2017. május 20., szombat

Hogyan szőrtelenített a középkori nő?

             Már a középkorban is a szőrtelen női test volt a szépségideál. De vajon eldobható borotva, epilátor vagy gyantacsíkok nélkül hogyan oldották meg a nők a felesleges testszőr eltávolítását? Az biztos, hogy a szépségért már a középkorban is meg kellett szenvedni.
            A reneszánsz festményeken az enyhén gömbölyded női testeket nem „csúfítja” testszőr, és ez az ábrázolás híven tükrözi a kor szépségideálját: sehol egy szőrszál Botticelli Vénuszán, de Michelangelo, Tiziano és Raffaello is csak elvétve festett szőrzetet nőalakjaira. A késő középkor és korai újkor férfijai a festményeket szemlélve joggal hihették, hogy a női test mindenhol szőrtelen, és a valósággal való szembesülés olykor komoly csalódást okozott – írta Jill Burke blogjában.
            Az ideálnak azonban a fennmaradt kordokumentumok szerint sok nő meg akart felelni: az 1500-as években megugrott az arckezelések és a szőrtelenítések száma, amely a recepteket és házi praktikákat is kínáló könyvek terjedésével hozható összefüggésbe. A sokszor csak „titkok könyvének” nevezett útmutatók részletesen leírták, hogy a hölgyek miként tudnak egyszerű főzetet készíteni a bőr megszépítésére, illetve hogyan kell a nemkívánatos szőrzetet eltávolítani.
            Egy 1532-es „recept” például arzén és mész kombinációját javasolja, amelyet összemelegítés után a szőrtelenítendő felületre kell kenni, majd amikor a keverék égetni kezdi a bőrt (ez egyes források szerint pont két Miatyánk elmormolására elegendő idő), forró vízzel le kell mosni.
            A szőrtelenítés kérdésének fontosságát jól szemlélteti, hogy a titkos recept füzetecskék mindegyikében található valamilyen praktika a szőr eltávolítására, a 16. század fordulóját követően pedig már több eljárás közül is választhattak a nők. A szőrtelenítő kotyvalékhoz javasoltak többek között disznózsírt, mustármagot, borókabogyót, de volt olyan is, ahol fecskéből kellett főzetet készíteni. A legextrémebb elképzelés talán a macskaürülék és ecet keverékéből készített szőrtelenítő „krém” volt.
            A szőrtelenítés szükségességét a reneszánsz időszakban orvosilag is alátámasztották. Egy 1626-ból fennmaradt feljegyzés szerint a buja testszőr élősködők és betegségek melegágya (bár úgy tűnik ez férfiaknál nem volt elegendő ok akkoriban a szőrtelenítésre). Egy 16. századi spanyol orvos szerint „a dús arc- vagy testszőrzettel rendelkező hölgyek ugyan intelligensek, de természetüknél fogva kellemetlenek és veszekedősek, megjelenésük gyakran túl izmos és rút, hangjuk mély, és a termékenységgel is gondjaik lehetnek”.
            A reneszánsz korabeli szőrtelenítés alapötlete egyébként nem áll távol a mai kozmetikai ipar által kínált krémek hatásmechanizmusától, bár ezekben a termékekben szerencsére nincs fecske, macskaürülék vagy arzén. Meglepő azonban, hogy a nőiességhez már ilyen hosszú ideje hozzátartozik a szőrtelen test, és ez a nézet valószínűleg a következő évszázadokban sem változik.
           Ha egy nő ma a nyilvánosság előtt szőrös hónaljat vagy lábat villant, könnyen gúny vagy kritika tárgyává válhat. Az elvárás pedig nagy úr: egy 2005-ös felmérésből kiderült, hogy a nők 90 százaléka szőrteleníti a hónalját és a lábát, 80 százalékuk pedig az intim területekről és a szemöldökről is eltávolítja a felesleges szőrt. (Forrás: Richpont Hírek)

Sztálin és fia, Vaszilij (Vászja)

Sztálinnak három gyermeke született: az első feleségétől egy fia, Joszif (Jakov), a másodiktól egy lánya, Szvetlana, és egy fia, Vaszilij (Vörös Vászja).
            Jakovval soha senki nem kivételezett (rá is szántam egy önálló bejegyzést május 15-én), Vaszilijt és Szvetlánát (rá is szántam egy önálló bejegyzést február 28-án) a lehető legjobban kényeztette mindenki, amivel ők a lehető legjobban vissza is éltek! Csak néhány mozzanattal kívánom alátámasztani a fentebb mondottakat.
            Vászja lelkületére jellemző: amikor a parancsnokságán egy „ellenséget” lepleztek le, saját lakásában egy rögtönzött kínzókamrát létesített. Az áldozat „talpát vékony rúddal kezdte ütlegelni”, egészen addig, amíg az egész esemény dorbézolásba nem csapott át.
            „Vaszilij nagyon sokat ivott, majdnem mindennap részeg volt – mondta később segédtisztje. – Volt, hogy hetekig nem ment be dolgozni, állandóan nők után futkosott.”

          A háború alatti züllött életét és felelőtlenségét Sztálin szégyellte, ezért lefokozta. Két feleségével is tűrhetetlenül viselkedett, majd elhagyta őket. De apjának azzal kedveskedett, hogy tiszttársait jelentgette fel neki, aminek sokszor végzetes következménye lett!
            Németországból Vaszilij egész „hadizsákmánnyal”, „arany dísztárgyakkal, gyémántokkal, smaragdokkal, tucatnyi szőnyeggel, rengeteg női fehérneművel, temérdek férfiöltönnyel, nagykabáttal, szőrmekabáttal, szőrmefelöltővel, asztraháni prémekkel” megrakott repülőgépen tért haza. Olyan sok luxuscikke volt, hogy a felesége, Tyimosenka apránként adogatott el belőle a pénzt zsebre tette.


            A háború végén Sztálin megbocsátott, és előléptette vezérőrnaggyá (tábornokká). A moszkvai katonai körzet légiereje Vaszlij parancsnoksága alatt állt, ám a feladat jócskán meghaladta a képességeit.
            És viselkedése sem javult. A sok közül egy példa: amikor Tbiliszibe (akkor a Szovjetunió Grúz Szövetségi Köztársaság fővárosa) látogatott, berúgott, majd részegen - nagy felfordulást keltve - a város utcái felett repkedett egy vadászrepülővel.
            Vaszilij rettegett a jövőtől: – Csak két megoldás lehetséges – mondta Artyomnak. – A pisztoly és az ital! Ha a pisztolyt választom, azzal nagy gondot okozok apámnak. Viszont ha meghal, akkor Hruscsov, Berija és Bulganyin darabokra fog tépni. El sem tudod képzelni, milyen az, ha az embernek egy feje felett lebegő karddal kell élnie.

            Jóslata nem teljesült be, mert Vaszilij Sztálint mindössze csak börtönbe zárták, majd kiengedték. Újra megházasodott, végül 1962-ben (42 éves korában) az alkoholizmusába belehalt.
Fia, Alexandr – aki anyja vezetéknevét használja – elismert színházi díszlettervező lett Moszkvában.
Források:
Kun Miklós: Oroszország válaszúton
Kun Miklós: Az ismeretlen Sztálin
Simon Montefiore: Sztálin. A Vörös Cár udvara.

Vicc a korabeli viszonyokról:
Hogyan szórakozik az ifjúság veszélyes játékokkal a világ különböző országaiban?
–Az USA-ban 5 fiatalember beszáll három versenyautóba és hatalmas versenyt rendeznek, miközben tudják, hogy az egyik autóban nem működik a fék, de nem tudják, melyikben.
–Franciaországban 5 fiatalember szenvedélyes éjszakát tölt el egy-egy lánnyal, miközben tudják, hogy egyikük nemi beteg, de nem tudják, melyikük.
– A Szovjetunióban összeül 5 fiatalember politikai vicceket mesélni, miközben tudják, hogy egyikük besúgó...

2017. május 19., péntek

Szent Ivó halála napjára - 1303. május 19.


       Szent Ivó faszobra Abaújszántó határában a Sátorhegyre vezető út mellett egy terméskőből emelt házikóban található. (Alkotója: Frech Ottó; 2006.)
          Hélory Ivó a bretagne-i Kermartinban (Franciaország) született 1253. október 17-én. Édesapja korai halála után édesanyjára maradt a gyermekek nevelése.  Ivó vallásos nevelését jól mutatja édesanyjának ránk maradt intése: "Úgy élj, hogy szent lehess!" Filozófiát, teológiát és kánonjogot Párizsban, római jogot Orleans-ban tanult. Ivó figyelemre érdemes jogtudományi, elméleti munkásságot nem fejtett ki, de megszerzett tudását annál inkább kamatoztatta a gyakorlatban. Jogi felkészültségét a rászorulók, az elesettek megsegítésére használta. Tanulmányai befejeztével, 1280-ban, diakónussá szentelték, majd szülőföldjén, a rennes-i egyházmegyei bíróság bírája lett. Néhány év múlva azonban már a tréguier-i egyházmegyei bíróságon végez bírói szolgálatot. 1284-ben szentelték pappá. Plébánosi szolgálata mellett továbbra is segítette a szegényeket jogi ügyeik intézésében. A pereskedő felek megbékítésére törekedett, az ügyek intézésében igazságos és méltányos volt. A források kiváló hitszónokként is megemlékeznek róla, az erényes életre, a szentek példájának követésére buzdított. Sokat és elmélyülten imádkozott, szigorú önmegtagadásokat végzett. 1303. május 19-én halt meg. Ereklyéi a tréguier-i székesegyházban találhatók. Még életében is sok csodás eseményt kapcsoltak a nevéhez, de közbenjárására, halála után is történtek csodás gyógyulások, imameghallgatások. Tisztelete egész Európában elterjedt, jogász-társulatok és egyetemek jogi karai védőszentként tisztelték.
          VI. Kelemen pápa 1347. június 14-én avatta szentté. Részlet a szenttéavatási bulla szövegéből: "Hélory Ivó ... hívő ifjúságot élt, kegyelemmel cselekedett, tiszta lélekkel, őszinte szívvel kívánta Krisztus szolgálatát. A magáéból könyörületesen enni adott a szegényeknek, de saját vágyainak minden rezdülését az értelem erejével korlátozta ... Az igazságot, méltányosságot és a könyörületességet is tiszta szívből és igaz hittel szerette... Mint természettől fogva irgalmas ember bőkezűen segítette a nélkülözőket, minden vagyonát önként a szegényeknek adta, azok védelmezője lett, akik nem kaptak sehonnan segítséget, és Isten kezének erejével tartotta vissza a hatalmaskodókat, Krisztus nevében támogatta a rokkantakat, ruházta a ruhátlanokat, fogadta a zarándokokat és enni adott a szegényeknek. Mint a ragyogó reggel, úgy szórta fényét, arca igazságot sugárzott, és ez értékessé tette életét, csodálatot keltett. Már életében tündököltek kivételes tettei és csodái. Mégis akkor vált igazán fénnyé ... amikor a Mindenható megszabadította dicsőséges lelkét értékes porhüvelyétől és saját hatalmába vette. Mert azok, akik csatlakoznak Istenhez, olyan lelkek, akiknek akarata egy az Isten szándékával." 
             Tisztelete főleg a jezsuita barokk, vagy a Collegium Germanico-Hungaricum magyar növendékeinek közvetítésével hazánkba is eljutott, de szélesebb társadalmi körökben nem vált egyetemessé. A nagyszombati, majd pesti egyetem jogi karának ő volt a patrónusa. 1695-től kezdve ünnepélyesen ülte meg névünnepét: vagy valamelyik professzor, vagy egyik kiváló hallgató méltatta Ivó érdemeit. Így volt a XVIII. században is. Trencsénben színjátékkal is ünnepelték (1729).
            A kiscelli trinitárius templomnak az óbudai templomba került oltárképe Ivót úgy ábrázolja, hogy a szegények írásbafoglalt kérvényeit angyalnak nyújtja át, mintegy mennyei elintézés végett. Oltára állott a budavári Nagyboldogasszony templomban is, amely a XVIII. században tudvalevőleg a jezsuiták kezén volt.

2017. május 17., szerda

Zöldborsóleves

Hozzávalók
- 40 dkg zsenge zöldborsó
- 2 dkg vaj, só
- 1 csokor petrezselyem
- 1 evõkanál liszt
- 4 dl tej

A galuskához:
- 1 tojás
- 2 dkg vaj
- 3 evõkanál liszt
- só


Elkészítés
A borsót szórd a felolvasztott vajra, és párold meg. Ha már majdnem puha, hintsd meg petrezselyemmel, liszttel, és miután a liszt megszínesedett csorgasd rá a tejet.
Öntsd fel ugyanannyi vízzel, sózd. Miután felforrt, a vajból, tojásból és lisztbõl kevert masszát mokkáskanállal szaggasd bele.
Amikor a galuskák feljöttek a tetejére a leves elkészült!

2017. május 15., hétfő

Monteverdi születésnapjára - 1567. május 15. Magyar vonatkozása

   Monteverdi szobra Budapesten, az Operaházon
      Claudio Monteverdi nagy jelentőségű olasz zeneszerző. 1590-1612 között Mantuában a herceg szolgálatában állt mint énekes, hegedűs, majd karmester. Első nagy művei Orfeo (1607), majd Arianna (1608) c. operái. 1613-tól a velencei Szent Márk-templom karnagya. Művészetének csúcspontját élete utolsó éveiben alkotott operái (Ulisse, de különösen Poppea megkoronázása; 1642) jelentik. Nemcsak az itáliai (elsősorban velencei) operaiskolára, hanem a műfaj egész fejlődésére alapvetően hatott. Az opera műfajának első jelentős képviselője. Madrigáljai a műfaj csúcspontjai. (Forrás: Új Magyar Lexikon)
          1595-ben a zeneszerző feleségül vette Claudia Cattaneo énekesnőt, az egyik udvari zenész lányát. Közben Vincenzo mantovai herceg már a török elleni hadjáratra készülődött: rokonát, II. Rudolf császárt, magyar királyt akarta megsegíteni. A herceg a magyarországi hadjáratot nagyszabású erődemonstrációnak szánta. Nem sajnálta a pénzt a költségekre: csak saját kísérete ezerötszáz főt tett ki és a zenészeit is magával vitte.
          Monteverdi indulása előtt fiatal feleségét Cremonába küldte az apai házba, ugyanis távolléte alatt a herceg a zenészeknek csak fele annyi fizetést juttatott, mint normál esetben. A hadjárat előkészületei a zeneszerző pénztárcáját sem kímélték: magának kellett gondoskodnia útiruháról, felszerelésről és az esetleges zenélések alkalmával az illő öltözékről. Végül Baldassare doktor segítette ki fiát anyagilag: amellett, hogy nála maradhatott a felesége, még pénzt is küldött számára.
          A herceg és hadserege Innsbruckon, Linzen, Prágán és Bécsen át érkezett meg Magyarországra. Esztergomnál és Visegrádnál táboroztak le egy rövid időre. A sereg elfáradt a hosszú úton, és a katonák harci kedve is alábbhagyott, ráadásul járvány ütötte fel a fejét köztük. Hogy a muzsikusoknak a herceg ilyen körülmények között hogyan vette hasznát, nem lehet tudni. Monteverdi sokat látott és tapasztalt az utazás során, a tábori élet különleges élményt jelentett számára, amelyet később a Tankréd és Klorinda párviadala című madrigáljában (amelyet újabban szcenírozva, operaszínpadokon is szoktak játszani) elevenített fel újra. Muzsikájával sikerült lenyűgöznie a törököket is: a török források nagy tisztelettel emlékeztek meg a mantovai basa csodálatos művészéről. Hazaérkezésükkor Monteverdi rögtön nekilátott, hogy újjászervezze a szétzilált zenei életet. 
(Forrás: Wikipedia)