2016. január 19., kedd

A skót viccek lehetséges eredetéről


A brit szigetország történetét áthatja a skót-angol ellentét. Viszálykodásuk, vetélkedésük, szabadságharcaik alapjaiban határozták meg nemcsak a mai Nagy-Britannia képét, szokásait, tradícióit, hanem a róluk kialakult képet is.
A skót viccek kiötlőinek és az egész világon való elterjesztéséért felelősöknek természetesen az angolokat tartják. Hogy igazából honnan ered, illetve mi a háttere ennek a téveszmének, mármint hogy skótok a skótok, vagyis zsugorik, nem lehet tudni. Vannak azonban tények, melyek megfelelő módon tálalva alkalmasak lehettek arra, hogy okokként említsük.
Idézzük magunk elé a két tán leghíresebb skót történelemmel foglalkozó filmet. Az egyik a Rettenthetetlen, másik pedig a Rob Roy. Mindkét filmből láthatjuk, hogy a skót felföld nem volt egy termékeny mezőgazdasági terület. A föld nem volt bőkezű lakosaival. Mindennek tetejében megjöttek az angolok, akik még azt is elvették, ami már megvolt. A skót szemlélet vitathatatlan sajátja, hogy „vigyáz arra, ami már legalább megvan”. Tehát kétségtelen, hogy nem herdálnak. Ezt a szemléletet szimbolizálja a Skócia egyik jelképének is nevezett bogáncsvirág. Ez az a növény, amely mások számára értéktelen, a skót felföldön viszont még ez is érték.
A másik érdekesség, mely táplálhatta a mítoszt, egyfajta irigységen alapszik. A XVIII. században a gazdaság fellendítése érdekében a két legnagyobb skót bank megreformálta a hitelrendszerét, széles körben elérhetővé tette. Azt kell mondanunk, hogy Edinburgh lett a sziget pénzügyi központja. Ennek mi sem ékesebb bizonyítéka, minthogy mai napig létezik és forgalomban van a skót font, melynek értéke az angol fonttal azonos. A különbség csak annyi, hogy csak Skóciában használják, ők viszont teljesen természetesen és örömmel teszik.
Sokszor gondolkoztam már azon, hogy vajon a skótok miért nem hadakoznak kézzel-lábbal a fukar minősítés ellen, illetve mit tanulhatunk tőlük? A skótok – ugyanis – látszólag nem foglalkoznak a róluk világszerte elterjedt pletykával, sőt a legtöbb angol úriember őrült kutatásokat folytat skót felmenők után, hogy ezzel is bizonyítsa előkelőségét.
Azt gondolom, hogy amit tanulhatunk tőlük az az, hogy minden megpróbáltatás és nehézség ellenére ragaszkodtak tradícióikhoz, értékeikhez. Nem a sérelmekre fókuszáltak, hanem arra, hogy meglévő értékeikből tradíciót, sőt mára több fronton jövedelmező bizniszt építsenek.
Végül álljon itt a kedvenc skót viccem:
A skót gyerek kér az apjától 4 fontot. Az apa válasza:
- Sok lesz az a 4, minek Neked 3, elég Neked 2, nesze itt van 1.
(Forrás: Café Archibald)

A madarak repülésének kialakulásáról

A madarak repülésének kialakulására többféle elmélet létezik. A falakó elmélet szerint a madarak ősei a fákon éltek, ágról ágra ugrálva. Ehhez az életmódhoz előnyt jelentett a meghosszabbodott lábközépcsont és a hátrafelé irányuló hallux (nagylábujj) kifejlődése, ami a fákon való kapaszkodást segítette. A mellső és a hátsó végtagok más célra alkalmazkodtak; a mellsők mászásra, a hátsók pedig ugrásra. Ennek következtében a mellső lábak hosszúak maradtak, ahogyan a futó fejlődés eredményeként is. A „szárnyak” felülete növekedett a jobb siklóképesség elérése érdekében, az egyik fáról a másikra történt siklórepülés kialakulása után pedig a szárnyaik csapkodásával az állatok tovább növelték röpképességüket.
A hosszú lábú talajlakó theropodákhoz képest kevés bizonyíték létezik a famászó dinoszauruszokról. Tény azonban, hogy az erdei üledékek csak ritkán őrződnek meg, ami magyarázatot adhat a leletek hiányára. Egyes újabb kutatások aláaknázzák a „fáról le” elméletet azt állítva, hogy a legkorábbi madarak és közvetlen őseik nem tudtak fára mászni. A mai falakó madarak sokkal görbébb lábujj karmokkal rendelkeznek, mint a talajon élők; a mezozoikumi madarak és a közeli rokonságukba tartozó röpképtelen dinoszauruszok lábujj karmai pedig inkább a mai talajlakó madarakéra hasonlítanak. (Richpoi Hírek)

2016. január 17., vasárnap

Érdekes szobrok














Remete Szent Antal napjára - - - - január 17.

            Remete Szent Antal (i. sz. 250.) szerzetest a háziállatok védszentjeként tisztelték. A középkorban előfordultak járványszerű mérgezések, melynek tünetei hasonlítottak az orbáncéhoz. Szent Antal tüzének nevezik az orbáncot és az ehhez hasonló mérgezést. A betegeket imádságokkal, ráolvasással próbálták gyógyítani. Az ehhez kapcsolódó hiedelmek a hitújítás korában elhalványultak, de később újra éledtek Páduai Szent Antalként.

Okos gondolatok