2018. március 9., péntek

Horvátország magyar emlékeiből - Eszék történetéből és az eszéki híd

             Eszék (németül: Essek; Trianon után Osijek): Szlavónia fővárosa. Termékeny síkság közepén fekszik. Fontos ipari központ, közlekedési gócpont és kulturális centrum. Opera, Nemzeti Színház, múzeum, egyetem található itt. Lakóinak száma: 110 000 fő. A valamikori Verőce vármegye székhelyeként 1850-ben 13 220, 1910-ben 31 388 fő lakta. A Dráván a dunai nagy gőzhajók Eszékig jártak, feljebb kisebbek közvetítették a kereskedelmet.
          mai Eszék és környéke már a rézkorban is lakott volt. Később a kelták telepedtek itt le, és egy nagyobb települést létesítettek. A rómaiak Augustus császár (uralkodott: i. e. 30.–i. sz. 14.) idejében elfoglalták. Hadrianus császár (uralkodott: 117–138) falakat emeltetett, és 131-ben Colonia Aelia Mursa néven Alsó-Pannónia (Pannónia Inferior) fővárosává tette. II. Constantinus császár (uralkodott: 337–361) itt győzte le 350-ben Vetraniust. 351-ben püspöki székhely és a római hajóhad állomása. Fontosságát bizonyítja: egy római légió tartózkodott a falai között, a birodalom határa mellett. A népvándorlás korában különböző népek – gótok, hunok, avarok – egymás után többször is feldúlták. A horvátok 1091-ben várat építettek a területén. A honfoglalás után magyar családok kezére került. A Kórógyiak, Gerébek, Rozgonyiak birtokolták. A 12. században virágzó város, amely a ciszterci apátsághoz tartozott. Eszéket először 1196-ban említik a korabeli okiratok. Egészen a török időkig a lakosság nagyobb része magyar volt.
Az eszéki hídról: Mindig fontos átkelőhely volt Eszék. A római korban a dunai határ mentén húzódó út itt haladt át a Dráván. A keresztes hadak is erre vonultak. A szultáni hadsereg is itt épített alkalmi hidat 1526-ban (iszlám időszámítás szerint: 932. évi Zil-kádé hónapban), miután elfoglalták a várost. A híres eszéki állandó hidat 1560-ban 20 000 keresztény rabbal építtette a török a Dráva-folyó és árterülete fölött. Korabeli mércével mérve kiváló műszaki alkotás, de szükséges is volt ahhoz, hogy a szultáni seregek 150 éven keresztül rendszeresen el tudják özönleni a Bécsig (Wien, Ausztria) nyúló területeket. (pl.: a mohácsi csatába több tízezer embert, megszámlálhatatlan társzekeret, 300 ágyút vonultatott fel a török hadsereg).
Evlia Cselebi török utazó részletesen írt a hídról: „Egyik hídfőtől a másikig teljes kétórai út. Környéke ingoványos és vizes hely lévén, minden oldalról olyan vastag tölgyfa gerendákat vertek le, hogy két ember tudná csak azokat átkarolni. A híd közepén jobbról és balról, hogy a jövő-menő emberek kipihenhessék magukat, fából készült magas pavilonok vannak. Innentől kezdve, a hídnak tízlépésnyi helye felszedhető, s e helyen várkatonaság tartózkodik, s a jövő-menő kereskedőktől a kormányzói kincstár számára vámot vesznek, éjjel pedig a hidat csigákkal felhúzzák, s kapuját elzárják. A hídnak jobb- és baloldalán gerendákból korlátok vannak. E korlátokon kívül a gyalogmenők számára két rőf széles gyalogló rész van. E hídon, ha két kocsi szemközt jön, a gyaloglók a szélére mennek, s a kocsik egymás mellett kényelmesen átvonulnak. E hídon folyóvíz módjára tengernyi ember jön-megy.”
           Egy német utazó írta: „A 8000 lépés hosszú és 15 lépés széles híd igen erős, fából szilárdan van megépítve és két oldalt sárfalakkal ellátva. A híd ettől a palánktól a Dráváig kb. ötnegyed órán át mély mocsáron vezet keresztül, mely fákkal, rétekkel és bokrokkal van fedve. Innét az ember a Dráván átvezető hajóhídra ér, majd a híd utolsó részére, amely egy puskalövésnyire Eszékig húzódik. Az egész híd jó mérföld hosszú és lovagolva jó másfél órát tölt rajta az ember.”
          A korabeli természeti viszonyok között másik utat a törökök nem is választhattak, mert nem lehetett máshol átkelni a Dráván, a mocsarakon, e mellett a nehéz ágyúkat uszályokon lehetett vontatni a Dunán. Ezért volt olyan fényes haditett, hogy Zrínyi Miklós téli hadjáratának részeként 1664. február 2-án elfoglalta és felégette a hidat. Fontosságát jelzi, hogy már tavasszal kijavították, és itt keltek át azok a török csapatok, akik a véres szentgotthárdi csatát vívták.
   (Forrás: Batár Zsolt Botond: Horvátország északi és nyugati területei c. útikalauza)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése