2018. június 19., kedd

VISSZATEKINTÉS - Blama a Vasfüggöny túraút mentén (4/2.) - Vasfüggöny Túraút Lágogatóközpont, Velem

          A trianoni békediktátum 100. éves évfordulójáig (2020. június 4.) kiadvány, film és kiállítás formájában fel kívánjuk dolgozni a Történeti Magyarország területén az utolsó száz évben bekövetkezett határváltozásokat, és ezek helyszíni bejárásának lehetőségeit.
          Országhatártúra (OHT) címmel mozgalmat indítottunk, aminek keretében elhatároztuk, hogy például a nagysikerű Országos Kéktúra (1938-ban avatták fel), vagy például a második világháborús Árpád-vonal felderítésének mintájára fel kell fedeznünk, a közlekedési lehetőségeket fel kell mérnünk, és ki kell alakítanunk az Országhatártúrát.
         A feldolgozás 2016-ban megindult a Kárpátalján, Erdélyben és a Délvidéken is. Ez évben kívánjuk indítani a nyugati határvonalak feldolgozását. Ezért megörültem, amikor olvastam az interneten, hogy kilendszer is meghírdették a Vasfüggöny túraút Sopron környéki bejárását. Mi családilag kétnapos bejárást dolgoztunk ki, pénteken délelőtt megnézzük Felsőcsatráron a Vasfüggöny működését szemléltető múzeumot, délután pedig tanulmányozzuk a Velemben létrehozott Vasfüggöny látogatóközpontot. Szombati programként pedig végigjárjuk, végigfényképezzük Sopron környékén a Vasfüggöny túrautat.

         A velemi látogatóközpont meglátogatásához és anyagának tanulmányozásához az alábbi cikk adta az ihletet: Vasfüggöny Nemzetközi Túraútvonal-avató Velemben
2010. 05. 02.

Ha az időjárást és küszöbönálló túrázási és kirándulási szezont nézzük, jobban időzíteni semmiképpen nem lehetett a velemi új túraútvonal átadását, melyhez napfény, egy államtitkár és egy látogatóközpont-avató is dukált.
A hosszúra a nyúlt, szürke, hűvös és szeles tél sehol sem öröm, a városban aztán végképp nem.
Így aztán örömmel tettünk eleget a meghívásnak, mely Velembe, a Vasfüggöny Nemzetközi Túraútvonal második, 400 kilométeres szakaszának, illetve a hozzátartozó látogatóközpontnak a megnyitására invitált.
Valószínűleg nem tévedünk, amikor azt állítjuk, hogy nemcsak mi voltunk azok, akik roppantul élvezték a tavasz talán első komoly támadását, a szemnek oly kellemes velemi táj zöldjét, az alkotóház sugallta nyugalmat és a patakcsörgést mint háttérzajt.

Az avatón többek között megjelent és beszéded mondott Rauch Edit államtitkár és Majthényi László, a Vas megyei közgyűlés alelnöke is.
Megtudtuk, hogy repülőről nézve az egykori vasfüggöny helyén még mindig jól látszik a sok ezer kilométeres zöld sáv. Ez látvány adta ötletet ahhoz, hogy az egykori, Európa keleti és nyugati oldalát elválasztó létesítmény használható lenne arra is, hogy összekössön bennünket.
Az illetékesek abban bíznak, hogy a túraútvonal nyomán az érintett települések érezhetően népszerűbbek lesznek idegenforgalmilag.

Ami az alkotóházban létrehozott látogatóközpontot illeti, nem kell valamiféle grandiózus múzeumban vagy hasonlóban gondolkodni. A meglehetősen szűkös helyen kialakított létesítmény valójában két részből áll. A falakon egyrészt információs táblák, fotók, térképek és hasonlók segítségével idézik fel a vasfüggöny egykori világát, illetve tájékoztatnak a most létesült túraútvonalról. Másrészt itt került elhelyezésre az az érintőképernyős számítógép, melynek segítségével virtuálisan áttekinthetjük az útvonalat, illetve mindazt, ami ide tartozik.
Ragozhatnánk még hosszan a túraútvonal történetét, nevezetes pontjait és az érintett településeket, de egyszerűbb, ha az olvasó átkattint az útvonal hivatalos weboldalára, ahol kisebb szakaszokra lebontott, fotókkal megtámogatott, bőséges információ áll az érdeklődők számára, és ahol kapásból választhatunk magunknak kirándulási ötleteket az elkövetkezendő hetekre, hónapokra, évekre.
(Forrás: ALON Region-csoport honlapja)

2017. június 17-én, pénteken ezt találtuk (kommentár nélkül):








(Készült: 2017-ben)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése