2018. július 19., csütörtök

Coltnak, a forgópisztoly feltalálójának születésnapjára - 1814. július 19.

          Samuel Colt (1814. július 19– 1862. január 10) amerikai feltaláló és iparos volt az alapítója a Colt Patent manufakturának, és ő szervezte meg a revolver tömegtermelését, és nagybani kereskedelmét.
Colt első két üzleti vállalkozása csalódással ért véget. Az első gyártási kísérlettel a gazdasági válság idején próbálkozott; a gyenge eladás, és Colt rossz vezetése, a meggondolatlan kiadások miatt ez nem sikerült. A következő kísérlet a fegyverek előállítására az állami megrendelés hiányában nem sikerült. De miután a Texas Ranger 1000 revolvert rendelt a mexikói-amerikai háborúban 1847-ben, a vállalkozás fellendült és gyorsan bővült. Amikor Colt oldalfegyvereit rendszeresítették mind az északiak, mind a déliek az amerikai polgárháborúban – új gyárat is épített. Lassan világszerte használták az új találmányt, a forgópisztolyt. Az orosz török háborúban is mindkét fél rendelt belőle.
Amikor Colt 1862-ben meghalt, Amerika egyik leggazdagabb polgára volt. Az általa alapított cég még most, 2014-ben is jelen van az üzleti életben. Utódai jótékony célú alapítványokra is áldoztak. 2006-ban Colt bekerült a Nemzeti Feltalálók Emlékcsarnokában.
Colt a többlövetű pisztoly feltalálása mellett a gyártási módszerekben hozott igazán újat: ő volt az első, aki sikeresen alkalmazta a futószalagot és a csereszabatos alkatrészeket.
         A török szultánnak adott ajándék:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése