2018. június 10., vasárnap

Csetneki Juhász Balázs: Vénlegény szerelme

Amikor férjhez mentél azt írtad:
Sohasem szerettél, sohasem szerettél.
Már elfeledtél, tudom már elfeledtél.

Nem dúlnak már fel  forró szerelmes
Gondolatok, hozzám űző vágyak,
Már tudsz aludni békében,
Nem gyűröd magad alá a takarót
Mint régen, már elfeledtél, tudom.
Fájt, fájt, hogy már nem kerestél..
Tudom, már elfeledtél.

Arcodat  nem önti el már a pír,
Ha a feszülő emlődet simogatom,
Nem mondod, lassabban, lassabban,
Hogy élvezni tudd a perceket.
Már elfelejtettél tudom.

Mikor férjhez mentél azt írtad,
Nem szerettél, nem szerettél,
Fájt, fájt hogy sohasem kerestél,
Sohasem kerestél.

Fáradságos, nehéz napok jöttek,
Hűtlen, semmi évek, már elfeledtél.
Engem talán csak a rég volt vágyak,
A kihűlt ágyak, szemed alatt gyűlő
Árnyak idéznek, milyen volt régen.

A kérlelhetetlen idő a múlandóság
Minden jelét véste belém, nem feledtelek soha,
Egész életemben csak téged szerettelek.
Egész életemben küzdöttem ellened,
Feledjelek! Feledjelek! Ne emlékezzek rád!
Őzike szemed kerek fényére,
Tested közelére, kezed cirógató melegére,
Mosolyodra, ahogy a végtelent beragyogta.,
Illatodra, az édes szavak bársonyára.

Hiába, kerestem, kutattam másokban a csodát,
Sehol sem találtam,
De a vérem mégis zaklatott, hajtott tovább,
Végül egyedül maradtál az örök, az igaz,
Végül egyedül maradtam, egyedül, egyedül.

Magányos, könnyes éjszakákon át,
Űzött az álom régi vággyal, régi hévvel,
Hiába kerestelek, nem találtalak,
Már álmomban sem vártál,
Tudom, végleg elfeledtél,   
 De ott, akkor talán mégis csak szerettél.
Még mai is várok, csak várok rád,
Pedig tudom, nem jössz soha már,
Soha már.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése