2016. október 22., szombat

Hétvége (5/3) - Szombat


 









Liszt Ferenc születésnapjára - - - - - 1811. október 22.

      Liszt Ferenc: Doborján (Sopron megye, Trianon után: Raiding, Ausztria), 1811. október 22.  Bayreuth (Németország), 1886. július 31.; a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze. (Nemzeti hovatartozásáról a következő, emlékezetéről a július 31-ei, pozsonyi sikereiről, valamint a tőle származó idézetekről a november 26-ai feljegyzésemben írtam.)
Apja, Liszt ÁdámEsterházy herceg hivatalnoka, korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilencéves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822december 1-jén mutatkozott be az osztrák fővárosban. Nagy feltűnést keltő első bécsi koncertjén az akkor 11 éves művészre még Beethoven is felfigyelt. Itt jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringőre), amelyekre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplését követően négy nagy sikerű pesti, illetve budai koncertje után 1823 őszén atyjával Franciaországba utazott, és az európai művészeti élet központjába, Párizsba költözött.
Felvételét a párizsi Conservatoire-ba Cherubini, az intézmény vezetője megtagadta, hogy külföldieket nem vehetnek fel. Zeneelméletet és ellenpontot tanult magánúton, közben hangversenykörútra indult. Londoni bemutatkozását számos újabb meghívás követte FranciaországbaSvájcba, majd ismét Angliába. Műsorán többnyire a népszerű operákra írt ábrándok, parafrázisok szerepeltek. 1827-ben egy időre a francia fővárosban telepedett le, ahol a társasági élet ünnepelt hőse lett, tehetségének köszönhetően. Itt ismerkedett meg Chopinnel, akitől eltanulta a zongorajáték árnyalatait, valamint Berliozzal, akitől a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait sajátította el. Az 1830-as évek végén újabb hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjait Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmével támogatta. Ugyanilyen bőkezűen járult hozzá néhány évvel később a bonni Beethoven-emlékmű létrehozásához. Az oroszországi hangversenykörutak során megismerkedett az orosz komponisták művészetével és szerelmével, Carolyne zu Sayn-Wittgenstein hercegnővel, aki a későbbiekben közreműködött irodalmi munkásságában. A negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere lett, itt népszerűsítette és vezényelte kortársai műveit, valamint tanította a kontinens minden sarkából érkező pályakezdő muzsikusokat és komponistákat. Liszt élete utolsó évtizedeit WeimarRóma és Budapest között osztotta meg. A budapesti Zeneakadémia első éveiben készséggel segítette a magyar zenekultúra újonnan kialakuló központját, és vállalta, hogy az év néhány hónapjában itt tanítson.
Liszt rendkívül termékeny zeneszerző volt. Műveinek nagy részét zongorára komponálta, ezek zömének eljátszásához rendkívüli technikai tudás szükséges. Alkotásainak viszonylagos ismeretlensége azzal magyarázható, hogy Liszt rengeteg darabot komponált: mintegy 400 eredeti művének zöme virtuóz zongoramű, szimfónia, szimfonikus költemény, mise. Összesen kb. 1400 művet komponált (beleszámolva eredeti műveit, átiratait stb.), mellyel minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője. A programzene lelkes támogatója volt. Zenei átiratokkal is foglalkozott, és a legbonyolultabb zenekari művekkel is megbirkózott, mint például Beethoven szimfóniái. Művei a világ minden részén elmaradhatatlan elemei a koncertprogramoknak. Zenei munkássága mellett Liszt rengeteg esszét írt különböző témákról: zeneszerzők társadalmi helyzete, műelemzések stb.
(Forrás: Wikipedia)

Liszt Ferenc nemzeti hovatartozásáról

Liszt Ferenc: Doborján (Sopron vármegye, Trianon után: Raiding, Ausztria), 1811október 22. – Bayreuth (Németország), 1886július 31.; a 19. századi romantika egyik legjelentősebb zeneszerzője, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze(Életéről az előző, emlékezetéről a július 31-ei, pozsonyi sikereiről, valamint a tőle származó idézetekről a november 26-ai feljegyzésemben írtam.)
Liszt Ferenc nemzetiségét számos életrajzi tanulmány tárgyalja. Míg a legtöbb életrajzi mű azt boncolgatja, hogy Liszt német vagy magyar nemzetiségű volt-e, olyan tanulmányokkal is találkozhatunk, amelyek azt állítják, hogy Liszt szlovák nemzetiségű volt, mivel Pozsonyban járt gimnáziumban. (A furcsa, hogy akkoriban Pozsony Magyarország egyik meghatározó városa volt, csak Trianon - 1920. június 4. - után csatolták Csehországhoz Bratislava néven. Csehszlovákia kétszeri szétesése után is Szlovákia fővárosa lett.) A zeneszerző nemzetiségének hovatartozása csak 1918 után lett igazából vita tárgya, 1918 előtt Lina Ramann (Liszt kortársa, biográfusa) három kötetes életrajza (Franz Liszt als Künstler und Mensch [Liszt Ferenc – a művész és ember]) teljesen elfogadottnak számított. Ramann – aki művében levezette a Liszt család eredetét, családfáját – állítása szerint Liszt „apja magyar volt, anyja osztrák.
Liszt nemzeti hovatartozása a trianoni békediktátum után vált igazán viták tárgyává, mint fentebb már írtam. Ekkor lett Doborján az átcsatolt Őrvidék részeként Ausztria területe, nem sokkal ezután került Liszt szülőházára a német nyelvű emléktábla is. Ezt követően Peter Raabe 1931-ben megjelent kétkötetes, Liszt Ferenc című Liszt-életrajzában azt írta, a zeneszerző német eredete nem bizonyított. A hitleri nemzetiszocialista időszak (1933–1945) német szerzői mind Liszt Ferenc német származását hangsúlyozták. A vita a Liszt-emlékévben, 1936-ban csúcsosodott ki: számtalan cikk és tanulmány jelent meg, könyveket is írtak róla. Ekkor történtek az első tudományos próbálkozások is: anyakönyvi kivonatok tanulmányozása, családfák felállítása. Bár a kutatók ugyanazokat az iratokat vizsgálták, az eredmények ellentmondásosak voltak. Ennek oka a kutatók politikai pártállásával magyarázható. Liszt Ferenc doborjáni szülőházán ma két márványtábla található. Az egyiken, magyar nyelven, a következő olvasható: „Itt született Liszt Ferenc 1811október 22-én. Hódolata jeléül a Soproni irodalmi és művészeti kör.” Ezt a táblát a zeneszerző jelenlétében leplezték le 1881április 7-én. A másik táblán német nyelvű felirat olvasható: (fordítása) „Itt született 1811október 22-én Liszt Ferenc. Ezt az emléktáblát a német nép állította a német mesternek.” E táblát 1926-ban a német birodalmi kormány, az osztrák szövetségi kormány és a burgenlandi tartományi kormány állította.
Liszt Ferenc magát magyarnak tartotta, ezt számos kijelentésében meg is erősítette. Az egyik legjelentősebb bizonyíték az, hogy bár hosszú ideig élt PárizsbanWeimarban és Rómában, soha nem vette fel sem a francia, sem a német, vagy az olasz állampolgárságot, de soha nem volt osztrák állampolgár sem. Utazásai során minden alkalommal magyar útlevelet használt, az illetőségi hely, amely útlevelében szerepelt, Sopron volt. Továbbá Liszt gyermekei is magyar állampolgárok voltak, ez egy 1845-ös leveléből derül ki: „Mivel az én gyermekeim apjuk állampolgárságát … követik, tehát akár akarják, akár nem, magyarok.” (Liszt Lamennais abbénak írt levele).
Liszt minden származására vonatkozó kijelentésében magyarnak vallotta magát, de mivel alig használta, problémái voltak a magyar nyelvvel. Ismeretes többek közt az 1823május 1-jei pesti koncert plakátja, melyet sajátkezűleg készített. De erre utalnak az 1838. évi pesti árvíz kapcsán tett cselekedetei és nyilatkozatai, melyben magyarnak vallotta magát. Apja, Liszt Ádám családnevét a pozsonyi gimnázium anyakönyvébe is Lisztnek és nem Listnek írták be. 1823-ban kiállított útlevele is magyar volt, és saját magát magyarnak vallotta. Egyetlen olyan feljegyzés sem maradt fenn, melyben azt állította volna, hogy osztrák vagy német lenne. (Forrás: Wikipedia)

ÖT ÉVE ÍRTAM! Elmélkedés a női egyenjogúságról 5.

Sokak szerint a televízió a legnagyobb bűnös az erkölcsök romlásáért. Például meg lehet tanulni a betörés fortélyait, hősökké válnak a gyilkosok, példaképpé válnak a bűnözők, a könnyű életet élők. Ez utóbbira kiváló példákat lehet találni a pletyka lapokban is. Rejtély nekem, hogy ki nézi a Való világ legújabb sorozatát. De biztosan nézik, ha még az újságok is kiegészítik különböző szenzációkkal a villalakók jellemét. Tökéletes példát találtam a Story Magazin 2011. október 6-i számában.

Vége






2016. október 21., péntek

Hétvége (5/2) - Péntek













ÖT ÉVE ÍRTAM! Elmélkedés a női egyenjogúságról 4.

          Zsolt fiammal egyik kedves vitatémám, hogy szerinte a nők ugyanazon munkáért kevesebb bért kapnak. A kiváló Nők Lapját igazán nem lehet férfisovinizmussal vádolni. A 2011/20 (május 18)-i számában megjelent Oravecz Éva Csilla: A fizetési szakadék mítosza c. cikkéből mazsolázok válaszként.
          „A mese arról, hogy a nők azonos munkáért nem kapnak azonos bért, az a sosem ürülő benzintartály, ami a feminizmus tüzét a mai napig táplálja. A nemi diszkriminációra való hivatkozást halljuk újra és újra, teljesen alaptalanul. Ha eljön az az idő, amikor nem lesz különbség férfi és nő fizetése között, akkor az azt fogja jelenteni, hogy a nők ugyanannyi munkaórában és ugyanolyan kockázatos vagy veszélyes munkaterületeken dolgoznak, és ugyanannyi áldozatot hoznak a munkájuk érdekében a magánéletük rovására, mint a férfiak. Ezt pedig vívmányként értékelni cinizmus volna.
           A férfiak ugyanis ugyanazzal a végzettséggel valóban többet keresnek, mint a nők, de mindezt nagyon különböző (nagyobb kockázattal járó vagy fizikailag nehezebb) munkával, más hozzáállással (hosszabb munkaidő, több éjszakai műszak), és a munka megszerzésére tett másféle erőfeszítéssel (kevésbé vonzó helyszínek, például bányák, vagy olajfúró kutak, távolabbról bejárás, több költözés, külföldi munkavállalás) érik el. A munkaerőpiacon ezeket az extra körülményeket, kockázatokat és nehézségeket kell több pénzzel ellensúlyozni.
          A legérdekesebb érvelés szerint annak a nőnek, aki délután négykor feláll a székéről az irodában, ugyanannyit kellene keresnie, mint annak a férfinak, aki kevésbé kényelmes körülmények között dolgozik, mert a nő munka után a gyerekeire vigyáz, és az is munka. De ilyen volna egy igazságos világ?”
          A cikk írója szerint „a nemi egyenlőség a jövedelmek terén már régen megvalósult. Akadnak ugyan elkülönült esetek, a piacgazdaság azonban alapvetően azonos lehetőségeket biztosít a nőknek, vagyis a profitnak nincs neme”.
(Folytatom)