2018. június 27., szerda

A magyarországi lengyelek napja - június 27.

             Lengyelországban megfordultam vagy tizenötször. Bejártam keresztül-kasul az egész országot, némely részét többször is. Először 20 éves koromban egy barátommal vágtunk neki a Pannoniámmal. Abban az időben motoron és viszonylag fiatalon nagy élmény volt. Nemigen akadt rajtam kívül ilyesmire vállalkozó. (A magyar gyártmányú Pannoniák kiváló gépnek bizonyultak!)
          Máskor voltam a Miskolcon általam vezetett Hélios Ifjúsági Klubbal csereüdülésen a Gdansk (Danzig)-Gdynia-Sopot (Balti-tenger környéki) részen is. A Danzig szabad város melletti Westerplatte-félsziget hősies védelmének, szétbombázott laktanyáinak története megható, és tanulságos volt, és kevéssé ismert.
          A II. világháború első napján, 1939. szeptember 1-én 4 óra 48 perckor megszólaltak a Schleswig-Holstein német hajó ágyúi, tüzet nyitottak a Westerplatte-félszigetre.  174 lengyel katona, 6 tiszt és 27 civil tartalékos tartózkodott a félszigeten. A németek nehéztüzérséggel, repülőről bombákkal, a tenger felől hatalmas ágyúkkal, a szárazföld felöl pedig gyalogsággal támadtak. A II. világháború első hősi halottjának Wojciech Najsarek lengyel törzsőrmesternek a nevét is ekkor jegyezte fel a történelem. Miután a terepadottságokat jól kihasználva a keskeny földnyelvnél két rohamot is visszavertek a lengyelek, a németek szabályos ostromba kezdtek, ami 3400 német katonát kötött le a tenger melletti támadásból. 40-60 Junkers gépről összesen 26,5 tonna bomba hullott, a szárazföldről és a tengerről szórta a tüzet a nehéztüzérség. Hét nap után elfogyott a lengyeleknél a víz, a lőszer, a kötszer, a gyógyszer. Addigra mintegy 20 lengyel meghalt, 53 megsebesült. Semmi lehetőségük nem maradt a további harchoz. Megadták magukat. És láttuk az egyik fotón, amikor a gyalogsági támadást vezető makulátlan egyenruhát viselő német százados merev vigyázban, tisztelegve áll a jelentést méltósággal fogadó, de megviselt egyenruhás, és nem is olyan merev vigyázban álló lengyel őrnagy-parancsnok előtt. A kép aláírása szerint a következőket mondta a német tiszt: „Gratulálok! Férfimunka, kiváló harc volt!”. A németek – annak ellenére, hogy közülük mintegy 250-en haltak vagy sebesültek meg – megengedték az őrnagynak, hogy a kardját megtarthassa. Hadifogság helyett Olaszországba mehettek a túlélők, majd onnan szétszóródtak a világ minden tájára. Mesélték házigazdáink, hogy minden évben szeptember elsején újból találkoznak a Westerplattén, de létszámuk évről-évre fogy. Hát így kezdődött ez a háború. És hová fajult?
          Éppen a lengyel nép volt az, amelyik a legtöbbet szenvedte a II. világháborúban, hiszen sem a németek, sem a szovjetek nem kímélték, nem segítették. De büszkén mondhatjuk, hogy Magyarország befogadta a lengyel menekülteket, a Lengyelország területén megszálló feladatokat ellátó magyar katonák pedig példát mutattak az egész világnak a civil lakossággal való bánásmódban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése