2014. június 30., hétfő

Kiválóan sikerült utcabál Alsóörsön a Jolly-Joker együttessel - 2014. jún. 28.

          Miközben a brazil csapat - bírói segédlettel -  élethalál harcát vívta a chilei fiúkkal a továbblépésért, és ezért sok embert odaszegezett a TV elé, az alsóörsi templomban koncert szólt, valamint az összes többi Balaton parti településen jobbnál jobb programok között választhatott a változékony időjárás miatt messze sem teltházas balatoni közönség - a Jolly-Joker együttes megkezdte idei szereplését Alsóörsön. A Stiff Cynthiával (kapuvári leány) kibővült csapattól a már megszokott jókedvet kapta a fenti körülmények ellenére egyre sokasodó közönség. Megtudtuk - többek között -  tőlük, hogy nyár van, hogy zárjon be a gyár!, hogy játék a szerelem, felszólítottak bennünket, hogy csavarjuk fel a szőnyeget, hogy ne sírjunk, utaztunk a Sánta Máriával (a Neotonnál még Santa Maria), hogy közöttünk mulat Mister Alkohol, sőt még azt is, hogy a pálinka a szerelmük, és az legyen az övék (ezt sokan ordították a táncolók közül is, persze magukra vonatkoztatva!). Volt, hogy egy szoknyáról meg egy nadrágról énekeltek, nemsokkal utána meg elárulták, hogy ruha nélkül mennek a tóba, azután meg a kedvesüket hívták, hogy jöjjön velük, sőt még Koppány vezért is megidézték.
          A képeket a bál elején készítettem, a színpadon elhangzott petróleumlámpa helyett a sejtelmesen villogó reflektorok zavaró hatása, és a táncolók kirobbanó mozgása közepette.


Az együttes alsóörsi fellépéseiről az alábbi időpontokban is írtam a blogomban: 2012. június 30. és július 29.; 2013. június 23. és augusztus 22.)

Alsőörsi kiállításmegnyitó felemás érzéssel - 2014. június 28.

A megnyitó közönségének egy része
          Amatőr képzőművészeti kiállítások megnyitóira mindig nagy örömmel készülök, mert a szerénységük egyáltalán nem takar művészeti igénytelenséget. A tizenegy éve alakult Alsóörsi Képzőművészeti Egyesület tevékenységéről bemutatott anyag most sem okozott csalódást. Horváth Lajos kiváló veszprémi művész patronálásával a legkülönbözőbb foglalkozású (pl: nyugdíjas, ügyvéd, rendőr, diák, fodrász)  alsóörsi és környékbeli lakosok irígylésreméltó hobbijából láthatunk egy válogatást. A csoport az érthető és szerethető műfajban, a realista ábrázolásmódban alkotja a tájképeket, portrékat, csendéleteket stb.
          A Balaton legszebb panorámájával rendelkező Törökház udvarán Kiss Domonkos Judit gordonkaművész mély átéléssel előadott számával kezdődött és zárult a megnyitó. Kár, hogy aki nem ismerte a darabokat, az soha nem fogja a szerzőt és a címet megtudni, mert a konferáló népművelő kolléga elfelejtette ismertetni.
         Az összességében "falusiasra" sikeredett rendezvényen üde színfoltot jelentett - a gordonkaszó mellett  - Hebling Róza Gyárfás Endre: Hallgasd a csendet! c. versének előadása.
          A polgármesteri megnyitó ugyan méltatta a kiállítókat külön-külön is, de nem tudtuk, hogy kiről beszél. Jobb helyeken a kiállítókat a közönséggel szemben, a megnyitó ceremóniát konferáló és a megnyitó személy mellé szokták állítani, és amikor valakiről szó van, ő jelzi, hogy reá vonatkozik. De ha már ennyire nem figyelmesek a rendezők, és a kiállítók a közönség soraiban foglalnak helyet, akkor még menthető úgy is a helyzet, hogy akiről szó van, ő feláll, és így mindenki megismeri. Mert például a Málnás községből, Alsóörs testvértelepüléséről érkezettek, vagy akár én, meg sokan mások is nem tudunk kinek gratulálni, ha valamelyik alkotás tetszik. És egyébként is az a módi, hogy megtiszteljük az alkotókat, és személyesen bemutatjuk őket, nem csak felsoroljuk a virágátadás kaotikumában!
          A Törökház több száz éves épületének első termében a Pé-Gyö festőpár nagyszerű képeit helyezték el, kár, hogy a teremben sehol nem találkoztunk az alkotók neveivel, csak a művek címeit láthattuk.
          A nagyobb teremben az Egyesület többi tagjának legújabb munkáiból ismerhettük meg egy-két képet, de sajnos ott meg csak a neveket írták a képek mellé, a címeket elfelejtették. (Névsor szerint emelek ki néhány alkotást.)
 Frank Szabó Sándor

 Kiss Attila

Kosztolányi Rózsa


Nagy Ágota


Németh Erika

Pítrok Éva

Szekeres Zsófi


Szentai Attila

Tóth Zoltán hatvan éves korában kezdett a fa faragásával foglalkozni.
         A kiállítás megtekintését mindenkinek ajánlom. Megtekinthető: 2014. július 16-ig, naponta 15-19.00 óra, szombaton és vasárnap 9-19.00 óra között.