2018. május 22., kedd

Oláh György Nobel-díjas tudósunk születésnapi megemlékezése - 1927. május 22.

          Balatonfüred egyik különlegessége, hogy az itt megfordult híres személyiségek fát ültetnek a parkban. Az elsőt Rabindranath Tagore Nobel-díjs indiai költő ültette. 1926. november 1-én érkezett a szanatóriumba, majd gyógyulásának örömére ültette a hátsfát. A hindu hagyomány szerint, aki idős korában hársfát ültet, az megéri a fa kilombosodását. Tagore még tizennégy esztendőt élt.
Példáját először indiai politikusok követték, majd néhány év alatt hagyománnyá vált a faültetés, személyek mellett eseményeket is megörökítettek. Idővel a Nobel-díjasok külön területet kaptak.
          Nekem különösen kedves Harsányi János közgazdász és Oláh György kémikus faültetése, mert erről én tudósítottam a Pannon Napló olvasóit 1995. május 8-án.

          A minap Balatonfüreden jártam, és eszembe jutott Oláh Györgynek a sétány emlékkönyvébe írt szavai, amit a fenti cikkben is idézek: "Nagy öröm és megtiszteltetés volt fát ültetni Balatonfüred történelmi fasorában. Remélem, ez a kis fa jól fog növekedni..." Az alábbi fotón látható, a 18 év alatt növekedett, bokrosodott, és hirdette a magyar szellem dicsőségét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése