2015. július 22., szerda

NOSZTALGIA - Demjén Rózsi koncertje Alsóörsön - 2012. július 22.

Demjén zenéje, habitusa, beceneve, kinézete nagyon messze állt tőlem egész életemben. Soha nem mentem el koncertjére, nem hallgattam zenéjét, amikor lehetőségem volt rá, nem hívtam fellépni. Én a Beatles, a Rolling Stones, az Illés, az Omega, az LGT, az Edda zenéjén nőttem fel. De miután július 21-ét az alsóörsi kulturális és szórakoztató nap megtekintésének szenteltem, nem hagyhattam ki ezt sem.
Várakozásomat növelte, hogy nemrégiben megkapta a Kossuth-díjat, így az is furdalta az oldalamat, hogy manapság mennyit ér ez a díj? Nagyot csalódtam – de pozitívan. Már az is meglepett, hogy a rossz idő ellenére mennyi ember (köztük sok fiatal) vette a fáradtságot, és elballagott a hirtelen megváltozott helyszínre, a sportcsarnokba. „Rózsi” szerényen sétált be a színpadra, pontosan kezdett, és csak annyit gesztikulált, amennyit a műsor igényelt, és ügyesen felvezette a számait, jól kommunikált a közönségével.
Egy, két, há, beszállás – kezdődött a koncert. Majd elénekelte, hogy Hiányzik neki valaki, és esküdözött, hogy az mosolyogjon rá. Az Üres kocsmák című száma előtt elmondta, ezt nem a Balaton környéke ihlette. A Féktelen éj és a Hogyan tudnék élni nélküled? c. számok felkonferálásakor elpanaszolta, hogy a rádiók az ő zenéjét mostanában nem játsszák. És akkor rájöttem, hogy teljesen igaza van, mert a hallottak egészen jó dalok, különösen a lassú számokban remekelt. A hatodiknak előadott Győz a szerelem már előkészítette a nagy áttörést, a Szerelemvonatot. A 40 perc áhítatos hallgatása, és nagy tapsok után erre a közönség felpattant, és az alpolgármester vezetésével beindult a tömeg – vonatozott! Rózsinak már csak a győzelmet kellett bezsebelnie. Meg is jött a Sajtból van a hold, amit a közönség vele együtt énekelt! És ugyebár egy lassú számmal kell a csúcs után zárni egy koncertet a klasszikus dramaturgia szerint, meg is kezdődött a közös repülés a Honfoglalásból a Szállj, szállj, sólyom szárnyán c. számmal.
Órámra pillantva, megvakartam a fejem, van még 10 perce, és szerintem ezzel a három számmal és ilyen sorrendben kellett volna befejeznie a koncertet. Mivel tudja ezt még überelni, mit tud még előhúzni a kalapból, ha a számnak vége lesz? – tettem fel magamban a kérdést. De a mesterien felépített  műsor és Demjén profizmusa egyértelműen kiderült, ugyanis még mielőtt teljesen  elszállt volna a sólyom, kezdett búcsúzkodni az addigra tökéletesen átszellemülten táncoló és hallgató közönségétől. Persze a jelen lévők rögtön feleszméltek, hogy a „Rózsi” incselkedik velük, és rájátszást követeltek. Nem is hiányzott a két újabb levezető szám, az Így fogadj el igazán! És a Szabadság vándorai. A hatalmas taps és örömkiabálás közben határozott léptekkel elbúcsúzott a színpadtól, hogy kifelé menet autogramokat osztogasson.
A kiválóan tálat, tökéletesen előadott műsor után mindenki megelégedetten távozott. Bevallom, erre nem számítottam, és most utólag bánom, hogy amikor módomban állt, nem rendeztem vele koncertet. De azt azért örömmel nyugtáztam, hogy a Kossuth-díjat nem érdemtelenül kapta!