2017. július 7., péntek

H. Barbócz Ildikó: Természetközelben (Balatoni tűnődések VII/7.)

A szobában hol a sötétítő, hol a fehér tüll függönyt viszik mosodába, így egyre közelebb érezzük magunkat a természethez, szinte benne vagyunk. A csillagos égbolt alatt aludtunk, most az udvari platán hatalmas lombsátra teljesen kitölti az ablakszemeket.   Csak fekszem vagy ülök az ágyban, ezzel a fával szemezek, rezdülései világos üzenetek a kinti világról. Ő az első, aki jó reggelt kíván, és susogó zenéje az esti mesém. Madarak kényelmes palotája, a betegek lelki gyógyítója, ahogy pár bokorral odébb egy faszobor az élő víz oltalmazója. Sió, a Balaton tündére mindennap megvigasztal, ha szürkén háborog, ha zöldeskéken pihen. Én minden kicsi jónak is örülök, ha lekéssük a buszt, majd jön a következő (vagy szerencsés stoppolás Alsóőrsön), ha májusban még nem lehet fürödni a tóban, hát a pezsgő kádfürdő ad felfrissülést és ellazulást.
Egy késő délután egy füredi festőművésznő kiállított képei invitáltak természetjárásra. Tükröződések címmel a plitvicei vízesések álomszerű megfogalmazója a vásznon, papíron, ráfolyatva a zöld-fehér-kék-sárga festékeket akár egy egész sorozaton keresztül. A naplemente és az alkony tűzpiros-okkersárga-fáradtbarna színekben tükröződött a víz felszínén. Miközben egy zongoraművésznő saját szerzeményét játszotta bevezetésképp „A szökőkútnál” címmel, hunyorított szemmel el-elidőztem a bennünket körbevevő festményeknél.
Reggeli után 18 C-ban indultam sétálni. Elhatároztam, hogy ezen a szép pünkösdi reggelen, amikor viszonylag még néptelen a part, teljesen végigmegyek a Tagore sétányon. Kaptam az alkalmon, hogy az Esterházy strand már nyitva, így azt a szakaszt ott tettem meg. A szél délnyugatról, Zalából fújt, a tó belsejében a partról nézvést távoli, néma vízfodrozódások, a ráncok kifelé fehéren szaladtak, ostromolták lankadatlanul a vörös köveket. A padokat és a napozóágyakat már előkészítették, de úgy vélem, ma is a vadkacsák fürdenek majd. Két hete változékony időjárásban van részünk, viharban is. Olyankor a viharjelző fények sebesen villognak szemközt Balatonszéplak partján, ill. a füredi Marina szálló tetején. Eszembe jutott a gyerekkorom, amikor kempingeztünk a tó partján, jártuk körbe a Balatont, midőn még sárga és piros rakéta jelezte az ítéletidőt. A dörrenésre mindenki felkapta a fejét, és szemével követte a füstpamacsokat. A mólóárbocra felhúzták a viharkosarat. Ha a legtetejére került, menekülésre foghattuk a dolgot, legfőképpen a vízből kifelé.  Most néma fények villognak körös-körül, ami ugyan megbízhatóbb jelzésnek bizonyul a XXI. században, nekem a kosaras változat romantikusabbnak tűnt.
A sétányon csak a kocogók, a biciklizők, néhány álmos ember. Meg lehet számolni őket –ezt a helyzetet szeretem. A horgászok változatlanul a helyükön a vörös kövek között, ha esik, ha fúj. Egy félig süket bácsika a horogkiemeléssel sokáig bajlódik, a hal kopoltyújában kaparászik, de a balin se hagyja magát. Kétségbeesetten vergődik, az apró kavicsokon ijesztően puffan a teste, óezüst pikkelyei csillámlanak a napfényben. Végül a horgász kénytelen volt a zsinórt elvágni, a hal pedig a maradék horoggal a szájában még moccant néhányat, aztán moccanatlan kisimult. Így került iszákban újra a tó vizébe, mely nem sokkal ezelőtt még az életet, a felhőtlen csobbanásokat jelentette a számára.
Szombat délelőtt 2x10 ember dobpergésre, feszes ritmusra, csatakiáltásra szántja a tavat a 2x10 evezővel. Már a bemelegítés is kimért ritmusban történik, a karok egyszerre lendülnek a levegőbe. A csapatok a sárkányhajó versenyen különböző színű mezekben: fehér, kék, piros, narancssárga, fekete csíkok úsznak be a célba, örömujjongások és biztatások közepett. Igazi hórukk-munka az egész, kiváló csapatépítő és – erősítő verseny. A holt hullámokon (már ezt a szakszót is megtanultam!) a vadkacsák ringatóznak kellemesen, ők is csapatokba verődve, kitiltva a versenypályáról. A küzdelem a Tagore sétánnyal párhuzamosan zajlik, közel a parthoz. A hajók nem pihennek, szünet nélkül sorra követik egymást. A lassuló-erősödő dobpergés a látvány nélkül is jelzi az iramot, vad ősemberek táncát.  A párában alig sejlő túlpart előterében vitorlások. Felnézek az égre, s a kikötő fölé sötétszürke óriás felleg terül szét. Lehet, hogy mindjárt leszakad az ég? A tó vize rögtön magára ölti ezt a vészjósló színt. Széldzsekiben üldögélve várom a végkifejletet. Néhány perc múlva esőben a Balaton, cseppek bugyborékolnak a piszkosszürke, sárgásbarna tavon. Siófok és Tihany még napfényben sejlik. A strand járdáján állva előttem locsog ez a tényleg mindenkor szép Balaton.
Farkas Csaba Hal-álom c. horgászkötete ez alkalommal is kiváló útitársnak bizonyult. Nem a halfogás, inkább a tó szeretete miatt. Megpróbáltam belőle kigyűjteni a Balaton színváltozatait: „palaszürkével kevert enyhe zöld, rózsás olvadtezüst, valószínűtlenül kék, szelídzöld, felgyűrődött, tengerkék drapéria, szennyesszürke” – de aztán föladtam. Csak gyönyörködtem tovább. Egy helyen így vall: „Megunhatatlan a Balaton ugyanis. Mindig más-más arcát mutatja.” És mellé tettem egy helybéli véleményét is: „A mindig szép Balaton mellett születtem Balatonarácson…” Hazafelé útravalónak kihagyhatatlan vásárlás volt a Déry Tibor füredi emlékeit idéző helytörténeti kiadvány, mely címével olvasatlanul is azonnal megragadott: „Ha a boldogságot egy tájjal akarnám kifejezni…”
Ezzel a melengető mondattal szálltam föl a hazafelé vivő vonatra…
Balatonfüred, 2013. május

VISSZATEKINTÉS - Miért verekedtek az ukrán parlamentben?

Az ember jókat derül, amikor a magyar parlamentben egy-egy erősebb kifejezés hallatán a másik párt képviselői bocsánatkérést, lemondás követelnek az „európai értékrend” nevében. Ebből az értékrendről mindenkinek megvan a maga véleménye. Nekem is, de most nem mondom el, hogy miért nem tetszik nekem a könnyű drogok fogyasztása, a melegek házassága, a szexuális szabadság tombolása stb. De ha olyat olvasok, hogy a világ több pontján, például a magas életszínvonalú Dél-Koreában, vagy a nálunk is jóval hamarabb államiságot kialakító Kijevi Russz utódjában verekednek a képviselők – jókat derülök. Mert hogy nálunk Tisza Istvánba is belelőttek a budapesti parlamentben, vagy Belgrádban az 1920-as években a Parasztpárt három vezetőjét sebesítették meg halálosan amúgy európai módon.
De vajon mi váltotta ki ezt a hírekben előkelő helyen szereplő nem szokványos cselekedetet? Egy olyan dolog, mely minden kultúrállamban természetes lenne, és amely ebben az esetben a magyar nemzetet is érinti. Ezért nem mentem el mellette vállrándítással.
Az Ukrajnában élő nemzetiségek számára előnyös kisebbségbarát nyelvtörvény vitájakor kezdődött 2012. május 24-én. A július eleji jogszabályról való szavazás során újabb verekedést élvezhetett a „kultúrvilág”. Az ellenzéki képviselők még az elnöki emelvény mikrofonjait is letörték, ezért még azt sem lehetett tisztán hallani, amint az első házelnökhelyettes szavazásra bocsátotta a nyelvtörvényt.
Az ülésteremben tartózkodó 364 képviselőből 248 igennel voksolt.  Eszerint egy adott közigazgatási egységen belül a kisebbségek hivatalosan használhatják anyanyelvüket, ha ott az arányuk eléri a legalább 10 százalékot. Így Ukrajna 27 közigazgatási egysége közül mintegy a felében, 13-ban az orosz, Kárpátalján a magyar, Krímben a tatár, Csernyivci megyében pedig a román nyelv emelkedhet regionális szintre. Ezek mellett kisebb közigazgatási egységekben még más nemzetiség is használhatja hivatalosan az anyanyelvét.
Ezzel Ukrajna nagy lépést tett a felé, hogy a valamikori Kijevi Russz tekintélyét visszaszerezze. (Több Árpád-házi király, főherceg  is házasodott Kijevből – a teljesség igénye nélkül például  Koppány vezér, :Szent László.)
(Megjelent 2012. július 7-én a blogomban)

2017. július 4., kedd

H. Barbócz Ildikó: Séták és kiruccanások (Balatoni tűnődések VII/4.)

          Ülök a teremkerékpáron a hajdani kádfürdőkből kialakított tornateremben, pontosan a lebontott válaszfal helyén. A fehér csempék és a páraelszívók, a csövek idézik vissza a fürdőket. Az alsó helyiségekben kettős fenekű fürdőkádakat szereltek fel, melyben a két kádfenék közé juttatott gőz melegítette a szénsavas vizet. A kinyitott ablakon át szemmagasságban a fákon túl éppen a Balatonra látok, vékony szegély mutatkozik a félszigetből is. A teremkerékpárban az a jó, hogy nem dől el. A lehajtott 6-7 km-rel vajon meddig jutnék el a valóságban? Persze semeddig, a biciklizés nem az én sportom. Képzeletben messzebbre jutok, a félsziget túloldalára is, legfőképpen a sajkodi romantikus, szinte érintetlen nádas partszakaszra, az évtizedekkel ezelőtti csöndet megtalálva. Aztán tovább kóborlok, kapaszkodom az ős levendulaültetvény felé, a lila mezőben leguggolok, és ebben a tömény illatban szinte a mennyországba jutok.
Délutáni helyzetkép az „Ezüsthíd” kávézóban a strandon, közvetlenül, kb. 50 méterre a Balaton partján. Ha a mögöttünk ülő asztalnál nem fecsegnének olyan sokat a németek, még ideálisabb lenne a környezet. A strandra május közepe lévén még ingyen be lehet sétálni, napozni, akár fürdeni. Néhány ember ki is használja ezt. Mi most nemcsak átkéredzkedünk a presszón fotózni, hanem be is ülünk. Ahová máskor forrón tűz a nap, és még fürdőruhában is megsülsz, ott most hosszú nadrágban és pulóverben üldögélsz. Jólesően fogadod a napsugarakat. Az asztalon olasz tortacsodák (velencei desszertkülönlegességek) citromfű levélkékkel, fekete tea és cappuccino. A tó nyugodt vizén egy-két vitorlás magányosan, középen egy kotróhajó tolat. A somogyi partokra túlnan foltosan hull a délutáni napfény, ez a körkép-panoráma az egyik kedvencem. A napok óta dúló erős szélnek köszönhetően jól kivehetőek a széplaki kis fehér templom, a házak, a fák kontúrjai. A siófoki szállodasor épületei parton ülő óriás fehér kövek.
Az Esterházy és a Kisfaludy néptelen strandokon szabadon kószálhatunk, a kutya sem szól hozzánk, sőt kutyát sem látunk. Találunk egy XIX. századból itt felejtett, kb. 50 méternyi partszakaszt, ahol a megújuló nádas mellett szabadon, kőgát és betonfal nélkül futottak ki csendesen a hullámok, meg-megnyalintva és láthatóvá téve a sötétszürke iszapot. A kotróhajók ezt az anyagot gyűjtötték uszályokba a közelben.
Séta közben Lajcsi elmesélte, milyen madarak ébresztették őt kora hajnalban. Elsőnek egy kacsa riadt föl a parkban, aztán a kakukk ébredt, a rigó is belefüttyentett a pitymallatba, a galamb elburukkolta legszebb álmát, a varjú pedig álmosan megjegyezte: kár, hogy ilyen hamar elszállt az éj, kár. Ezzel a gondolattal Lajcsi is mélységesen egyetértett, de nem vette nagyon komolyan a károgást, és még megpróbált szundítani egyet az óracsörgésig.
Balatonfüred, 2013. május

2017. július 2., vasárnap

NOSZTALGIA - ÖT ÉVE TÖRTÉNT Flipper együttes utcabálja Alsóörsön - 2012. június 30.


Tegnapi bejegyzésemben nagyon megelégedetten írtam a Jolly-Joker alsóörsi utcabáljáról. Sajnos ma nincs ugyanolyan jó véleményem.
Már a kezdéssel baj volt, ugyanis a Somló-környéki zenekar a meghirdetett időponttól eltérően 20 perc késéssel kezdett, ami szerintem nem megengedhető Alsóörsön. A helyszín is messze volt az ideálistól. Pár méterre dübörgött időnként a vonat (néha még sípolt is!), hatalmas gumicsónakot cipelő emberek lavíroztak át a táncolókon, de sok szájkosár nélküli kutyás hölgy és úr, bicikliző gyerekek és felnőttek, görkorcsolyázó suhancok, magamutogató, kigyúrt kopasz szépfiúk sétálgattak, feszülő ruhás, dúskeblű lányokkal, és még átaraszoló autó is színesítette a táncolók "egyhangú" látványát.
            A szűk hely miatt a zenekar elhelyezését a kényszer szülte: előtte egy 10 méteres hely volt, ahol zajlott a forgalom és táncolni lehetett, mellette két oldalt azonban 100–100 x 5 méter hosszú hely. És ezen álldogálhatott a tisztelt közönség, néha idébb-odébb lépve, hogy a biciklisek, görkorizók, kutyások el tudjanak haladni.
            Jó elgondolás, hogy a vállalkozók Alsóörs több pontján jussanak extra jövedelemhez, de az, hogy csak néhány „ingyenes” hely legyen oldalt egy-két padon, az a sok pénzt Alsóörsön hagyó vendégek kiszolgáltatottság-érzését hozhatta elő, és nem biztos, hogy a jó közérzetet növelte, mint az előző napi füvön heverészés, Balatonba gyönyörködés. Ugyanezek a vendéglősök az épület strand felöli oldalán is tudtak volna szolgáltatni - és az előző napihoz hasonló ideálisabb körülmények között.
            A zenekar mintha a későbbi kezdést be akarná hozni, hatalmas iramban zenélt. Mónikával kezdtek, majd jött az Apostol együttes, a Csókkirály és sorban a nóták. Közülük sokat nem ismertem, de nem vesztettem vele semmit. Szerintem ez a "mulatós stílus" utcabál helyett lakodalomba való. Úgy tűnt, hogy az utcabálok elvárásai szerint csak  másodosztályú zenét "lakodalmi" színvonalon adták elő, ami ide nem volt megfelelő. E mellett semmi barátkozás, jópofáskodás a hallgatósággal – ami egy utcabál elengedhetetlen része. A műsorrend is gyenge volt, például a „Pálinkadal” korai elsütése, a "lakodalmas folyam" dalainak nem felfelé ívelő sorrendje is ezt szemléltette.  Mentségükre legyen írva, keményen dolgoztak a fiúk, majd megszakadtak, és magyarul énekeltek, ami sokminden hibát feledtet az est gyengeségeiből. A reflektorokat alacsonyan helyezték el a színpad elején, így még nappal is alig látszott a zenekar, de ahogy leereszkedett a sötétség, és bekapcsolták az előre irányuló fényt, a zenészek teljes homályba burkolództak. Az ember azt hihette, hogy azt a bizonyos medvét rejtegetik, amit a fél ország keres!
Mivel én csak zenét mentem hallgatni, ezért oldalt tartózkodtam, mint az ott lévők majdnem egésze – de onnan a zene minősége nagyon gyenge volt, mert a hangszórók előre sugározták a hangot. A láthatatlan zenekar, a hangszórók beállítása miatti érdekes hangszerelésben és összeállításban hallott zene, az elaraszló biciklizők pirosan villogó hátsó világítása az orrunk előtt, a sétálók ide-oda vonulgatása a "táncplaccon", a vonat "kellemes zakatolása" karnyújtásnyira arra késztetett, hogy még a fele időt se bírjam ki, ami velem eddig sohasem fordult elő, és inkább eljöttem ebből a „kényelmetlen” bálból. (A BEJEGYZÉST 2012-BEN ÍRTAM.)

H. Barbócz Ildikó: Egy kis helytörténet (Balatoni tűnődések VII/2.)

          A betegek könyvtárából igen érdekes és értékes fényképalbumot kölcsönöztem ki a régi Füredről (Némethné Rácz Lídia: A régi Balatonfüred, Múltidéző képeskönyv, 2011). Már nem először kerül kezembe helyi kiadású könyv, a füredi kulturális—szellemi élet kiválóságairól, a Balaton szerelmeseiről, a táj nagyjairól, a Balaton-felvidék lelkes kutatóiról. A helyiek elkötelezett munkával és odaadással teszik közkinccsé a múltat és a jelent a Balatonfüred Városért Közalapítvány Kiadványai sorozatban. Árkus szemmel vizsgáltam a régi fotókat, melyek a XX. század eleji életet mutatják be, különösen a ’20-as években készülteket. Kúriák, nyaralók, kikötők, éttermek, a hajdanvolt nemesi családok, boltosok, vendéglősök, hajóépítők kimerevített képei, vidám és szomorú események krónikája a gyűjtemény. Számomra igazi múltutazás volt ez, megelevenedett élettel, cigányzenével és kacagással, suhanó jégvitorlások karcos hangjával. A legtöbb fotón irigylésre méltón népes családok néznek a kamerába. Utódaik itt járnak közöttünk, őrzik a múltat, folytatják elődeik munkáját, teszik a dolgukat a kor követelményei szerint, mintegy folytonosságot képezve a múltból a jelenbe, a jövő felé a legemberibb célokért önzetlenül és fáradhatatlan buzgalommal, mert „aki életében nem állít magának emléket, azt a harangzúgással elfelejtik”. Juhász Ferenc szavaival élve: „… ne hagyd magad, cselekedj, tégy valót tehetséged és képességeid szerint, hisz az ember nem tunyaságra született, nem lehet önmaga Pató Pálja, nem lehet köd-kép, ami majd a naphőtől elszivárog, sejtelemfátyla fölszívódik…” Hanem legyünk „fényből, szeretetből és hűségből szőtt ember”, ahogyan Juhász Ferenc Keresztury Dezsőt jellemezte, akinek szintén szívéhez nőtt a Balaton. Nem véletlenül volt a barátai közt Egry József, a tó sejtelmes, fejedelmi festője.
A régi fotókat lapozgatva már aznap délután úgy vettem szemügyre az épületeket, hogy összehasonlítottam egykori külsejükkel, mai állagukkal. Próbáltam megtanulni a házak régi tulajdonosainak a nevét, az udvarok elnevezéseit is. A Klotild udvart pl. ma már hiába keresnénk, az átépítés során része lett a szívkórház épületegyüttesének. De az első füredi gyógyszertárat most azonosítottam a fénykép alapján a Blaha és a Zsigmond utcák sarkán. Ma bioüzlet van a helyén, s a napokban szándékomban áll oda is belépni, hátha találok egy kicsi múltat. Így játszom én izgalmas játékot a sokadik X küszöbén.
Balatonfüred, 2013. május