2017. július 8., szombat

Balatonfüred nevezetességeiből (John Paget János)

         A Balatoni Panteont a szanatórium színházterme alatti fedett sétányon alakították ki. Azoknak a kiváló íróknak, költőknek, tudósoknak, kutatóknak állít emléket, akik Füredről írtak, vagy fontosat tettek a városért. Nagyon sokan vannak; közülük mutatom be John Paget Jánost.

          John Paget  (Loughborugh, 1808. ápr. 18.-Aranyosgyéres, 1892.) változatos életéből néhány mozzanatot kiragadok. Magyarországon letelepedett, megtanult magyarul, 1847-ben az országgyűléstől honosítást is nyert. 1836 augusztusában kezdett másfél éves útjáról 900 oldalon, két kötetben írta meg tapasztalatait. A rajzokkal illusztrált könyv magyarul és angolul is több kiadást ért meg.
"Paget másfél éven át járta keresztül-kasul a Magyar Szent Korona Országát és Erdélyt. Angliai és gazdag európai tapasztalat volt mögötte, széles körű műveltség, sokoldalú tudás, gyakorlatiassággal és előrelátással párosulva. Nagyokat döccenve a rossz utakon kedvére olvasgatta és megértette az ismeretlen tájat, az egymást cserélő képek megannyi verssorként vallottak a földről és lakóiról. A szépülő Budapestről egyetlen idegen se írt olyan szeretettel, mint ő. Figyelte az ezerarcú népet ünnepi ruhájában és hétköznapjaiban, ismerkedett történelmével, hagyományaival, irodalmával, zenéjével, még kottákat is közölt, a Rákóczi-nótáét és nem egy népdalét. Ő örökítette meg először a balatonfüredi Anna-bált, a magyar tánc szépségét és összehasonlította az Aranybullát az angol Magna Chartával. A bányákat szakértőként mérte fel, a termékeny föld meglepte, az ugar vagy a lápvilág bosszantotta. Polixéna után az országba, főleg Erdélybe valósággal beleszeretett, s könyvében néhány honfitársát megpirongatta, ha felszínes vagy hibás útleírásaikban tetten érte őket." (Ferenc Lenke, Tasnádi Zsolt)
Részlet "Magyarország és Erdély" című könyvéből:
"Estére járt az idő, mikor megpillantottuk a Balatont: a látvány, ha nem is éppen nagyszerű, de innen nézve igen bájos ez a tóvidék, dombjaival és erdőivel. Füred csak az elmúlt néhány évben jött divatba, s a hatalmas Horváth-ház és néhány kevésbé hivalkodó épülettől eltekintve ma is olyan természetes, hogy a legromantikusabb kedély sem kívánhat magának különbet. A Horváth-ház jókora szálloda vagy inkább panzió, Horváth úr, a tulajdonos építtette, s néhány szobától eltekintve, melyekben ő lakik a családjával, az egész épület a vendégek rendelkezésére áll, méghozzá igen olcsón."
Az Anna-bálról hosszan írt. Egy részletet az alábbiakban bemutatok blogom kedves olvasóinak: "A hölgyek némelyike úgy táncolta a valcert, hogy az a mi máshoz szokott szemünkben igencsak meglepőnek tűnt. Strauss a maga keringőivel olyan gyorsaságot vitt bele ebbe a táncba, amely eredetileg teljesen idegen tőle, s ezzel nemcsak az eleganciájától fosztotta meg, hanem jórészt az illedelmességétől is, mivel a táncosoknak olyan szorosan összetapadva kell most járniuk, hogy az, legalábbis látszatra, sehogy se fér össze az illő tartózkodással. S mintha mindez nem lenne elég, némelyik hölgy minden teketória nélkül a gavallérja vállára hajtja a fejét, s ahogy átadja magát a tánc szédítő varázsának, olyan magafeledtséggel simul a karjába, hogy az, bevallom, jócskán felborzolja az én prüdériámat! Nem lenne azonban méltányos, ha nem tenném hozzá, az idősebb hölgyek többsége is elítéli az effajta viselkedést, azok közül az ifjú hölgyek közül pedig, akikkel korábban megismerkedtünk, egyik sem bizonyult vétkesnek benne. Egy fürdőhelyen többnyire elég vegyes a társaság, itt meg éppenséggel olyan változatos volt, hogy azzal bárki, még az efféle dolgokban legszabadelvűbb személy is meg lehetett elégedve."
      Erdélyben, Aranyosgyéresen vett földbirtokot, és ott telepedett le. A szabadságharc alatt a birtokot tönkretették. Wesselényi Ferenc még 1850. január 17-én írta Wesselényi Miklósnak, hogy Paget "birtokát az oláhok kiprédálták. Lovait és minden vagyonát ellopták". A kastélyt kifosztották, a könyveket a tó vizébe dobálták. A hazatérő hátaspárt a mintabirtok a fent leírt állapotban várta, de rövid idő alatt a házat és a gazdaságot helyreállították.
Aranyosgyéresen manapság büszkék nagynevű lakosukra. Létrehozták a Paget János Kulturális Alapítványt, amely az ő szellemében munkálkodik, és minden tevékenységében példaként említi nagyszerű személyiségét. Céljuk az, hogy pályázati támogatásokat is fölhasználva olyan kulturális tevékenységeket, vetélkedőket szervezzenek az Aranyos vidéki ifjúság érdekében, amelyek fönntartják emlékét. Munkásságának szerteágazó, sokszínű, több tudományterületet átfogó mintáját szeretnék követni az egyesület tevékenységeiben is. A kultúra egységének elve – Paget János életpályájának mintáját követve – az alapítvány útját is meghatározza. Emléktáblát is avattak a helyi magyar és román közösség segítségével 2009. május 15-én az egykori lakóházán, melyet a budapesti Magyar Emlékekért a Világban Egysület szorgalmazott.
     Az angliai Thorpe-Satchville templomban is emléktábla hirdeti, hogy ebben a városban élt John Paget.

Ilyen a szombat-vasárnap












A tökéletes lángos

            Tökéletesen ropogós, nem zsíros, alig érezni az élesztőt, pillanatok alatt megsül az olajban, szinte hozzá sem ér és már kész is.

Hozzávalók:
3 dkg élesztő,
fél liter tej,
1 kg liszt,
2 dl tejföl,
1 evőkanál só

Elkészítés:
            Az élesztőt langyos tejben megfuttatjuk, és a liszttel, a tejföllel és a sóval nem túl lágy tésztát gyúrunk belőle. Letakarjuk, és kb. fél órát langyos helyen kelesztjük.
            Ezután a tésztát kb. fél cm vastagra kinyújtjuk, és tetszés szerint formára kiszaggatjuk. Forró olajban, frissen annyit sütünk ki belőle, amennyi éppen elfogy.
A maradékot kiolajozott zacskóba téve, 1 héten keresztül akkor sütünk belőle, amikor akarunk. Hűtőben (nem a fagyasztóban) tároljuk. 
            Ízlés szerint akármivel ehető egyéni ötlet szerint, de szerintem sajttal, fokhagymával, tejföllel megszórva nagyon finom.

2017. július 7., péntek

Ilyen a péntek!!














Csontváry Kosztka Tivadar születésnapjára - 1853. július 5. (3/3)

A  pécsi Csontváry Múzeum előtti szobra másolata a budapesti Kerepesi temetőben 1953-ban elhelyezett szimbolikus sírjára került alkotásnak (Kerényi Jenő).

Több mint fél évszázad után, a festő születésnapján átfogó életmű-kiállítás nyílik 97 alkotásából a budai várban lévő Honvéd Főparancsnokság tizenkét termében. Nyitva év végéig hétfő kivételével 10-18 óra között. A kedvenc magyar festőm előtt tisztelgek három részből álló sorozattal.

Csontváry Kosztka Tivadar (Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben1853július 5. – BudapestKrisztinaváros1919június 20.Magyarországon csekély elismerésben, inkább értetlenségben vagy gúnyban volt része – noha európai kritikusok az általa kiállított képek értékes voltát már életében fel- és elismerték – az értetlenséghez valószínűleg különc, excentrikus egyénisége és életvitele is hozzájárult. (Például írásai szerint köznevetség tárgya volt amiatt, hogy étrendjét késői éveiben elsősorban gyümölcsök és zöldségek képezték, és tartózkodott a szesztől és egyéb mesterséges szerektől – holott manapság az „egészséges életvitel és étkezés” igencsak központi és nagymértékben reklámozott fogalmak). Ezen kívül meggyőződéses pacifista volt.
Élete utolsó éveiben festette azokat a képeket, amelyek nekem a legkedvesebbek. 1907-ben Szíriából Párizsba, majd ismét a libanoni hegyekbe utazott, s elkészítette két nagy művét, a Magányos cédrus-t és a Zarándoklás a cédrusfához Libanonban címűt. 1908-ban festette meg a Mária kútja Názáretben c. kompozícióját és a Marokkói ember-t. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó befejezett műve, a Sétalovaglás a tengerparton.
Vannak dolgok, amit emberi ésszel nem tudunk felfogni. Az emberi butaságnak, nemtörődömségnek, felelőtlenségnek nincs határa. A következő levélrészlet ennek tökéletes bizonyítéka:
"Levelére válaszolva értesítjük, hogy az Óbudai temető vezetőségének jelentése szerint Csontváry Kosztka Tivadar nevű elhunyt temetése 1919 június hó 28-án, az Óbudai temető XVIII/476-os számú sírba történt. A XVIII-as percella harminc éves használati ideje 1953 évben lejárt, ekkor kiürítésre meg lett hirdetve. Tekintettel arra, hogy Csontváry Kosztka Tivadar sírjának további harminc évre való meghagyása iránt a hozzátartozók részéről intézkedés nem történt a megadott határidőn belül, a Köztemetői Szabályrendelet értelmében a nevezett hamvai is kiexhumálva egy közös sírba lett elhelyezve.
Kelt 1959. március 21-én
(A magányos cédrus dokumentum filmből az elhangzó hanganyag alapján.)
A részletből kikövetkeztethető, hogy a magyar értelmiség legnagyobb szégyenére a sírját felszámolták, mivel a bérleti díjat senki sem fizette ki, csontjait tömegsírba helyezték el. Az eszmélésnek mégiscsak lett eredménye, a Kerepesi temetőben ugyan nem a sírja, de a síremléke ezért megtalálható (Kerényi Jenő).
Képei az utókor számára minden bizonnyal elvesztek volna, mert örökösei a rendkívül jó minőségű vásznakat anyagárban fuvarosoknak szándékoztak eladni. A képek megmentője Gerlóczy Gedeon, egy fiatal építész (1895–1975), aki az utolsó pillanatban felvásárolta azokat. Az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel igazán jelentőségét. Műveinek száma más festőkéhez viszonyítva csekély, az ismert művek száma 122
Nem tartozott egyetlen korabeli irányzathoz sem, magát a „Napút festők” közé sorolta. Az owl honlapcsalád kritikusa szerint:
„Művészetét nem lehet meghatározott stílus kereteibe foglalni, egyformán jellemzi a varázsos realizmus, a szimbolizmus, a mitikus, szürrealisztikus hang, az expresszionizmus, a posztimpresszionista dekoratív sommázás, a divizionista megoldás és a neoprimitív iskola üdesége.”
1964-ben jelent meg Németh Lajos első, tudományos igényű összefoglaló műve Csontváry Kosztka Tivadar címmel; 1966-ban Pertorini Rezső: Csontváry patográfiája; majd 1970-ben Németh Lajos átdolgozott, bővített második kiadásban megjelenő Csontváry nagymonográfiája; 1976-ban pedig a Csontváry-emlékkönyv, gazdag válogatás Csontváry Kosztka Tivadar írásaiból és a Csontváry irodalomból. Csontváryról, belső világáról hitelesen hű és igaz képet elsősorban írásai nyújtanak, így a még életében nyomtatásban megjelentetett füzeteit is tartalmazza a kötet. (Forrás: Wikipedia)

H. Barbócz Ildikó: Természetközelben (Balatoni tűnődések VII/7.)

A szobában hol a sötétítő, hol a fehér tüll függönyt viszik mosodába, így egyre közelebb érezzük magunkat a természethez, szinte benne vagyunk. A csillagos égbolt alatt aludtunk, most az udvari platán hatalmas lombsátra teljesen kitölti az ablakszemeket.   Csak fekszem vagy ülök az ágyban, ezzel a fával szemezek, rezdülései világos üzenetek a kinti világról. Ő az első, aki jó reggelt kíván, és susogó zenéje az esti mesém. Madarak kényelmes palotája, a betegek lelki gyógyítója, ahogy pár bokorral odébb egy faszobor az élő víz oltalmazója. Sió, a Balaton tündére mindennap megvigasztal, ha szürkén háborog, ha zöldeskéken pihen. Én minden kicsi jónak is örülök, ha lekéssük a buszt, majd jön a következő (vagy szerencsés stoppolás Alsóőrsön), ha májusban még nem lehet fürödni a tóban, hát a pezsgő kádfürdő ad felfrissülést és ellazulást.
Egy késő délután egy füredi festőművésznő kiállított képei invitáltak természetjárásra. Tükröződések címmel a plitvicei vízesések álomszerű megfogalmazója a vásznon, papíron, ráfolyatva a zöld-fehér-kék-sárga festékeket akár egy egész sorozaton keresztül. A naplemente és az alkony tűzpiros-okkersárga-fáradtbarna színekben tükröződött a víz felszínén. Miközben egy zongoraművésznő saját szerzeményét játszotta bevezetésképp „A szökőkútnál” címmel, hunyorított szemmel el-elidőztem a bennünket körbevevő festményeknél.
Reggeli után 18 C-ban indultam sétálni. Elhatároztam, hogy ezen a szép pünkösdi reggelen, amikor viszonylag még néptelen a part, teljesen végigmegyek a Tagore sétányon. Kaptam az alkalmon, hogy az Esterházy strand már nyitva, így azt a szakaszt ott tettem meg. A szél délnyugatról, Zalából fújt, a tó belsejében a partról nézvést távoli, néma vízfodrozódások, a ráncok kifelé fehéren szaladtak, ostromolták lankadatlanul a vörös köveket. A padokat és a napozóágyakat már előkészítették, de úgy vélem, ma is a vadkacsák fürdenek majd. Két hete változékony időjárásban van részünk, viharban is. Olyankor a viharjelző fények sebesen villognak szemközt Balatonszéplak partján, ill. a füredi Marina szálló tetején. Eszembe jutott a gyerekkorom, amikor kempingeztünk a tó partján, jártuk körbe a Balatont, midőn még sárga és piros rakéta jelezte az ítéletidőt. A dörrenésre mindenki felkapta a fejét, és szemével követte a füstpamacsokat. A mólóárbocra felhúzták a viharkosarat. Ha a legtetejére került, menekülésre foghattuk a dolgot, legfőképpen a vízből kifelé.  Most néma fények villognak körös-körül, ami ugyan megbízhatóbb jelzésnek bizonyul a XXI. században, nekem a kosaras változat romantikusabbnak tűnt.
A sétányon csak a kocogók, a biciklizők, néhány álmos ember. Meg lehet számolni őket –ezt a helyzetet szeretem. A horgászok változatlanul a helyükön a vörös kövek között, ha esik, ha fúj. Egy félig süket bácsika a horogkiemeléssel sokáig bajlódik, a hal kopoltyújában kaparászik, de a balin se hagyja magát. Kétségbeesetten vergődik, az apró kavicsokon ijesztően puffan a teste, óezüst pikkelyei csillámlanak a napfényben. Végül a horgász kénytelen volt a zsinórt elvágni, a hal pedig a maradék horoggal a szájában még moccant néhányat, aztán moccanatlan kisimult. Így került iszákban újra a tó vizébe, mely nem sokkal ezelőtt még az életet, a felhőtlen csobbanásokat jelentette a számára.
Szombat délelőtt 2x10 ember dobpergésre, feszes ritmusra, csatakiáltásra szántja a tavat a 2x10 evezővel. Már a bemelegítés is kimért ritmusban történik, a karok egyszerre lendülnek a levegőbe. A csapatok a sárkányhajó versenyen különböző színű mezekben: fehér, kék, piros, narancssárga, fekete csíkok úsznak be a célba, örömujjongások és biztatások közepett. Igazi hórukk-munka az egész, kiváló csapatépítő és – erősítő verseny. A holt hullámokon (már ezt a szakszót is megtanultam!) a vadkacsák ringatóznak kellemesen, ők is csapatokba verődve, kitiltva a versenypályáról. A küzdelem a Tagore sétánnyal párhuzamosan zajlik, közel a parthoz. A hajók nem pihennek, szünet nélkül sorra követik egymást. A lassuló-erősödő dobpergés a látvány nélkül is jelzi az iramot, vad ősemberek táncát.  A párában alig sejlő túlpart előterében vitorlások. Felnézek az égre, s a kikötő fölé sötétszürke óriás felleg terül szét. Lehet, hogy mindjárt leszakad az ég? A tó vize rögtön magára ölti ezt a vészjósló színt. Széldzsekiben üldögélve várom a végkifejletet. Néhány perc múlva esőben a Balaton, cseppek bugyborékolnak a piszkosszürke, sárgásbarna tavon. Siófok és Tihany még napfényben sejlik. A strand járdáján állva előttem locsog ez a tényleg mindenkor szép Balaton.
Farkas Csaba Hal-álom c. horgászkötete ez alkalommal is kiváló útitársnak bizonyult. Nem a halfogás, inkább a tó szeretete miatt. Megpróbáltam belőle kigyűjteni a Balaton színváltozatait: „palaszürkével kevert enyhe zöld, rózsás olvadtezüst, valószínűtlenül kék, szelídzöld, felgyűrődött, tengerkék drapéria, szennyesszürke” – de aztán föladtam. Csak gyönyörködtem tovább. Egy helyen így vall: „Megunhatatlan a Balaton ugyanis. Mindig más-más arcát mutatja.” És mellé tettem egy helybéli véleményét is: „A mindig szép Balaton mellett születtem Balatonarácson…” Hazafelé útravalónak kihagyhatatlan vásárlás volt a Déry Tibor füredi emlékeit idéző helytörténeti kiadvány, mely címével olvasatlanul is azonnal megragadott: „Ha a boldogságot egy tájjal akarnám kifejezni…”
Ezzel a melengető mondattal szálltam föl a hazafelé vivő vonatra…
Balatonfüred, 2013. május

VISSZATEKINTÉS - Miért verekedtek az ukrán parlamentben?

Az ember jókat derül, amikor a magyar parlamentben egy-egy erősebb kifejezés hallatán a másik párt képviselői bocsánatkérést, lemondás követelnek az „európai értékrend” nevében. Ebből az értékrendről mindenkinek megvan a maga véleménye. Nekem is, de most nem mondom el, hogy miért nem tetszik nekem a könnyű drogok fogyasztása, a melegek házassága, a szexuális szabadság tombolása stb. De ha olyat olvasok, hogy a világ több pontján, például a magas életszínvonalú Dél-Koreában, vagy a nálunk is jóval hamarabb államiságot kialakító Kijevi Russz utódjában verekednek a képviselők – jókat derülök. Mert hogy nálunk Tisza Istvánba is belelőttek a budapesti parlamentben, vagy Belgrádban az 1920-as években a Parasztpárt három vezetőjét sebesítették meg halálosan amúgy európai módon.
De vajon mi váltotta ki ezt a hírekben előkelő helyen szereplő nem szokványos cselekedetet? Egy olyan dolog, mely minden kultúrállamban természetes lenne, és amely ebben az esetben a magyar nemzetet is érinti. Ezért nem mentem el mellette vállrándítással.
Az Ukrajnában élő nemzetiségek számára előnyös kisebbségbarát nyelvtörvény vitájakor kezdődött 2012. május 24-én. A július eleji jogszabályról való szavazás során újabb verekedést élvezhetett a „kultúrvilág”. Az ellenzéki képviselők még az elnöki emelvény mikrofonjait is letörték, ezért még azt sem lehetett tisztán hallani, amint az első házelnökhelyettes szavazásra bocsátotta a nyelvtörvényt.
Az ülésteremben tartózkodó 364 képviselőből 248 igennel voksolt.  Eszerint egy adott közigazgatási egységen belül a kisebbségek hivatalosan használhatják anyanyelvüket, ha ott az arányuk eléri a legalább 10 százalékot. Így Ukrajna 27 közigazgatási egysége közül mintegy a felében, 13-ban az orosz, Kárpátalján a magyar, Krímben a tatár, Csernyivci megyében pedig a román nyelv emelkedhet regionális szintre. Ezek mellett kisebb közigazgatási egységekben még más nemzetiség is használhatja hivatalosan az anyanyelvét.
Ezzel Ukrajna nagy lépést tett a felé, hogy a valamikori Kijevi Russz tekintélyét visszaszerezze. (Több Árpád-házi király, főherceg  is házasodott Kijevből – a teljesség igénye nélkül például  Koppány vezér, :Szent László.)
(Megjelent 2012. július 7-én a blogomban)

2017. július 6., csütörtök

Csontváry Kosztka Tivadar születésnapjára - 1853. július 5. (3/2)

Több mint fél évszázad után, a festő születésnapján átfogó életmű-kiállítás nyílik 97 alkotásából a budai várban lévő Honvéd Főparancsnokság tizenkét termében. Nyitva év végéig hétfő kivételével 10-18 óra között. A kedvenc magyar festőm előtt tisztelgek három részből álló sorozattal.
Csontváry Kosztka Tivadar (Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben, 1853. július 5.Budapest, Krisztinaváros, 1919. június 20.) eredetileg gyógyszerésznek tanult, de tehetséget érezve otthagyta állását, és különböző mesterektől festészetet tanult. Utazásokat is tett, jelentősebb képeit Keleten festette. Mintegy száz nagyobb művet alkotott. Míg külföldi kiállításairól (például Párizs, 1907) a legnagyobb kritikusok elismerően nyilatkoztak, itthon nemigen ismerték el. Ehhez különc életvitele, és – élete vége felé egyre kifejezettebb – látnoki-prófétai allűrjei is hozzájárultak, melyeket a képeit elemzők közül többen pszichopatológiásnak tartanak. Művészetét az expresszionizmushoz, illetve posztimpresszionizmushoz kapcsolják, de igazából nem tartozott egyik elhatárolható irányzatba sem.

Festői pályájának kezdetei

Csontváry Kosztka Tivadar festői pályája különös módon kezdődött. Huszonhét éves koráig patikussegédként dolgozott, mindenki kissé különc, de csendes, szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután egy percre leült a patika ajtaja elé pihenni (Vörös Kereszthez gyógyszertár, Gács), s szórakozottan lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig „az idős, jólelkű” patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry – 1913-ban írt önéletrajza szerint – a feje fölött hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb ... festője, nagyobb Raffaelnél!”. Ezt a hangot pedig komolyan vette (a ... helyére később a napút szót illesztette, s kezdetben nem értette, hogy miért pont Raffaellonál kell nagyobbnak lennie). Külföldi utazásokra indult: járt a Vatikán képtáraiban, és többek közt Raffaello képeit tanulmányozta, de saját bevallása szerint nemigen bűvölte el a klasszikusok „idegen szellemet és nem a valóságot tükröző”, a „természettől elütő” festészete. Itt érlelődött meg végleg hivatástudata, és későbbi nagyobb utazásainak és munkái egy részének tervei. Hazaérve saját gyógyszertárat nyitott, és évekig dolgozott patikusként, hogy legyen pénze a nagy „Motívumot” kutató utazásokra. Csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni: 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-től Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt.

Utazások közül

1904-ben ismét Palesztinában, Egyiptomban járt. Ekkor készült a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben c. sokalakos, expresszionista kompozíciója, melyen egyes kritikusok szerint már a lappangó skizofrénia jelei mutatkoznak. 1906-ban megfestette a fő művének érzett legnagyobb méretű vásznat, a Naptemplom Baalbekben-t, melyről Rockenbauer Pál így írt:
… és megfestette a világnak méreteiben egyik legnagyobb, saját, mindinkább befelé forduló értékítéletében pedig a világ legnagyobb festményét, melynek bizarrnak tetsző, addig sohasem látott színei annyi vitára és gúnyra adtak alkalmat itthon. Pedig ezek a színek ott vannak a Libanon rózsásba látszó hegyláncán, az alkonyat felé kocogó Napnak az égre varázsolt színjátékában.
(Rockenbauer Pál: Szívességből a mediterránban; 130. old.)

Élete utolsó éveiben festette azokat a képeket, amelyek nekem a legkedvesebbek: a Magányos cédrus-t, a Zarándoklás a cédrusfához, a Mária kútja c. kompozícióját, a Marokkói ember-t, a Sétalovaglás a tengerparton címűt.
Nem tartozott egyetlen korabeli irányzathoz sem, magát a Napút festők közé sorolta
Sokszínűségére utal, hogy 1912-től filozófiai töltetű írásműveket ír, röpiratait; előadásokat tart, brosúrákat jelentet meg

2017. július 5., szerda

Földrengés előrejelzése Siófokon

Duna-túra (előzetes beszámoló 2/2.)

NÉHÁNY ÚJABB MORZSA AZ ÚTRÓL:

GALAMBÓC VÁRA
          Galambóc vára helyén egykor Columbaria római erőd állott. A várat a rácok (később szerbeknek nevezik magukat) építették. 1334-ben Károly Róbert hódította meg hadjárata során. 1387-ben Lázár szerb fejedelem ostromolta. A török először 1391-ben foglalta el, de ekkor még Perényi Péter visszafoglalta. Az akkor szerb várat 1427-ben szerződéssel szerezte meg Zsigmond magyar-horvát-cseh király, német-római császár, de annak szerb kapitánya Zsigmond helyett a töröknek adta át 12 000 aranyért. Ezért 1428-ban Zsigmond ostrom alá vette, de a szultán serege felszabadította, és a király is alig menekült meg. 1458-ban I. Mátyás magyar-horvát-cseh király serege ostromolta, de a magyar belharcok miatt kénytelen volt az ostromot félbeszakítani. 1481-ben Kinizsi Pál országbíró foglalta el, de nemsokára megint török kézre került. 1688-ban Nándorfehérvár eleste után a török őrsége feladta.
          Festői romjai a Duna partján állnak Galambóc település mellett.
 
NEGOTINI (Ó-SZERBIA) FURCSASÁG
Az országút mellett a nagyméretű temető kerítés nélküli, a sírok feliratai az autóból olvashatóak. Ha közel áll a rokon, akkor még a virágot is leteheti az autó ablakán keresztül, ki sem kell szállnia. Nagyon furcsának találtuk. Ez Magyarországon elképzelhetetlen.
 
BUKOVÓI KOLOSTOR
Jót aludtunk a képen látható parkolóban a barátok védelme alatt.
 
BODONYI (Ma: VIDIN, Bulgária) VÁR
A várbejárás után jól esett fürdőzni a Dunában.
A város helyén a Kr. e. 3. században Dunonia kelta település állt. Az 1. században a római hódítás után a Bononia nevet kapta. A rómaiak határerődöt építettek itt, a túlparti barbár betörések ellen. Az erődítményt 444-ben Attila hadai lerombolták, majd a 6. században I. Justinianus bizánci császár újjáépíttette. 626-ban az avarok foglalták el, majd szlávok telepedtek le. A szlávok Badin illetve Bdin nevet adták a településnek, innen származik a mai név. A 7. században a szlávokat a bolgár-törökök váltották fel.
Bodony (Vidin) a 10. – 14. században kiemelt szerepet játszott a régió belső viszályaiban. 1186-ban I. Iván Aszen elvette a bizánciaktól, 1260 után IV. Béla magyar-horvát király uralta, majd egy ideig Nagy Lajos magyar-horvát-lengyel király koronájához tartozott. 1388-ban Iván Szracimir cár behódolt a törököknek. Ettől kezdve a vidini vár a törökök északra tartó hadjáratainak fontos bázisa lett.
A 18. században a város Habsburg kézre került, ekkor korszerűsítették a védelmi rendszert.
1792–1807 között a III. Szelim szultánnal szembeszegülő Pantazvatoglu janicsár pasa uralkodott a városban.
1849 szeptemberében a magyar szabadságharc bukása után Törökföldre menekült Kossuth Lajos ebben a városban írta, és bocsátotta ki híressé vált „vidini levelét”, melyben - szerintem igazságtalanul - a vereség okát az „árulónak” bélyegzett Görgei személyében jelölte meg.
1850-ben a város fellázadt a török uralom ellen, de leverték. Bodony (és Bulgária) felszabadulását az 1877-78-as orosz-török háború hozta meg.

NÁNDORFEHÉRVÁR
Tegnap bejártuk a nándorfehérvári vár hatalmas területét. Nekem az Óratorony alatti ágyú tetszett a legjobban.
 

2017. július 4., kedd

Duna-túra (előzetes beszámoló 2/1.)

NÉHÁNY MORZSA AZ ÚTRÓL

PALÁNKA
Itt állott a középkorban Haram vára (Harámvár). 1129-ben itt várta be II. István a bizánci sereget. 1161-ben Mánuel bizánci császár foglalta el. 1481. novemberében itt ütközött meg Kinizsi Pál a törökkel, itt esett el Thököli Miklós. 1691-ben már Fehér-Palánkának hívták, itt halt meg török fogságban Doria ezredes, akit rokonai nem váltottak ki pénzzel. 1692-ben itt találkozott a szabadon bocsátott Zrínyi Ilona férjével, Thököli Imrével. A várnak ma csak romjai láthatók. 1848-ban a szerbek szörnyű vérengzést végeztek a városban. A mai települést 1894-ben egyesítették Ópalánka és Újpalánka falvakból.
A trianoni békediktátumig Temes vármegye Fehértemplomi járásához tartozott.
          A falu ma is két településből áll Temespalánka (Banatska Palanka) és Palánk (Stara Palanka). Temespalánka jóval nagyobb, a görögkeleti szerb templom is ott található, míg Palánk onnan 2 km-re délre a Karas, Néra és Duna folyók összefolyásánál fekszik.
 
SZENDRŐ
          Helyén a rómaiak idején Vinceium nevű település állott. Vára a Morava folyó bal oldali mellékfolyója a Jessovapartján áll, háromszög alaprajzú, egykor 21 tornya volt. A hagyomány szerint Brankovics György szerb despota építtette 1433 körül, aki itt is halt meg 1457-ben.
A végvárat, melyet Vég-Szendrőnek (Végszendrőnek) is neveztek, először 1413-ban foglalta el a török, 1437-ben a török sikertelenül ostromolta, mivel Szentmiklósi Pongrác felmentette. 1439-ben már nem tudták megakadályozni elfoglalását. 1448-ban a vesztes rigómezei csata után Brankovics György szerb despota itt tartotta fogva Hunyadi János kormányzót, de mivel a magyar sereg ostrom alá vette a várat, szabadon engedte. 1454-ben Hunyadi János mentette fel a török ostrom alól. 1512-ben Szapolyai Jánoseredménytelenül ostromolta.
           1688-ban Habsburg kézre jutott, amikor Nándorfehérvár eleste után török őrsége feladta. 1690. szeptember 25-én ismét elfoglalta Köprülü Musztafa pasa nagyvezér. 1789. október 13-án a császári sereg foglalta vissza. (Német neve Semendria volt). Az első szerb felkelés idején, 1806-ban a szerbek ostrommal vették be. 1821-ben erősítették meg utoljára. 1867-ben szultáni rendelettel került végképp a Szerb Fejedelemséghez.
Itt is aludtunk
Az első világháborúban Szendrőt az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai 1914-ben elfoglalták, a középkori várban 1918-ig hadifogolytábort működtettek. A második világháborúban a város német megszállás alá került, a várban lőszerraktárat rendeztek be. 1941. június 5-én egy nagy erejű lőszerrobbanás lerombolta az erőd egy részét, több ezer civil lakos – köztük a pályaudvaron álló zsúfolt személyvonat utasainak – életét kioltva.
Szendrő ma Szerbia egyik nagy ipari városa, itt van az ország legnagyobb acélgyára, a Sartid. 2003-ban 62 900 lakosa volt.
A vár ostrománál hunyt el 1494. november 24-én Kinizsi Pál hadvezér, országbíró.
 KIS-KAZÁN-SZOROS
A MAGYAR OLDALRÓL A DUNA SZINTJÉRŐL
 
A SZERB OLDALRÓL A MAGASBÓL

H. Barbócz Ildikó: Séták és kiruccanások (Balatoni tűnődések VII/4.)

          Ülök a teremkerékpáron a hajdani kádfürdőkből kialakított tornateremben, pontosan a lebontott válaszfal helyén. A fehér csempék és a páraelszívók, a csövek idézik vissza a fürdőket. Az alsó helyiségekben kettős fenekű fürdőkádakat szereltek fel, melyben a két kádfenék közé juttatott gőz melegítette a szénsavas vizet. A kinyitott ablakon át szemmagasságban a fákon túl éppen a Balatonra látok, vékony szegély mutatkozik a félszigetből is. A teremkerékpárban az a jó, hogy nem dől el. A lehajtott 6-7 km-rel vajon meddig jutnék el a valóságban? Persze semeddig, a biciklizés nem az én sportom. Képzeletben messzebbre jutok, a félsziget túloldalára is, legfőképpen a sajkodi romantikus, szinte érintetlen nádas partszakaszra, az évtizedekkel ezelőtti csöndet megtalálva. Aztán tovább kóborlok, kapaszkodom az ős levendulaültetvény felé, a lila mezőben leguggolok, és ebben a tömény illatban szinte a mennyországba jutok.
Délutáni helyzetkép az „Ezüsthíd” kávézóban a strandon, közvetlenül, kb. 50 méterre a Balaton partján. Ha a mögöttünk ülő asztalnál nem fecsegnének olyan sokat a németek, még ideálisabb lenne a környezet. A strandra május közepe lévén még ingyen be lehet sétálni, napozni, akár fürdeni. Néhány ember ki is használja ezt. Mi most nemcsak átkéredzkedünk a presszón fotózni, hanem be is ülünk. Ahová máskor forrón tűz a nap, és még fürdőruhában is megsülsz, ott most hosszú nadrágban és pulóverben üldögélsz. Jólesően fogadod a napsugarakat. Az asztalon olasz tortacsodák (velencei desszertkülönlegességek) citromfű levélkékkel, fekete tea és cappuccino. A tó nyugodt vizén egy-két vitorlás magányosan, középen egy kotróhajó tolat. A somogyi partokra túlnan foltosan hull a délutáni napfény, ez a körkép-panoráma az egyik kedvencem. A napok óta dúló erős szélnek köszönhetően jól kivehetőek a széplaki kis fehér templom, a házak, a fák kontúrjai. A siófoki szállodasor épületei parton ülő óriás fehér kövek.
Az Esterházy és a Kisfaludy néptelen strandokon szabadon kószálhatunk, a kutya sem szól hozzánk, sőt kutyát sem látunk. Találunk egy XIX. századból itt felejtett, kb. 50 méternyi partszakaszt, ahol a megújuló nádas mellett szabadon, kőgát és betonfal nélkül futottak ki csendesen a hullámok, meg-megnyalintva és láthatóvá téve a sötétszürke iszapot. A kotróhajók ezt az anyagot gyűjtötték uszályokba a közelben.
Séta közben Lajcsi elmesélte, milyen madarak ébresztették őt kora hajnalban. Elsőnek egy kacsa riadt föl a parkban, aztán a kakukk ébredt, a rigó is belefüttyentett a pitymallatba, a galamb elburukkolta legszebb álmát, a varjú pedig álmosan megjegyezte: kár, hogy ilyen hamar elszállt az éj, kár. Ezzel a gondolattal Lajcsi is mélységesen egyetértett, de nem vette nagyon komolyan a károgást, és még megpróbált szundítani egyet az óracsörgésig.
Balatonfüred, 2013. május

2017. július 3., hétfő

Kárpátalja nevezetességeiből

Beregszászon Petőfinek nagy kultusza van: szobra, emléktáblája

Munkács városa feletti várhegyen szépen rendbeszedték a Rákóczi-várat. Zrínyi Ilona és Rákóczi Ferenc szobra a külső bástyán áll.

Az uzsoki pravoszláv Szent Mihály-templom a világörökség része. A fatemplom a bojk építészeti stílus egyik legérdekesebb építménye. 1745-ben szentelték fel.

Sóslak fatemploma 1703-ban épült, ma ortodox templom.

Alsókalocsa: Árpád-vonal Múzeum előtt kirakott második világháborús magyar tankakadályok.

Alsókalocsa Öregfalu Múzeum és Skanzen az alsókalocsai építészetet és életet mutatja be.

Szolyvai Emlékpark: 1944-45-ben itt szovjet gyűjtőtábor volt, ahol több, mint tízezer magyar és német nemzetiségű kárpátaljai 18-50 év közötti férfi halt meg.
Felsőgereben Árpád-vonal Bunker Múzeum: A bunkerrendszer 1943-44-ben épült. A labirintus termeiben ma korabeli tárgyakat láthattunk.
Szépen felújjították, látogathatóvá tették.

Csontos: falukép a hegyek között.

A Vereckei-hágó emlékművénél koszorúzok 2017 szeptember 5-én. A honfoglaló magyarság többsége ezen a hágón keresztül érkezett 895-ben a Kárpát-medencébe.
(A képeket 2017. szeptember 3-8 között készítettük.)