtott megfelelő védelmet a Szent Koronának. Ezért ismét szekerekre pakolták, és katonai kísérettel június 15-én Almásy Pál koronaőr gyöngyösi házába vitték, és csak november 8-án, a veszély elmúlásával került vissza Budára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése